The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

20.-Mongrel

Mongrel: Korcs

Harry Styles~

Mikor megláttam Rose szüleit, kihúztam magam, és keményen néztem az előttem állókra. A szobában megfagyott a hangulat, és mindenki síri csendben figyelte a történéseket. Peter felnézett a szemembe.

Tekintete kitágult, és gyilkos pillantásokat küldött felém. Felismert. Niallra nézett, és köztünk kezdte kapkodni fejét. Tudta, hogy mik voltunk. És ez minket cseppet sem zavart. Elvégre... a kórházban nem rendezhetett jelenetet.

Susan ökölbe szorította a kezét, én pedig még mindig keményen álltam pillantásukat. Hirtelen szorítást éreztem kezemen, és mikor a bizsergés megszűnt tarkómon, tudtam, hogy Rose volt az. Megszorította tagomat, eközben pedig szívverését hallgattam. Félt... félt, hogy neki esek a szüleinek.

Képes lettem volna rá, de tudtam, ha megtettem volna, akkor nem csak a közünk lévő -még alig elkezdődött- dolognak szakadt volna vége, de Dawn és Louis is megtudta volna, hogy mi voltam. Ám ez abban a pillanatban cseppet sem hiányzott. Volt elég gondom, és nem kellett még egy felelősség.

-Te utolsó...-kezdte Peter és közeledett felém, de Niall megállította, Rose pedig közbeszólt.

-Apa!-szólt az előttem állónak. Az rá kapta tekintetét, és gyilkos pillantásokkal illette.

-Te pedig! Komolyan Rose?!-kelt ki magából, de hangját nem emelte meg, csak erősen artikulált és mutogatott. Akkor én szorítottam meg összefont kezünk, hisz tudtam, kell számára a biztatás. Mindig is adott a szülei véleményére... ám abban a pillanatban nem a védelmező szülő szólt a lányához. Áh, dehogy. A farkasvadász szólt egy feltételes áldozathoz...

-Apa...-ismételte meg magát Rose sokkal halkabban, és elveszettebben.

-Ne merészelj haza jönni, ha ez a korcs még mindig melletted lesz!-szűkítette össze a szemét. Akkor telt be a pohár. Az volt az utolsó csepp benne, hisz nem csak engem, de Rose-t is sértegette, és megfenyegette.

Elengedtem Rose kezét, és a férfi elé léptem.

-Tűnjenek el.-szóltam látszólag nyugodtan. Ám cseppet sem voltam az, és ezt Niall és az ágyban fekvő betegünk is észrevette.

-Még nincs vége.-szűrte fogai között Susan.

-Majd meglátjuk.-bólintottam, majd elvigyorodtam, és az ajtó felé biccentettem fejem.

Dühös arckifejezésekkel léptek ki azon, én pedig egészen addig méregettem Őket, míg ki nem kerültek a látóteremből. Ezután megfordultam, mintha mi sem történt volna, és Dawnékra mosolyogtam. Ők értetlenül pillantottak felém. Megszólalni nem tudtak ahogy észrevettem, ezért inkább cselekedtem. Gyors léptekkel Rose ágyához mentem, közel hajoltam hozzá, és egy puszit adtam ajkaira.

-Még vissza jövök.-suttogtam neki, és felegyenesedtem, és megfogva Niall karját elhagytam a kórtermet az írrel a nyomomban. Siettem a kijárat felé, hisz minél előbb meg kellett találnunk Liamet. Szükségünk volt a segítségére, ám vigyáznunk is kellett vele.

-Mi volt ez?-kérdezte Niall mellém lépve, és utalva a kórteremben történtekre. Megrántottam a vállam.

-Elragadott a hév.-próbáltam érthetően a tudtára adni, hogy semmi kedvem erről beszélni. Megforgatta a szemeit, és ismét egy kérdéssel állt elő.

-És, most mihez kezdjünk?-léptünk ki a kórház bejáratán, és egyből a parkolóhoz mentünk.

-Meg kell találnunk a tekercset, mielőtt még a vadászok találnák meg. És még Liam segítségére is szükségünk lesz.-sóhajtottam nagyot.

-Nem gondolod, hogy megszállott lettél?-kérdezte miközben odadobta a kocsikulcsot, hisz nála volt. Megráztam a fejem.

-Szükségem van arra a dologra. És ha meglesz, ígérem békén hagylak vele de most... vannak dolgok, amik miatt még jobban meg akarom találni.-pattantam be a fekete Range Roverembe.

-Nem lehet, hogy annak a dolognak a neve Rose?-pillantott rám mindent tudóan. Meglöktem vállát.

-Hagyj már!-kuncogtam fel. Két kezét maga elé emelte, és úgy mosolygott tovább. Mielőtt elindultunk volna, még egyszer felnéztem a kórházra és mélyet sóhajtottam. Reméltem, hogy ameddig távol vagyok, Rose szülei nem térnek vissza lányukhoz, és nem okoznak még nagyobb fejfájást ezzel...

Rose Davis~

-Mi volt ez?!-jött felém Dawn, miután ellépett az ablaktól. Értetlenül tekintettem rá, és rántottam vállat.

-Micsoda?-kérdeztem, és elnéztem egy pillanatra.

-Ne tettesd nekem a hülyét!-fonta keresztbe kezét maga előtt. Louis bólogatni kezdett.

-Most kivételesen igaza van.-értett egyet húgával. Megingattam fejem.

-Ez csak...-kerestem a szavakat.

-Mióta vagytok együtt?-ült le mellém, és rám szegezte hatalmas kék íriszeit. Beharaptam ajkam.

-Nem rég Dawn. Ne aggódj.-mondtam mosolyogva.

-Rendben, most az egyszer megbocsájtok, de csak, mert nagyon édesek vagytok együtt.-kezdett el tapsikolni, majd közelebb hajolva ismét egy kérdést tett fel-Jól csókol igaz?-kérdezte én pedig annyira vörös lettem, hogy inkább tenyerembe temettem arcomat. Dawn kuncogott viselkedésemen, de ahogy Louis-ra néztem, mintha teljesen mást láttam volna szemeiben. Csak ült egy helyben, és engem kémlelt. Mi ütött belé? Miért volt olyan furcsa?

Hirtelen felpattant helyéről, és elhagyta a szobát. Dühösnek tűnt, és ez nekem cseppet sem tetszett. Mellettem ülő barátnőmre néztem. Legyintett egyet.

-Ne is foglalkozz vele... ma... ma rossz napja van.-mosolygott rám-Inkább beszéljünk rólatok!-lelkesedett fel ismét...

~*~

Az éjszaka közepén ajtó nyitódásra lettem figyelmes. Erőtlen voltam, hogy kinyissam szemeim, ezért inkább hallgatóztam. Ám semmi hangot nem hallottam. Épp kész lettem volna kinyitni a szemem, és megmondani az illetőnek, hogy menjen el, mert rettentő álmos vagyok, mikor puha ajkakat éreztem meg enyémeken. Testemet átjárta a bizsergés, ezért visszacsókoltam, és csak akkor tűnt fel a tarkón az csiklandozó érzés. Kezemet felvezetem hajába, amiért egy jóleső sóhajt kaptam. Apró puszikkal vált el tőlem, és nézett szemeimbe. Szívem nagyot dobbant, mikor láttam száján a hatalmas mosolyt.

-Hmm...-jött közelebb ismét, és dörgölte orrát enyémnek. Felkuncogtam tettére.

-Nem gondoltam, hogy ilyen későn jössz.-simítottam meg arcát.

-Sajnálom, hogy felébresztettelek, de muszáj volt. Haza jössz velem.-pillantott ismét szemembe. Értetlenül néztem rá.

-Mi? Ilyenkor?-kérdeztem. Bólintott.

-Megkérdeztem a Dokit, azt mondta eljöhetsz.-bólintott.

-Milyen kifogást adtál be neki?-kérdeztem mindentudóan. Mosolyogva megrázta a fejét, és mutató ujját szája elé emelte, miszerint maradjon titok-De a házad...-kezdtem volna de beleszólt mondandómba.

-Nem lett nagyobb kár benne, de nem oda megyünk.-kacsintott titokzatosan. Összevontam a szemöldököm, és felültem az ágyon-Öltözz fel.-mosolygott még mindig. Tettem amit kért, közben pedig furdalt a kíváncsiság, hogy hova is szeretett volna vinni. Ám... a délután történtek sem hagytak nyugodni. Louis és a szüleim furcsasága, és az, hogy Harry olyan gyorsan elment. Most pedig... izgatott vagyok. Izgatott, hisz ketten leszünk, ismét. Ez pedig...boldogsággal, és örömmel töltött el...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Lora White

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3