The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

72.-Memories

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a 72. fejezetet, ami sokkal hosszabb lett vártnál. Remélem ez nem fogja venni a kedveteket, és éppen úgy elnyeri a tetszéseteket mint az előzőek. Figyelmetekbe ajánlom azt, hogy készítsetek magatok mellé néhány darab zsebkendőt, mert nekem is elhasználódott néhány. :( ♥

Nagyon-nagyon köszönöm az eddigi 145 ezer megtekintést, a kommenteket és a voteokat! Rengeteget és még annál is sokkal többet jelentenek! Csodálatosak vagytok! ♥♥

Legyen nagyon szép estétek! ♥

Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥

Memories: Emlékek

Rose Davis~

Már jó néhány napja annak, hogy rosszul lettem, és Dr. Duncan nálunk járt. Azóta rendszeresen injekciózom magam, amit Harry képtelen nézni. Valamilyen szinten meg is értem Őt, hiszen én sem szívesen figyelném, ahogy bántja magát, de ezt a gyerekünkért teszem, ezért talán el kellene fogadnia. De nem megy neki, mert ilyenkor inkább elhagyja a hálónkat, mert valamilyen halaszthatatlan dolga van. De inkább nem szólok neki, mert attól felidegesíti magát. Mostanában egyre többször, hiszen a nyakunkon van a születésnapja... 

-Oh, hogy az a jó...-hallottam morgását amely nem messze jött tőlem. Hunyorgatva felnéztem rá, és megpróbáltam kidörzsölni az álmosságot a szemeimből. A szekrénye előtt állt, miközben ingének gombjával bajlódott. Nem értettem a szitkozódásának okát, ezért felültem. 

-Mi a baj?-kérdeztem fáradtan. Dühösen felém nézett, ezután pedig vissza a műanyagra. 

-Ez a szar összeakadt a nyakláncommal.-forrongott, én pedig megpróbáltam elfojtani a nevetésemet. Komolyan? Korán reggel képes ezen kiakadni? 

-Hadd segítsek.-mondtam, és jóváhagyását meg sem várva álltam fel, majd lépkedtem oda hozzá. Fehér, rövid ujjú ingének második gombjába akasztottam az ujjam, majd az ezüstláncot szépen lefejtegettem róla. Alig tartott egy percig a művelet, és mikor ezt Harry is felfogta, fújt egyet-Megnyugodtunk, zsémbes uraság?-kérdeztem viccesen, majd egy csókot nyomtam az ajkaira, amitől úgy láttam, kissé megenyhült. 

-Ne haragudj.-motyogta-Nem akartalak felébreszteni titeket.-ingatta meg a fejét, amit pár másodpercen belül vállamra hajtott, míg jobb kezét hasamra simította. Nem mondanám azt, hogy már hatalmasra nőtt, de már elég intenzíven látszódott ahhoz, hogy az ember ne csak azt higgye, hogy meghíztam. 

-Nem haragszunk, Apuka.-mosolyodtam el, majd kezeimet nyaka köré fontam, ezzel arra ösztönözve Őt, hogy szorosabban bújjon hozzám. Jó pár percig így állhattunk, meghitten egymást ölelve, egészen addig, míg Harry fel nem emelte a fejét, és meg nem csókolt. Mint mindig, ajkainak érintésébe akkor is beleremegtem, míg karjai erős szorítása megnyugvást hozott megkínzott lelkemre-És ne idegeskedj, minden rendben lesz.-szóltam miután elváltunk, közben pedig megigazítottam gallérját. 

-Félek, Rose. Rettegek, hogy holnap reggel, mikor felkelsz, már nem leszek melletted. Aggódom, hogy nem tarthatom a kezemben a gyerekünket, és nem vehetlek feleségül.-szólt hirtelen, hangja pedig távolinak tűnt.

-Te el akarsz venni?-néztem nagy szemekkel rá, mire Ő elmosolyodott. 

-Hát persze, hogy ez maradt meg a mondandómból.-szólt, és már szinte felkuncogott, de türtőztette magát-Természetesen el akarlak venni, hiszen a babánkat hordod a szíved alatt, emellett pedig bolondulásig beléd szerettem.-öntötte szavakba az emóciókat. Tudtam, hogy ez a nap az érzelmekről fog szólni és, hogy ezeket a gondolatokat a nap folyamán többször is hallani fogom, még akkor is, ha nem pont ezekben a megfogalmazásokban.