The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

21.-Ability

Ability: Képesség

Rose Davis~

Órákat utazhattunk. Igazából, az időérzékem teljesen eltűnt, hisz Harrvyel egész út alatt beszélgettünk, nevettünk, és szórakoztunk. Az éjszaka közepe volt, mi pedig a sötét, elhagyatott utakon autóztunk... ki tudja hova. Persze, néhány dolog megfordult a fejemben, de ezek szinte azonnal eltűntek, mikor láttam, hogy elhagytuk a várost. Akkor, egy pillanatra elfogott a félelem, de aztán rájöttem, hogy Harry mellett nem volt mitől félnem, így inkább nem is foglalkoztam azzal az érzéssel, és hamarosan el is múlt.

Egy földes úton hajtottunk be az erdő mélyére. Összevont szemöldökkel néztem a sötét fák árnyékait, és azt, ahogy a félhold fénye beszűrődött az ágaik közt.

-Ne aggódj, nem foglak elrabolni.-poénkodott Harry, és megnyugtatásképp kezét lábamra helyezte. Felé kaptam a fejem.

-Nem is erre gondoltam csak... találgatok.-rántottam vállat. Harry elmosolyodott.

-Nem kell találgatnod, erre nem fogsz rájönni.-nézett rám egy pillanatra. Két, hatalmas fát láttam meg a távolban. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem a környéket. A sötétben nem volt épp bizalomkeltő, de hallgatva Harryre, nem találgattam. Leparkoltunk, és kiszálltunk a fekete járműből.

Harry elindult előttem, én pedig értetlenül tekintettem körbe. Az előttem haladó hirtelen megfordult, és fejéhez kapott, majd maga felé biccentett, én pedig közelebb lépdeltem hozzá.

-Lehet, hogy ez egy kicsit ijesztően fog hatni, de nem kell félned.-mosolygott rám. Megfogta kezem.-Csukd be a szemed.-kérte. Tettem amit mondott, és vártam mit lép. Pár másodpercig még lehunyt pillákkal álltam előtte, de hamarosan megszólalt-Lassan nyisd ki a szemed, és nézz a hátam mögé.-mondta, én pedig csináltam amit kért. Ám ahogy felnyitottam szemeimet, Harry mögött, egy hatalmas házat láttam meg. A két fa ágain helyezkedett el. A fények égtek benne, és csigalépcsőn lehetett feljutni a bejárati ajtóig.

-Ez... ez...-kerestem a szavakat, ám a csodálattól nem találtam meg Őket.

-Furcsa, bizarr?-kérdezte, mikor megfordult. Megráztam a fejem.

-Nem. Csodálatos. De... de, hogy...?-kérdeztem rá nézve. Elmosolyodott.

-Ez egy adottság.

-Mi? Az, hogy házakat varázsolsz a semmibe?-húztam fel a szemöldököm, és ismét a csodálatos rönk építményre szegeztem tekintetem. Harry felnevetett.

-Nem, dehogy. Ezt nem én építettem ebben a pár másodpercben.-kuncogott-Ez már rég itt volt, ám, a körülötte lévő varázsmezőnek köszönhetően, csak én láthatom, és az, akinek megengedem. Épp így van azzal, hogy kit engedek be, és kit nem. Ezt, most csak azért láthatod, mert megengedtem neked.-fordította felém fejét. Felkuncogtam.

-Most érezzem megtisztelve magam?-kérdeztem, és hozzábújtam. Jobb karját átvetette vállam felett, és úgy tartott maga mellett. Harry mosolyogva megrázta a fejét.

-Máshogy nem tudom elmagyarázni, hogy megértsd. A lényeg, hogy ezt rajtunk kívül senki nem látja, és senki nem is fogja, egészen addig, míg azokat a köveket...-mutatott a kör alakban elhelyezkedett nagyobb méretű kövekre-...el nem mozdítsák a helyükről. Ami... valljuk be, elég nehéz.-ajkairól a mosoly, egy pillanatra sem hervadt le-Gyere, körbevezetlek.-kulcsolta ujjait enyémekre.

Felmentünk a csigalépcsőn, egészen egy nagy, faajtóig. Harry kitárta előttem, én pedig beljebb léptem a lakásba. Amikor körülnéztem, csodálatos látvány tárult elém. A földszinten foglalt helyet a konyha, és a nappali, persze egybenyitva. Az emeletre pedig még az ajtóból is rálátásom nyílt, hisz a nappali felett nem volt mennyezet, így észre lehetett venni a lépcsőn végigvezető korlátot, ami az egész mennyezetet körbeölelte. Két ajtót pillantottam meg, amik feltehetően szobák voltak.

-Mikor beüt nálam valami, általában ide menekülök. Úgy... minden elől. Megnyugtat, hogy nem látnak, és így ténylegesen elrejtőzhetek a világ szeme elől.-szólalt meg hirtelen. Mondatai megleptek, hisz nem gondoltam, hogy ennyire őszinte lesz hozzám, vagy inkább az, hogy abban a pillanatban mondta ezt nekem-Gyere...-nyújtotta felém kezét-...megmutatom a helyiségeket.-mosolygott rám.

Tenyeremet Övébe csúsztattam, és hagytam, hogy végigvezessen az egész házon.

-Itt, lent a konyha, és a nappali van, de ezt már szerintem észrevetted.-nézett körbe, ahogy áthúzott a kanapé és a dohányzó asztal között-Ne nézz hülyének, de még sosem főztem vagy sütöttem a konyhában.-kuncogott. Én is felnevettem, és követtem fel az emeletre. Ahogy felértünk, a lépcső mellett egyből egy másik ajtót pillantottam meg-Ez a vendégszoba.-nyitott be, és hagyta, hogy beljebb lépjek-Itt sem aludtam még sosem. Engem jobban megfogott a másik háló.-rántott vállat.

A szoba gyönyörű volt. Fehér falai voltak, az ágy pedig az ajtóval szemben foglalt helyet. Jobb oldalt egy szekrénysor volt, míg a másikon még egy ajtó. Feltehetően a fürdőszoba foglalt helyet. Harry ismét megfogta a csuklóm, és a második nyílászáróhoz vezetett, ami a ház teljesen másik oldalán helyezkedett el.

-Ez az én birodalmam.-nyitott be s hagyta, hogy előtte lépjek be az Ő birodalmába.

Az a szoba sokkal nagyobb volt, mint amiben először jártunk. Ám nem ez volt benne a legnagyobb durranás. Sokkal inkább az, hogy az ajtóval szemben lévő fal helyét, teljes egészében egy ablak borította, és egy ajtó, amin ki lehetett menni az erkélyre. A bal oldalon egy nagy, fekete huzatú ágy kapott helyet, vele szemben pedig egy szekrénysor. Itt is láttam egy másik ajtót, ami feltehetően itt is a fürdőszoba helyét jelezte.

-Ez gyönyörű... az... az egész ház gyönyörű...-leheltem magam elé. Harry átkarolta a derekam, ezzel közelebb vonva magához.

-Örülök, hogy tetszik.-suttogta ajkaimra, majd lecsapott rájuk...

~*~

-Tudod, nem értem ezt az egész dolgot.-mondtam Harrynek. Az ágyban feküdtünk összebújva, és beszélgetünk.

-Milyen dolgot?-kérdezett vissza.

-Ezt a "megjelenítem a házat" dolgot.-mutattam macskakörmöt ujjaimmal. Felkuncogott.

-Ez egy adottság, ám nem mindegyikünk képes rá. Ezt meg kell tanulni, épp úgy, mint írni, vagy olvasni. Attól a farkastól örököltem a házat, aki megharapott. Furcsa, de azt hittem elmenekülsz mikor megmutattam.-vallotta be. Rá vezettem tekintetem. Szemében megcsillant a hold fénye, erős, férfias állvonalán pedig megtört.

-Miért?-kérdeztem meg tőle.

-Eddig egyik lánynak sem mondtam el azt, hogy más vagyok. És... egy picit féltem a reakciódtól. De mikor láttam, és hallottam, hogy egy cseppet sem zavar, fellélegeztem.-simította meg az arcom.

-Nem kell előttem eltitkolnod dolgokat ezért, mert azt hiszed, hogy nem reagálnék jól rá.-bújtam közelebb hozzá, bár ez lehetetlennek hatott hisz már akkor is alig fért el köztünk a levegő.

-Tudom, és ezt köszönöm.-mosolygott rám. Megráztam a fejem. Fejemet mellkasára hajtottam, és tetoválásait rajzoltam át, miközben hallgattam egyenletes szívverését.

-És, vannak szomszédaid?-kérdeztem hirtelen.

-Miért?

-Mert én nem látom Őket, azért.-kuncogva a hátamra fordultam.

-Két kilométeres körzetben nincs senki. Szóval...-hajolt közelebb-...nyugodtan sikoltozhatsz.-fúrta fejét nyakhajlatomban, miközben éreztem hogy felnevet. Elpirulva boxoltam bele vállába. Magához szorított, és úgy kezdett el csiklandozni.

Akkor, abban a pillanatban boldog voltam. Ám meddig? Féltem attól, hogy a szüleim ismét beleszólnak majd az életembe, és persze egyre jobban rettegtem attól, hogy hamarabb letelik az az egy év, míg Harry velem lehetett. Ezért, minél előbb meg kellett találnunk azt a tekercset. Amennyire gyorsan csak lehetett...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Lora White

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3