The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

19.-Fire

Fire: Tűz

Rose Davis~

Hirtelen ütést éreztem meg fejemnél, és már csak azt, hogy koppant a járólapon. A robbanás erőssége elég volt ahhoz, hogy mindkettőnket odébb repítsen. Éreztem, ahogy Harry felém érkezett, de két karjával megtartotta magát. Szemeimet felnyitottam, és észrevettem ahogy ijedten nézett rám.

Melegséget észleltem homlokomról lefolyni, és Harry kitágult íriszei sem segítettek, hisz tudtam, erősen ütöttem be a fejem. A felettem térdelő férfi hátra nézett, és ahogy meglátta az egyre nyomuló lángokat elszörnyedt. A füst kezdett mindent beteríteni.

-Gyere.-kapkodva húzott fel és segített a járásban.

Ám rettenetesen szédültem, és ezzel csak hátráltattam Őt. Mindketten hátunk mögé tekingettünk, de mikor Harry látta, hogy nem bírtam olyan gyorsasággal menni, amivel kellett volna, karjaiba kapott és úgy rohant ki velem a ház elé. Letett a földre, de szemeim egyre lejjebb csukódtak. Nem tudtam tenni ellene, hisz fáradtnak, és elesettnek éreztem magam. Fejem lüktetett, és hasogatott. A vér, furcsa ízét éreztem számban, amitől émelyegni kezdtem. Hallottam, ahogy a mellettem lévő férfi köhögni kezdett a füsttől,  és ez megijesztett.

-Hé! Nyisd ki a szemed! Maradj velem!-hallottam Harry hangját, ám távolinak tűnt, olyannyira, hogy hamarosan elsötétült előttem minden...

~*~

Ahogy magamhoz tértem, először a gépek csipogását szúrtam ki, majd ahogy -nagy erőlködések után- kinyitottam szemem, észrevettem, hogy egy fehér szobában voltam. Mindenféle csövek lógtak ki testemből, és nem tudtam eldönteni, hogy miért is kerültem oda. Vagy a füstmérgezés miatt, vagy pedig amiatt, hogy beütöttem a fejem. Az ablakot bámultam mikor meghallottam egy hangot.

-Rose.-szorította meg kezem valaki, és hirtelen az irányába kaptam fejem. Harry mosolygott vissza rám, és megsimította arcom-Hogy érzed magad?-tekintete törődő volt, és ez megmelengette a szívem. Halványan rámosolyogtam.

-Egész jól.-köszörültem meg torkom, hisz hangom rekedt volt, szám pedig kiszáradt. Felállt mellőlem, ám ahogy felegyenesedett megláttam bekötött kezét és a leragasztott erét. Mi történt?-Mi lett a kezeiddel?-húztam össze szemöldököm. Megrázta fejét.

-Mikor visszamentem a házba valamiért elkapták a lángok. Semmi vész, jól vagyok.-pillantott rám. Nem értettem, hogy miért ment vissza, vagy, hogy mi volt annyira fontos, hogy az életét kockáztatta érte-A másik pedig...-pillantott rá kezére, majd vissza rám-...sok vért vesztettél,  és csak nekem volt megegyező vércsoportom mint neked, így megcsapoltak párszor.-rántott vállat, mintha nem lett nagy dolog, de nekem annál nagyobb volt.

-Köszönöm, hogy segítettél.-néztem szemébe boldogan. Közelebb hajolt, és egy csókot nyomott ajkaimra.

-Szólok egy orvosnak rendben?-maradt közel hozzám, én pedig bólintva jeleztem neki beleegyezésem. Elhagyta a kórtermet, én pedig bámultam a fehér ajtót, ami kicsit nyikorogva csukódott be utána...

Harry Styles~

-Felébredt.-mosolyogtam a váróban ülő barátainkra. Dawn felpattant, és boldogan borult Louis nyakába, aki szintén örült a hírnek. Niall száját egy mély, szívből jövő sóhaj hagyta el. Ahogy balra fordítottam fejem, megláttam Rose orvosát felénk közeledni, és amint észre vette a mosolyt arcunkon, egyből bement Rosehoz. Minket maradásra késztetett, így Niall kapott az alkalmon, és megfogva karom, odébb húzott.

-Nem érez semmi mellékhatást?-kérdezte azonnal. Ő is aggódott amiatt, hogy mivel farkas vagyok, Rose teste rosszul reagál a véremre. Bevallom, én is tartottam ettől, de próbáltam a jó oldalát nézni azt, hogy felébredt.

-Fogalmam sincs Niall. Nem mertem megkérdezni.-pillantottam el egy másodpercre de vissza vezettem tekintetem Niall-re.

-Minél előbb meg kell tudnunk.-szorított egy kicsit karomon. Bólintottam.

-Igen Niall, tudom.-hagytam rá, és visszaindultam Rose kórterme felé.

Ahogy benyitottam, észrevettem ahogy Louis, Dawn és Ő vígan nevetnek valamin. Én is elmosolyodtam, hisz jó volt vidámnak látni Rose-t. Ahogy meglátott engem, szemei felcsillantak. Niall mellém lépett, Rose pedig rá kapta a tekintetét. Szeme alatt megmozdult egy ideg. Tudtam, hogy felismerte Őt, és akkor bántam meg, hogy nem meséltem neki róla, és azt, hogy Niallnak sem említettem, hogy Rose tudja a titkunkat.

-Hogy érzed magad?-léptem hozzá, közelebb, így megszakítva a már kínossá vált csendet. Leültem mellé egy székre, és minden figyelmem neki szenteltem.

-Ebben az öt percben nem változott meg a közérzetem.-ingatta meg fejét mosolyogva. Niall egyenletes szívversét hallgatva tudtam, Ő sem hitte azt, hogy gond lehetett Rose szervezetével.

-Ennek mind örülünk.-lelkesedett Dawn. Hevesen bólogatni kezdtünk.

-Mit mondott a Doki?-húztam közelebb a széket Rose ágyához, fejemet bal kezem alatt támasztottam meg, és úgy néztem a lányra akit szeretettem. Jobb kezemet, az övére tettem, és hagytam, hogy megszorítsa. Bíztam abban, hogy a többiek jól fogják fogadni, azt, hogy mi együtt vagyunk.

Szívdobogásukból ítélve, értetlenek és kíváncsiak voltak, de én csak Rose szemeibe bámultam, és mintha némán kommunikáltunk volna, szimplán csak a tekintetünkkel.

-Csupán annyit, hogyha nem romlik az állapotom, holnap már haza mehetek.-pillantott összekulcsolt kezeinkre. Dawn nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de léptek zaja ütötte meg fülem, és ahogy megéreztem az illetők szagát, azonnal felpattantam a széket odébb tolva, és kihúztam magam. Niall megfordult, és karjait összefonta maga előtt. Eközben beléptek a nemvárt személyek.

Rose szülei...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Lora White

E-Mail: ladybadybooks

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3