The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

45.-Disappointment

Disappointment: Csalódás

Rose Davis~

Remegő ujjaim között fogtam a tollam, miközben írtam a tanárnő által diktált sorokat. Már a második órámon ültem, és imádkoztam azért, hogy mihamarabb csengessenek ki. Dawn és Louis elől bujkáltam, amire kicsit sem voltam büszke, hiszen mégis a barátaimról beszéltem. Vagyis, reméltem, hogy még a barátjuknak tartottak.

Ahogy reggel megérkeztünk, szinte azonnal megláttam őket és egyből tudtam, hosszú nap kezdődött el. Persze, mielőtt beértünk volna, minden létező dolgot felsoroltam Niall-nek, hogy ne kelljen elmennem velük, de hajthatatlan volt Ő is és a többiek is. Szerintük, jót fog tenni a „környezetváltozás". De ezt, sehogy sem akartam elhinni nekik, mert egyszerűen hányingerem volt, ha arra gondoltam, hogy mindenki minket fog nézni, sugdolózni fognak a hátunk mögött, esetleg azt fogják hinni, hogy kikosaraztam Harry-t.

Pedig erről szó sem volt. De ha tudták volna azt, miért jöttünk vissza és, hogy a göndör miért nincsen velünk, szerintem ők sem illettek volna undorító szavakkal, amelyek kicsit sem voltak igazak.

Perceken belül meghallottam a csengő éles hangját, ami így jelezte felém, vége volt a történelem órámnak. Mély sóhajt engedtem el, de sietősen pakoltam a táskámba, mert nem akartam összefutni egyetlenegy ismerőssel sem. Az elsők között léptem volna ki, azonban a tanárom, Mrs. Reed megállított.

-Rose, kérlek egy pillanatra.-hívott, én pedig egy lemondó levegővétel után megfordultam, és illedelmesen megálltam a nő előtt.

-Igen?-kérdeztem halkan, félve attól akármikor beléphetnek a terembe.

-Ha jól tudom, csaknem két teljes hónapot hiányoztál, viszont az igazolásodon semmi nem áll arról, miért is nem jártál iskolába. Megtudhatnám mi az oka?-informálódott. Nagyot nyeltem, mikor meghallottam kérdését.

-Öhmm... tudja... padlás szobám van...-kezdtem a hazudozást-...kimásztam a tetőre, de véletlenül lecsúsztam, és eltörött a lábam. A doktor úrnak muszáj volt kivennie az iskolából ennyi időre.-fejeztem be, és nagyon remélem, hogy nem látszódott rajtam az, hogy kamuztam. Mit is mondott Harry? Beharapom a szám sarkát, ha ne mondok igazat? Abban a szituációban örülhettem annak, hogy nem nőt meg az orrom, mint Pinokkió-nak, mert talán kilógott volna az úttestre.

-Oh, nagyon sajnálom, remélem már jobban vagy.-szólt. Bólintottam, Ő pedig az asztalához fordult, és a kezembe nyomott egy pendrive-ot-Ezen vannak azok az anyagok, amiket addig vettünk amíg távol voltál. Szeretném, ha megtanulnád őket, és jövő szombaton megírnál egy tesztet.-mondta el a követeléseit. Állam majdnem a padlót súrolta, szemeim pedig nagyra nyíltak.

-R... rendben.-dadogtam, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnét, figyelve arra, hogy egy kicsit bicegjek tekintve az előbbi hazugságomra.

-Megnézethetnénk Newt-tal a lábad, nehogy még nagyobb baj legyen.-hallottam meg Liam gunyoros hangját, amely a terem melletti faltól érkezett. Szúrósan néztem a fiúra, és megforgattam szemeimet-Máskor ügyelned kellene arra, hogy hihető hazugságot találj ki.-lépett oda hozzám, miután elindultam.

-Máskor ügyelned kellene a szuper hallásodra, és nem kifülelni mások beszélgetését.-mondtam hasonló hangnemben, és tovább sétáltam, Niall irányába. Mikor észrevett minket intett, mi pedig azonnal felé vettük az irányt.

-Képzeld, azt kamuzta, hogy eltörött a lába.-röhögött Liam, nemsokkal később pedig Niall is elkezdte.

-Gyerekesek vagytok.-forgattam meg szemeim. Talán perceken keresztül is röhögtek volna rajtam, ha Newt nem lép mögéjük, s csapja tarkón őket-Köszönöm.-hálálkodtam a férfinek, aki csak elmosolyodott.