The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

81.-Hope

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam a folytatást! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, még akkor is, ha ez egy sokkal laposabb részre sikerült. Ne haragudjatok, máskor jobban igyekszem! ❤

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a több mint 178 ezer (!!!) megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet! Elképesztően aranyosak vagytok! ❤❤

Legyen szép napotok! ❤

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

Hope: Remény

Harry Styles~

Scott szomorúan és bánkódva nézte húgát, aki az ajtófélfának támaszkodott, és összefont karral bámult vissza bátyjára. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy mennyi minden máshogy van azóta, hogy Scott farkas lett, majd visszaváltozott. Ahogyan az emlékeimben élt még az, mennyire szerették egymást, biztos voltam benne, hogy nem tartottak volna ennyi távolságot maguk között. De így, hogy rengeteg dolog fészkelte be a testét az életünkbe, így az a méter, ami közöttük volt, mérföldeknek tűnt. 

-Haloványan emlékszem csak rá.-hajtotta le a fejét szégyenében. Meglehet, hogy azt gondolta, elítéljük emiatt, viszont cseppet sem ez járt a fejünkben. Legalábbis az enyémben biztosan nem. 

-Mary...-kezdte Rose halk sóhajjal-Megbocsájtott neked, Scott. Meglehet, hogy ijesztően fog hangozni, amit most fogok mondani, de meg kell hallgatnod.-kérte bátyját, majd összepréselte ajkait gondolkozása közepette-Mikor északon voltunk, hogy megkeressük a tekercsedet, Mary megjelent előttem. Először azt hittem, hogy megőrültem, de később rájöttem, hogy csak azért tette ezt, hogy segítsen megtalálni az ellenszert. Segíteni akart nekünk, hogy mi ne essünk abba a csapdába, mint ti.-magyarázta-Szeretett téged, Scott. És szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tudta, vissza fogsz jönni hozzánk, és velünk fogsz élni, még akkor is, ha Ő már nem lesz itt.-lépett közelebb a férfihez, remélve, hogy az nem fog elmenekülni érintése elől. Rose, Scott vállára tette a kezét, és biztatóan megszorította, hogy felmerjen nézni. 

-Még mindig nem értitek.-rázta meg a fejét erősen, szavai viszont halkan törtek a nagyvilágba-Nem tudok veletek élni, mert az ellenszer miatt, bármelyik pillanatban visszaváltozhatok.-szólt, én pedig úgy éreztem, hogy megnyílt alattam a föld. Hogy micsoda? 

-Ezt nem mondhatod komolyan.-egyenesedtem fel én is, miközben rémülten bámultam a férfit-Képtelenség.-leheltem, azonban Scott elhúzta a száját. 

-Nem az. Ha megnézed, teljesen logikus. A gyógyszer sehogy sem tud kikerülni a szervezetemből, mert úgy alkottam meg, hogy mindenféle dolgot kibírjon. Ha nem ilyen lenne, akkor akármelyik másodpercben farkasok lehetnének azok, akik egyébként most emberként léteznek. Newt is bármikor átváltozhatna. A gond itt nem ez hanem, hogy én úgy adtam be magamnak, hogy még nem volt tökéletesítve.-magyarázta, szavai végén pedig Rose-ra nézett, aki szemeibe még több könny gyűlt. 

Scott felemelte a kezét, majd letörölte a lány arcán leszáguldó könnyet, nemsokkal ezután pedig magához húzta Őt. Szorosan ölelték egymást, s ha lehet, mindketten jobban sírtak, mint alig egy perce. Furcsán éreztem magam, hogy szemtanúja voltam ennek a bensőséges pillanatnak, de nem tágítottam. 

-Sajnálom, Húgi.-motyogta a farkas-Tudom, hogy...-váltak el egymástól, és közöttünk kezdte el váltogatni a tekintetét-Tudom, hogy borzalmasan viselkedtem, de azt hittem, hogy így egyszerűbb lesz majd mindannyiunknak, ha ismét átváltozom. Előbb kellett volna elmondanom, de kétségbeestem, mikor megláttam a kerekedő pocakodat és azt, hogy mennyire boldogok voltatok együtt.-mondta már Rose szemébe nézve a szavakat. Megfájdult értük a szívem, de nem bírtam megmozdulni. Egyszerűen még mindig a szavai hatása alatt voltam. Vissza fog változni.