The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

16.-Let me love you!

Let me love you! : Hagyd, hogy szeresselek!

Rose Davis~

-Segíts!-mély rekedtes hanggal és elfehéredett arccal, oldalát szorongatva nézett vissza rám...

Ahogy megláttam Harryt a tornácunkon feküdni, szívem erősebben kezdett el dobogni. Az erdő felé pillantottam, de véres mancsnyomokat láttam, amik egy idő után emberi alakot vettek fel. Ismét Harryre pillantottam, aki félmeztelenül feküdt előttem. Nem voltam képes ezen gondolkodni, hisz ahogy felfogtam a helyzet súlyát, kapcsoltam, és felvettem a földről az elsősegély dobozt, és a fiú mellé térdeltem. Megfogtam a kezét, és le akartam venni a sebről, de nem engedte.

-Remélem nem irtózol a vértől.-mondta, már-már humorosan. Felhorkantam, és elvettem onnét kezét. Ahogy megpillantottam a sebet, tudtam, nem lesz könnyű kivennem onnét a töltényt. Keze, és bőre is vörös volt a vértől, ami megszínezte azt, és ami a sebből folyt megállíthatatlanul. Testem remegett a gondolatra, hogy még nagyobb fájdalmat okozzak neki, de meg kellett tennem, ha azt akartam, hogy meggyógyuljon.

-Be kell mennünk a házba.-mondtam, és körülnéztem. Nem akartam, hogy aki meglőtte Őt, visszajöjjön. Vagy is... nem Őt lőtte meg hanem Emeraldot... de... most akkor... mi a fene?

Bólintott, és lassan feltápászkodott a földről. A piros dobozkával a hónom alatt, segítettem neki a járásban. Beértünk a nappaliba, Harry pedig azonnal a földre dőlt.

-Itt jó lesz.-mondta közben, hisz fájdalmai szinte már elviselhetetlenek voltak. Ismét mellé térdeltem, és megvizsgáltam a sebet.

Csak a bemeneti hely látszódott, aminek örültem, hisz nem kellett attól tartanom, hogy valamelyik fontosabb szervét teljesen átlyukasztotta. A töltényt is láttam, aminek szintén örültem, hisz ha látom, és képes vagyok egy segédeszközzel kivenni, akkor még az is lehet, hogy túléli.

-Ki tudod venni?-sürgetett. Bólintottam.

-Igen, de idő kell hozzá.-mondtam, miközben elővettem egy kis csipeszt a piros dobozból.

-Sietned kell. Ha nem veszed ki időben beforr a seb.-hangja akadozott a fájdalom miatt. Rá kaptam tekintetem. Beforr? Miért tenné ilyen hamar? És miért érzem azt, hogy nagyobb dolog van a háttérben mint képzeltem?

Nem foglalkoztam mondatával, csak neki láttam épségben kivenni a golyót. Bíztam abban, hogy sikerülni fog, és hogy nem kell majd nagyobb fájdalmat okoznom Harrynek. Műveletem közben hallottam fájdalmas nyögéseit, és nyüszítését, de nem tehettem mást, hisz nem volt nálam érzéstelenítő. Mikor sikerült megfognom bordái közé ékelődött töltényt, megszólaltam.

-Lehet, hogy fájni fog.-pillantottam rá. Behunyt szemekkel, és összeszorított állkapoccsal próbálta elviselni a rettenetes fájdalmat.

-Ennél már nem lehet rosszabb.-szólt ironikusan.

Felém közelebb eső kezét combomra tette, és megszorította azt. A levegőt kapkodtam, ahogy egyre kijjebb húztam a golyót. Harry egyre erősebben fogta lábam, és egyre hangosabban nyüszített. Emiatt a szívbemarkoló hang miatt sokkal rosszabbul éreztem magam. Lelkileg már teljesen instabil voltam, már akkor. De nem gondoltam, hogy a java ezután következik...

-Megvan.-húztam ki, és tettem egy zsebkendőre, amit az elsősegély dobozban találtam. Harryre pillantottam, és láttam a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket.

-Nem kell beködöznöd.-szólt, mikor végre akartam hajtani a műveletet. Rekedtes hangját hallva, kirázott a hideg, és kezemen libabőr futott végig. Bőréhez tapasztottam a ragasztót (amihez egy puha anyag volt erősítve) és lefedtem vele a sebet-Mondtam, hogy nem kell, de köszönöm.-pillantott rám, de én nem mertem szemeibe nézni.