The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

80.-Chain Reaction

♥ Szép estét, Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a nyolcvanadik fejezetet! Nagyon-nagyon remélem, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket, és ha így lesz, akkor valamilyen módon visszajeleztek nekem! Nagyon fontos lenne! ♥♥

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a több mint 174 ezer megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet! Elképesztően aranyosak vagytok! *-* ♥♥

Legyen szép estétek! ♥

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥

Chain Reaction: Láncreakció 

Harry Styles~

Jó néhány napja annak, hogy Elijah megszületett. Ezalatt az idő alatt Rose és Ő is megerősödött, így minden a lehető legjobban alakult. Mintha, egy valóra vált álomba csöppentem volna. Igaz, Rose-al egyébként is olyan volt az életem, mintha egy ábrándban éltem volna, de így, hogy a fiúnk is velünk volt, ezerszer jobb volt minden. Végre egy család voltunk, egy igazi összekuszált család, amely egyik másikra sem hasonlított. A rokonaink valójában nem voltak a rokonaink, sőt a nagynénik és nagybácsik még csak az emberi fajt sem erősítették... legalábbis nem minden esetben. De ez így volt jó, mert nem is kívánhattam volna ennél jobb családot. 

-Mikor aludt el?-suttogtam Rose-nak a kérdést, miközben hátulról átöleltem alakját. A kiságy mellett állt, amit még Dawn-tól és Niall-től kaptunk. 

A körforgón színes, műanyag farkasok lógtak, amikre ha rásütött a nap, szépen csillogtak. Elijah nagyon szerette, ha ez megtörtént, olyankor általában hangos nevetésbe kezdett. Az a hang, mindig zene volt füleimnek és olyan boldogsággal töltött el, mintha még soha életemben nem észleltem volna más, csodálatos kacajt. Pedig, általában az édesanyja is vele nevetett, és eddig azt gondoltam, hogy az Ő kuncogása volt a mindenem. Hát, mostanság nem tudok dönteni ezek között a csodálatos hangok között. 

-Alig néhány perce.-nézett fel rám Rose, és csillogó szemekkel elmosolyodott. Tudtam, hogy számára is a világot jelentette a fiúnk, és azzal is teljesen tisztában voltam, hogy ez mindig is így lesz. Mondhatnám, hogy mi voltunk a legboldogabb szülők a földön, de az nem lett volna igaz, hiszen mindenki, aki megtapasztalja ezt, így érezhet. Ezzel pedig semmi baj sem volt. 

-Akkor bújj be az ágyba, én is mindjárt jövök.-mosolyogtam rá, majd egy szeretetteljes csókot nyomtam ajkaira. Imádtam minden pillanatot, mikor vele lehetettem, bár ez a mostani időben egyre kevesebbszer fordult elő, mert Elijah lefoglalta mindkettőnket. Hála az égnek, nagyon jó gyerek volt, keveset sírt és általában végigaludta az éjszakákat is, bár néhányszor előfordult, hogy felébredt és sírt. 

Néhány perc múlva kiléptem a szobánkból és elindultam le a földszintre. Szerettem volna elalvás előtt beszélni Scott-al, mert azóta, mióta Elijah megszületett, csak egyszer álltam szóba vele, akkor is csak azért, hogy nézze meg a kicsit. Feljött a szobánkba, de jelenetet rendezett, kiabálni kezdett, hogy már pedig Ő nem fogja elfogadni unokaöccsének a gyerekünket. Fogalmam sem volt, hogy ezt miért csinálta vagy, hogy miért kellett Rose-nak ekkora fájdalmat okoznia, de megtette, a húga pedig már nem is akarja látni Őt. Megértem, én sem szerettem volna, de mivel itt volt velünk, és nagyon hiányzott a barátom, ezért muszáj volt lépnem. Pedig, elég sok dologgal megbántott, mégsem maradhattam kőszívű. 

Az egész ház halk volt, ahogy sétáltam le a lépcsőn. Einar és Stig már visszaindultak északra, Zayn elköltözött az egyik barátjához, Gemma pedig hazautazott Londonba, hogy elújságolja anyáéknak a jó hírt. A lelkünkre kötötte, hogy amint készen állunk az utazásra, szálljunk gépre és induljunk ez Egyesült Királyságba. Nem akartam mondani neki, de ez volt az egyik nagy álmom nekem is, de nem bírtam itt hagyni a barátaimat. Mert akárhányszor arra gondoltam, hogy szeretnék végre hazamenni, mindig eszembe jutott az, hogy itt hagyom a falkámat. Ez pedig, olyan mértékű hiányérzettel töltött el, amit nem tudtam egymagam elviselni.