| Joyce | [BEFEJEZETT]

14.rész

*Pietro szemszög*

Arra leszek figyelmes, hogy Joyce feje szépen lassan a mellkasomra dől. Abbahagyom az olvasást és próbálok úgy nyújtózkodni, hogy láthassam az arcát. Szemei lehunyva és a kis mozdulatomra sem ébredt fel. Elaludt. Halvány mosolyra kanyarodik az ajkam. Becsukom a könyvet és lehelyezem az éjjeliszekrényre. Igyekszem minél lassabban, finomabban és óvatosabban mozogni, nehogy felkeltsem, miközben próbálok kibújni alóla. Óvatosan a párnára fektetem a fejét, kisöpröm az arcából gyönyörű kék haját, majd még jobban betakarom. Nyomok egy apró puszit a halántékára. Épp, hogy hozzáér az ajkam a bőréhez. Leoltom a lámpát, majd a sötétben kisétálok a szobájából. Hagyom pihenni, ami nekem sem ártana.

*Joyce szemszöge*

- Jó reggelt, Nat! - köszönök a konyhában álló vöröshajú nőnek. Aki megpördül és a szája elé kapja mutató ujját, jelezve, hogy halkabban legyek. Értetlenül összevonom a szemöldököm. Mikor a nappaliba érek, meglátom az okát. Tony és Banner a kanapén alszanak, körülöttünk papírok és könyvek, az asztalon pedig két laptop. Nemtetszésem jeléül megrázom a fejem. - Túl sokat dolgoznak - suttogom a konyhába érve.

- Már mondtam nekik, hogy fogják vissza magukat - válaszol úgyszint halkan Romanoff. Nem akarjuk felkelteni őket, hadd pihenjenek. Ki tudja, meddig voltak fent az este. Ami pedig a múlt éjjelt illeti, fogalmam sincs, mikor aludhattam el. Még arra sem ébredtem fel, hogy Pietro kiügyeskedte magát alólam. Pedig elég éber alvó vagyok. Lehet ez annak a jele, hogy eléggé kimerült vagyok az utóbbi hetekben. Túl sokat edzettem az erőmmel és ez mentálisan kivett. - De nem nagyon hallgattak rám, ahogy látod - pillant át a válla felett a két alvó férfira.

- Nem lesz ez sokáig jó - húzom a számat. - Értem én, hogy Merlin előtt akarják megtalálni a szentélyt. De ez nem tesz jót az egészségüknek.

- Beszélj Starkkal - pillant rám Natasha, mire én meglepődve nézek vissza rá. - Rád hátha hallgat.

- Nem is tudom - ráncolom a homlokom. Miért hallgatna pont rám Tony? Nem rég jöttem csak ide, ennél azért több kell szerintem, hogy hathassak rá.

- Egy próbát megér - kacsint rám. - Van ott rántotta - bök a fejével a pult másik végébe, ahol egy nagy tányér rántotta gőzölög. Bőven meg tudna belőle reggelizni a csapat. - De ha vársz kicsit, lesz még hozzá bundás kenyér is.

- Ennyire sokat eszik Thor? - kérdezem nevetve. Ugyanis még mielőtt ide jött volna az istenség, nem készítettünk ennyi ételt. Igazából poénnak szántam, de Nat nem javít ki.

- Ha tudnád - vigyorodik el.

- Én most kihagyom, azért köszi - mosolygok rá. - Most inkább csak kávézom - bólint, én pedig neki állok megcsinálni az italomat. Miközben ügyködök, csippan a lift. Nem fordulok meg, hogy vajon kik jöhettek, de nem is kell, mert egy másodperc után megérzem a széllökést. Pietro mellettem terem és átkarolja a nyakam.

- Jót aludtál, csipkerózsika? - pimaszkodik, mire halkan felnevetek.

- Ami azt illeti, igen - nézek fel rá, majd kiöltöm a nyelvem. - Ügyesen lopakodsz - teszem hozzá halkan, hogy csak mi ketten halljuk. Nem akarom, hogy a többiek másra gondoljanak, mint ami történt.

- Igyekeztem - vigyorodik el, majd elenged és lop egy bundás kenyeret a tányérról, amire Natasha a kész ételt pakolja.

- Mi finomat csinálsz? - áll meg a pultnál Steve, majd rátámaszkodik. Pietro lassú volt, így Nat még rá tud csapni a kezére, de sikerül elcsennie egyet. Azonnal bele is harap.