| Joyce | [BEFEJEZETT]

25.rész

-Amint készen állunk - válaszolja Tony, közben küld felém egy mosolyt. Jól esett neki, hogy egyet értek vele. Nincs itt mit beszélni - a terven kívül - emberi életek forognak kockán. Mihamarabb cselekednünk kell!

-És mi a terv? - kérdezi Pietro. Bannerre pillantok, aki várta már, hogy ránézzek. Bólint egy aprót, ezzel jelezve, hogy csináljam. Egyre gondoltunk. Lehunyom a szemeim, egyenletesen szívom be és fújom ki a levegőt. A többiek ez idő alatt elkezdik tárgyalni, mi lenne a legjobb. Kizárom a hangjukat. Bruce tekintetét továbbra is magamon érzem, próbálok nem erre figyelni. A fejemben minden hirtelen elcsendesedik, a többieket kezdem el keresni a tudatommal. Érzem a jelenlétüket. Mindenkit egyesével megtalálok. Ők persze ebből most még nem vesznek észre semmit. Ekkor megérzem, hogy már nem csak Bruce néz. Kinyitom a szemem. Rhody meglepődik, ő nem tudja, mire vagyok képes, és hogy ez milyen mellékhatással jár. Tekintetem megtalálja Pietróét, aki mosolyog. Ebből a két reakcióból meg győződöm, hogy a szemem színe megváltozott. Tehát valakivel, jobb esetben valakikkel mentális kapcsolatban vagyok. Senki nem szól semmit, várnak. Így én szólalok meg, azonban a szám használata nélkül.

-Mindenki hall? - kérdezem, miközben körbe pillantok az asztal körül.

-Ez meg mi a... - kezd bele Rhody, de nem nyitja ki a száját.

-Csitt! A Kapitány nem szereti a csúnya beszédet! - hallom meg Tony hangját a fejemben. Vigyorog.

-Ha, ha - csattan föl Steve.

-Akkor mindenki hall? - kérdezem újra. - Banner mondta, hogy teszteljem le, hányunkat bírom összekötni.

-Elég fura - Clint feszülten megmozdul a székében.

-Majd megszokjuk - válaszolja Wanda.

-Tehát, így fogunk kommunikálni közben? - kérdezi Thor.

-Igen - jön a válasz Brucetól.

-Így nem tudnak minket lehallgatni - teszi hozzá Sam.

Még egy kis ideig a tárgyalóban maradunk, ameddig tudom, tartom az összeköttetést. Hozzá kell szokniuk, ugyanis innentől kezdve, ahogy és ameddig bírom, így fogunk kommunikálni. Így biztonságos. Vízió továbbra sem lelkesedik ettől az ötlettől, neki valamiért nem nagyon jön be ez a fajta kommunikáció. Lehet azért, ami. Lehet a szerves lényeknek könnyebb. A többiek elég hamar hozzászoktak. Mikor Bannerre téved a tekintetem, bólint. Ezzel jelzi, hogy most már kapcsoljam szét magunkat. Így teszek. Bevallom, kissé megterhelő volt elsőre ennyi embert összekötni. Rászorítok a székem karfájára, mivel megszédülök. Pislogok gyorsan párat, próbálom összeszedni magam. Senki nem adja jelét annak, hogy észrevette volna pillanatnyi rosszullétemet, így próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Engedek a szorításon, mikor körbe nézek a többieken. A holnapi napot tárgyalják.

Fél óra elteltével szétszéledünk. Thor és Banner a laborba mennek, Tony lefelé veszi az irányt. A többiekkel viszont a lakóövezetbe tartunk. Van, aki a hálószobájába megy, van, aki edzeni. Én a kialakulóban lévő fejfájásom végett a konyha felé veszem az irányt. Töltök magamnak egy nagy pohár vizet. Valaki megsimítja az oldalamat. Ujjai finoman és lassan haladnak felfelé.

-Szia kékség! - halk hangját hallva a hideg is kiráz. Nagy és boldog mosoly terül el az arcomon, még jó, hogy a hátam mögött van, mivel így nem láthatja mennyire elvörösödtem. Arról ne is beszéljünk, amit odabent érzek a gyomromban és a mellkasomban.

-Szia Pi! - lehelem a választ. Igyekszem kizárni a televízió zaját és azt a gondolatot, hogy valaki ott ül és nézi. Közben Pietro meg piszkálódik. Szembe fordulok vele és a szemébe nézek. Közben vetek egy gyors pillantást a nappalira. Nincs senki a kanapén, azonban az erkélyen áll valaki. Ha jól láttam, akkor Sam az. Telefonál. Akkor ezért merészkedett ide a szélvész.