29.rész

61 7 0
                                    

Thor ezen kérdésére mindenki felénk fordul. Teljesen érthető, hogy mindannyian meg vagyunk lepődve. Ugyan nem látszik teljesen a szentély innen, de Thor szerint hallanunk kellene. Kérdő pillantások találkoznak. Hol lehet?

-Nem látod sehol? - kérdezi Tony, mire Thorral mind a ketten megrázzuk a fejünket. - Akkor még be tudjuk fejezni.

-Mit? - kérdezi Bruce.

-Rogerssel kitaláltunk valamit az úton - Stark ellép az épület oldalától és felhatja az arclemezét. - Erre - mutat fel az épületre, amelynek a takarásában állunk. - Illetve az út túloldalán lévő objektumra állítunk egy-egy embert. Olyanokat, akik jól céloznak.

-Barton és Natasha - pontosít Steve.

-Ezen kívül helyezünk el bombákat, több helyre is - veszi vissza a szót Tony. - A Quinjeten vannak a bombák és a detonátorok. Pietro elmegy és elhoz annyit, amennyit tud! - a szélvészre néz. - Nagyon maximum kétszer fordulhatsz, többre nem hiszem, hogy lesz időnk. Illetve téged sem akarunk kifárasztani.

-Ahogy Stark mondta, több helyre helyezünk tölteteket - Steve a Tony által kivetített várostérképre mutat. - Itt lesz az első hullám! - az ujjával sorba mutatja a helyszíneket. - Itt lesz a kettes, a hármas és végül ide kerül a négyes sor!

-Miután Pietro visszatér a bombákkal, szépen elhelyezzük őket a megadott pontokra - Tony elemeli a tekintetét a hologramról. - Lesz egy detonátor Bannernél, egy Wandánál, egy Rogersnél és végül Samnél. Ebben a sorrendben rendelődik hozzátok a hullámok száma is.

-Mindenki a sajátját helyezi el - folytatja Rogers. - Pietro majd besegít Wandának, Samnak pedig Vízió. Ha elhelyeztétek a robbanószereket, menjetek fel vagy Nat vagy Barton mellé! - Steve Pietrora néz. - Menj! - egy erősebb széllökés, ennyit érezni csak és már itt sincs.

-A többiek mit csináljanak? - kérdezem Tonyt.

-A többiek velem jönnek, hogy közelebbről is meg tudjuk csodálni a szentélyt! - vigyorodik el, majd arclemeze lecsukódik.

-Ettől tartottam - sóhajtok fel.

-Tehát Thor, Joyce és Rogers csatlakozik az ásatásomhoz! - Steve felé fordul. - Ha kész vagy, gyere!

Időközben Pietro visszaér az első adag bombával. Épp, hogy lerakja a földre, indul is vissza. Barton és Natasha elindulnak fel a két létesítmény tetejére. A többiek felkapják a hátukra a robbanószerrel teli hátizsákokat, és elindulnak a kijelölt helyükre, hogy elhelyezzék őket. Pietro ismét visszaér, és indul a harmadik körért. Tony azt mondta, nagyjából kettőre lesz ideje, mégis elindul a harmadik fordulóért. Lehet kevesli a bombákat? Tony int Thornak és nekem, hogy kövessük. Őszintén szólva, nem értem, miért kellek én oda. Többet érnének Stevevel, mint velem.

-Miért kellenek nekünk bombák? - lépek a milliárdos mellé. Thor a jobb oldalán feszülten lépked előre. Lábunk besüpped a homokba.

-Arra az esetre, ha elkésnénk és Merlinnek sikerülne kinyitnia az átjárót.

-Aminek nem szabad bekövetkeznie! - vág közbe az Asgardi isten.

-Rendben! Akkor csak tegyük fel, hogyha megtörténik.

-De nem fog! - erősködik. Nehezen bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.

-Jó, nem fog! - adja be a derekát Stark. - De, ha mégis - fordul felém, szinte suttog. Majd normális hangerővel folytatja, hogy Thor is jól hallja. - Akkor mi leszünk számukra az első célpont. Ha túl nagy lenne a baj, akkor a bombákkal megritkíthatjuk őket. Barton és Romanoff pedig fedező tüzet biztosítanak majd, illetve a magasból hamarabb észrevehetik azt, amit mi nem lentről.

-Értem - bólintok. - Bannerrel mi a helyzet? Mármint nem megy át Hulkba?

-Azt ő dönti el - kapom meg a választ. - De ne aggódj! Tudja, mikor van szükségünk a zöld barátunkra!

X

A szentély előtt állunk. A hatalmas homokkő építmény tetejére négy oldalról hosszú lépcsősor vezet fel. Odafent a sík területen áll maga a kör alakú átjáró. Magasra nyúlik fel, legalább ötven lépcsőfok vezet felfelé. A kapu előtt egy kőtrónus áll, körülötte égő fáklyákkal. Azonban a démon gróf még mindig nincs sehol!

Thor megy előre, mi pedig követjük. Kezemet a pisztolyom markolatán pihentetem, hogy ha szükséges, könnyedén és gyorsan elő tudjam kapni. Óvatosan lépkedünk fokról, fokra. Vigyázunk, nehogy beindítsunk valamit. Több ezeréves építményről van szó, akkoriban nagyon szerettek csapdákat felállítani. Tony megáll, kezét teste mellé feszíti és a magasba emelkedik. Nem megy Thor elé, csak fentről körbe néz.

Thor idegesen markolássza a pörölyét, minden egyes kis neszre pedig felkapja a fejét és megfeszíti izmait. Készen áll a lehetséges összecsapásra. Én továbbra is óvatosan követem őt.

A két fegyveres férfi, akik a város felé tartottak, helybéliek voltak, így nem bántottuk őket. Merlin belemászott a fejükbe. Ők nem tehetnek semmiről. Vízió vitte el őket az iskola tornatermébe, ahová megbeszéltük, hogy eljuttatjuk őket. Természetesen úgy intézte, hogy ne tudjanak onnan kijönni, a fegyvereiket is elvette. Thor elárulta nekünk azt, hogyha Merlin meghal, vagy visszakerül a Börtönvilágba, akkor megszűnik az emberek felett az irányítása. Így akiket el tudunk kapni, azokra nem pazarolunk ellenszeres lövedéket. Mert így vagy úgy, de Merlin el fog innen menni!

Esetleg, ha többen támadnának meg minket, arra az esetre kapott mindenki egy különleges pisztolyt, amibe csak az ellenszeres kapszulák férnek bele. A fegyverbe mindössze tizenkettő töltet fér bele. Bruce adott mindenkinek még négy másik tárat. A többi ellenszer Bartonnál és Natashánál vannak az épületek tetején. Ha kellene muníció, oda kell majd érte mennünk.

A városban a többiek már biztos elhelyezték a tölteteket, és már vagy fent vannak az objektumok tetején, vagy oda igyekeznek. Ott van a találkozási pont.

Szerintem se Thor, sem pedig Tony nem tudják, mitévők legyünk. Merlin nincs a szentélynél és ahogy egyre feljebb érünk, körülötte se látjuk őt sehol. Fogalmunk sincs róla, hol lehet. Steve is befut, így már biztos, hogy a városban a többiek végeztek. Steve gyorsan szedi a lábait a lépcsőfokokon, hogy beérjen minket. Mi ez idő alatt Thorral felértünk a tetejére. Tony továbbra is a levegőben van. Steve felérve döbbenten veszi szemügyre a hatalmas kaput.

-Attól tartanunk kellene? - Stark kérdése felrecseg a fülesünkben. Még nem kötöttem össze magunkat. Mind a hárman előbb rá, majd a homokdűnék felé nézünk, amerre mutat.

-Mik azok? - kérdezem.

-Elvarázsolt lakosok - válaszolja dühtől forrva Thor.

-Tehát akkor nem olyan nagy a gond - jegyzi meg Stark.

-De - javítja ki az asgardi. - A helybélieket nem bánthatjuk! Jobban jártunk volna azokkal a mocskokkal!

-Ellenszert előkészíteni! - adja ki a parancsot Steve. - Pontosan lőjetek, ne pazaroljuk az ellenszert!

-És ha lehet, akkor ne öljetek meg senkit! - teszi hozzá Tony.

| Joyce | [BEFEJEZETT]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang