| Joyce | [BEFEJEZETT]

15.rész

- Hova is megyünk pontosan, kincsem? - kérdezi rettegve Tony. Ma azzal indítottam nála, hogy nem dolgozhat, hanem jön és kikapcsolódik picit. Természetesen nem fogadtam el nemleges választ. Brucet is hívtam volna, de Natasha már lestoppolta a délelőttre a tudóst. Tony teljes mértékben retteg szerintem. Ami amúgy nagyon vicces. Nem közöltem vele, hova megyünk. Mindössze annyit mondtam neki, hogy öltözzön fel és legyen a liftnél a megadott időpontban. Már egy buszon ülünk, de egészen idáig folyton azt kérdezgette, hova megyünk, mit fogunk csinálni, meg akarom-e ölni. Jókat szórakozok rajta.

- Ne aggódj már! - nevetek fel halkan. - Azért hoztalak el kicsit a toronyból a felhalmozott papír váratokból, hogy ne forogjon annyit az agyad. Úgyhogy ne agyalj, lazíts picit - kinézek az ablakon, azonban Tony közelebb hajol hozzám. Halkan beszél, szinte én is alig hallom.

- Ez aranyos tőled! - mosolyodik el. - De ha elfelejtetted volna, egy démont üldözünk, és...

- Nem felejtettem el - vágok a szavába mosolyogva. - De pihenned is kell néha. Mást se látni, csak hogy folyamatosan a papírokat, könyveket és az internetet bújjátok. Hol csak ketten, hol segítő kezekkel. Ne terheld túl magad - hangom aggodalmat tükröz. - Pár óráról van csak szó!

- Joyce - sóhajt fel.

- Tony, elhiszem, hogy aggódtok. Én is - vallom be. - De tudod jól, hogy igazam van abban, amit csináltok. Nem egészséges. Kimerítitek magatokat és ha hirtelen kell mennünk, akkor nem lesztek ott teljesen a harcban. Nem azt mondom, hogy nap közben, ne keresgéljetek - ráncolom fel féltőn a szemöldököm. - Csak azt, hogy este aludjatok is! - Tony idegesen megnyalja alsó ajkát. Azonban a szemén látom, hogy tudja, hogy igazat beszélek. - Minden rendben fog menni! Visszaküldjük a börtönvilágba, mindenki épségben megússza, aztán pedig csapunk egy nagy bulit - vigyorodom el.

- Rendben - neveti el magát Stark. Pár percre csönd borul kettőnk közé. A milliárdos az ablakon kibámulva szemléli a várost. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ezzel le is rendeztük az ügyet. Veszekedésre számítottam. Bár magában biztos nem engedi el a dolgot, és amíg bírja, dolgozni fog azon, hogy Merlin előtt meglegyen a szentély. De igyekszem figyelni majd rájuk. - Ugye tudod, hogy a hangárban nem egy autó áll? - fordul felém. Elnevetem magam. - Jöhettünk volna az egyikkel.

- Tudom - rázom meg a fejem mosolyogva. - De úgy voltam vele, hogy addig is pihensz, míg buszozunk. Mikor ültél te utoljára tömegközlekedési eszközön?

- Soha - horkan fel. - Legalábbis nem emlékszem.

- Na látod, erre fogsz - kinézek és konstatálom, hogy a következő megállónál le kell szállnunk. Ezt közlöm is a mellett ülő férfival, így felálunk és az ajtóhoz sétálunk. Valaki már megnyomta a gombot, így azt nem nekünk kell. Leszállva sétálunk két utcát, majd beinvitálom Tonyt egy kávézóba. Helyet foglalunk majd pedig miután választottunk italt, rendelünk.

- Jó eldugott helyen van - jegyzi meg Tony, majd szemügyre veszi a helyet. Kis kávézóról van szó, de nagyon otthonos, az itt dolgozók pedig mind kedvesek.

- Sokat jártam ide régebben - vallom be, majd halvány mosollyal körbe nézek én is. Szinte semmit sem változott. Tony hallgat, kíváncsian várja a folytatást. - A szüleimmel. Persze akkor én csak forrócsokit ittam - nevetek fel halkan. - Miután elvesztettem őket, is visszajártam - találkozik a tekintetünk. - Utána már csak az évfordulójukon jöttem. A kedvenc helyünk volt.

- Sajnálom - mondja halkan. Szomorúan elmosolyodom.

- Nem kell. Mindenkivel történnek rossz dolgok.

- Na és hogy érzed magad nálunk? - tereli a témát Tony, amiért nagyon hálás vagyok. A szeme csillog, vagyis nagyon reméli, hogy jót mondok majd, tényleg érdekli, hogy vagyok. Végül is fenekestől felfordult az életem, miután meglátogatott az étteremben.