| Joyce | [BEFEJEZETT]

20.rész

*Tony szemszöge*

Steve kérdése ismétlődik a fejemben, miután feltette. Gondolkodva összevonom a szemöldököm, és az asztal közepét bámulom. Dave Hopper. Mégis mit akart elrejteni előlünk Fury?! Említette, hogy titkolnak valamit, és hogy Joyce semmiféleképpen sem tudhatja meg. Ez lenne az? Nem az igazi szülei nevelték őt? Dave lenne az apja? Vagy testéve volt? Távoli rokon? Steve csettint egyet, mire visszatérek a valóságba. Leteszi az asztalra a dossziét, és felém csúsztatja, hogy én is meg tudjam nézni. Az épp kezemben lévő papírhalmot leteszem magam mellé, majd a kezembe veszem a fekete mappát. A fedőlapján szereplő felszólítást olvasva nagyon azt gyanítom, hogy ennek nem itt lenne a helye, a mi kezünkben. Olvasni kezdem. Steve az arcomat és ezzel együtt a reakciómat figyeli. Csodálkozva felráncolom a homlokom és kiegyenesedik a hátam.

- Mit találtál? - kérdezi Steve, miközben megtámasztja az állát. Megfordulok az asztalon - amin eddig törökülésben ültem -, majd a szélére csúszok. Tekintetemet továbbra sem veszem le a sorokról. Mikor elérek a végéhez, leszállok és a Kapitány mellé sétálok.

- Nézd - teszem le elé az aktát, hogy a saját szemével láthassa. - Itt az áll, hogy Sue és Scott első gyermeke elhunyt - mutatok az adott bekezdésre. Steve olvasni kezdi.

- Első? - lepődik meg.

- Joycenak volt egy bátyja, aki meghalt - válaszolom szörnyülködve.

- Szerinted tudott róla? - pillant fel rám Amerika csillagos hőse.

- Nem hinném - rázom meg a fejem. Nem tartom valószínűnek, hogy tudott volna a bátyjáról. Hiszen akkor mondta volna valamelyikünknek. Vagy lenne róla fotója a szobájában, ahogy a szüleiről is.

- Miben halt meg? - pillant vissza a mappára.

- Ő - esem gondolkodóba, mivel láttam a bekezdést, amiben le van írva, de még nem olvastam el. Tekintetemmel a lapot fürkészem. - Itt van - mutatok rá, majd elkezdem felolvasni: A teste ellenállt a kezeléseknek. Mellékhatások jelentkeztek a beavatkozást követően, mely végül halálos kimenetű lett. Dave Hopper, Sue és Scott Hopper fia belehalt a kísérletekbe - mikor befejezem vennem kell egy mély levegőt. Steve hátra dől a székében és az orrnyergét kezdi el dörzsölni. Mindkettőnket meglepett az, amit az imént olvastam fel.

- Egy gyereken kísérleteztek - fújtat dühösen Steve.

- Lehet, nem volt választásuk - próbálom csillapítani indulatunkat.

- Ezt nem írják valahol? - pillant felém homlokráncolva. - Sue egyik aktájában?

- Eddig nem találtam semmi ahhoz köthetőt, hogy kerültek a laborba vagy a S.H.I.E.L.D.-hez - húzom a szám szélét, majd elindulok vissza az asztal másik végébe. - Te? - bökök a fejemmel az előtte szétterülő kupacra.

- Nem - sóhajt mélyet. - Mit kezdjünk ezzel az információval? Elmondjuk Joycenak?

- Előbb derítsük ki, tudott-e Daveről - tárom szét a karomat. - Bár, ha tudott volna róla, akkor említette volna - dörzsölni kezdem az állam. - Legalábbis szerintem.

- Szerintem is - ért velem egyet Rogers. - De inkább menjünk biztosra - bólintok. Nagyon nem tetszik nekem ez az egész. Lehet, nem is kellene, hogy nálunk legyen ez a mappa. Hiszen ez további kérdéseket vet fel, amiket Fury felé kell feltennünk. És abból kiindulva, hogy nem akarta ide adni Sue aktáit, nem hiszem, hogy még több gondot szeretne. Nem kellene itt lennie a mappának! Most már a mi lelkünket is nyomja ez a titok. Hazudnunk kell Joycenak! De mi van akkor, ha nem csak ezt titkolja előlünk Fury? Mi van, ha van olyan feljegyzés, ami nem került ide?

- Bruce azt szeretné, ha... - nyit be kopogás nélkül Barton. Mikor meglát minket és a körülöttünk elterülő rengeteg papírt, elakad a szava. - Hát itt meg mi folyik? - kérdezi, majd neki támaszkodik az ajtónak.

- Majd később elmondjuk - válaszol Steve. - Mi történt?

- Bruce küldött - válaszolja. - Mindenkit a laborba hívott, azt mondja fontos! - több sem kell, azonnal talpra állunk és követjük Legolast. A laborba érve már mindenki itt volt, csak ránk vártak. Bruce az egyik asztal mellett állva Natashával beszélgetett. Az ikrek a bal oldali konzolnál állnak. Vízió az ajtó mellett, míg Thor és Sam egymással szemben ülve társalognak. Barton Thor mellett foglal helyet, míg mi Rogerssel megállunk az asztal végében.

- Mi volt ilyen fontos, hogy mindenkit idehívtál? - fonom össze mellkasom előtt karjaimat.

- Nincs itt mindenki - morogja elég hallhatóan Pietro. Egy pillanatra megfeszül az állkapcsom. Joycera gondol. Elég egyértelmű, mi van alakulóban közöttük, aminek őszintén örülök. Pietro beszólását is megértem, aggódik. Épp ezért nem válaszolok rá semmit, mintha meg sem hallottam volna. Nem akarok még nagyobb feszültséget kelteni benne vagy épp a csapatban.

- Tudom, mitől lett rosszul Joyce a múlt éjjel - szinte mindenki egyszerre csendesedik el. Mintha még csak levegőt se vennénk. Feszült a légkör.

- És? - szólal fel elsőként Wanda, hangjában aggódalom cseng.

- Joyce azért veszítette el a képességét, mert nem volt benne elég erős. Kilökte a szervezete - mutatóujját a magasba tartva folytja Natashába a szót, aki épp szólásra nyitja a száját. - Még mielőtt megkérdeznétek - azzal le is engedi a kezét. - Eddig azért nem történt ilyen, mert nem használta a képességét.

- De ennek mi köze a múlt éjszakához? - érdeklődi meg Sam. Szemem sarkában észreveszem, hogy Pietro feszülten mozgolódni kezd. Nem szívesen emlékszik vissza az estére. Ahogy egyikünk sem, aki látta Joycet.

- Joyce elveszített egy képességet, de fejlődött ki nála másik.

- Másik? - vonja fel kérdőn a szemöldökét Rogers, majd tekintetünk találkozik. Tudom, hogy arra gondol, amire én. Amikor Joyce a fejünkben szólalt meg.

- Igen - bólint Banner. - És ahogy az egyik tűnt el és fejlődött ki a másik, az sok volt a szervezetének. De főképp az új tett be neki. Emiatt volt az a kisebb rohama az este - ráncolja a homlokát.

- Kisebb - fújtatok. Pietro izmai is megfeszülnek a szóhasználat hallatán. De türtőzteti magát.

- Valamelyik szülőjénél is volt ilyenre példa? - érdeklődi meg Barton.

- Ami Joyceban fejlődött, az sem az édesanyjában, sem pedig az édesapjában nem volt benne - elképedt arcok fürkészik a tudóst. Steve most nem néz rám, ahogy én sem rá. Már feltűnő lenne. De megtennénk, hiszen valószínűleg ismét ugyan az jutott az eszünkbe. Dave Hopper. Lehet, hogy ő rendelkezett ilyen képességgel, mielőtt meghalt. Nem biztos, hogy volt ideje használni, de kialakulhatott benne. - Ez valamiféle mellékhatás lehet nála - ezek szerint tévedtem. - Az örökletes mutáns gének és a vér keveréke.

- És ez milyen mutációt váltott ki belőle? - kérdezi Pietro már finomabb hangot súrolva.

- Mentális összeköttetés - összepréselem az ajkaim. Tehát akkor ezt tapasztaltuk Stevevel. És most már mindenki tudja, csak Joyce nem. Mindenki csendben várja, hogy Bruce jobban kifejtse. - Először nem vettem észre, de mikor Joyce megszólalt anélkül, hogy mozgatta volna az ajkát - mély levegő vétel. - Majd pedig rosszul lett és megnéztem a friss vérképét, azonnal összeállt a dolog. Az elején azt hittem, hogy bolond vagyok, és hogy csak képzeltem, hogy a fejemben beszél.

- Mi is tapasztaltuk ezt - szólalok meg még mielőtt gondolkodhatnék. Minden szempár rám szegeződik.

- Szokatlanul csendben voltál - von vállat Nat. - Már értem, miért - vigyorodik el, mire én csak egy grimasszal válaszolok.

- Mi? - kérdi Pietro.

- Rogerssel - pillantok az illetőre, aki egy bólintással jelzi, hogy igazat mondok. - Miután nem egyeztünk bele abba, hogy kísérletezzünk rajta, megszólalt a fejünkben. Dühösen - horkanok fel. - De nem tudta, hogy halljuk.

- Az feltűnt, hogy amikor mentális kapcsolatba lép valakivel, akkor megváltozik a szeme színe? - tette fel a következő, számunkra ledöbbentő kérdést. Steve és én is megráztuk a fejünket. Erre mi nem figyeltünk fel. - Mert mikor ezt csinálja, a szeme fehérré színeződik.