Megtört madár ✔️

51. fejezet

Dick szemszögéből

A park meglehetősen csendes annak ellenére, hogy iskolaszünet van. Elvétve egy-egy kocogó bukkan fel, gördeszkázó srácok, vagy épp biciklivel száguldozó lányok. A napsütés előcsalogatta a madarakat is, énekük messze túlszárnyalja a város monoton zaját. Talán emiatt érzem magam nyugodtnak. Najó, ez is szerepet játszik benne, de a mellettem sétáló személyé az igazi érdem.

-... És akkor lecsúsztunk. Mondanom se kell, hogy természetesen az első kiálló gyökérben felbuktunk, onnan pedig nem volt megállás. Mire leértünk a dombról úgy néztünk ki, mint két hóember. - meséli nagy beleéléssel a régi sztorit, mellyel megnevettet. Hasunkat fogjuk, nekem még a könnyem is kicsordul a nagy röhögésben. Annyira látom magam előtt a megszeppent 5 éves Wally-t, aki nem érti, hogy lett belőle egy óriási hógolyó pillanatok alatt.

- Hiányzott már. - komorodik el hirtelen a barátom. Kitörlöm a nedvességet a szememből, és értetlenül ránézek.

- Micsoda?

- A nevetésed. Mióta visszatértél, nem láttalak mosolyogni se, és szerintem nem csak én vagyok az egyetlen. - igaza van. A borzadály, amin keresztülmentem, annyira beleivódott a napjaimba, hogy képtelen voltam érzékelni, hogy vége. Helyette egy részem még mindig abban a sötét, hideg pincében kucorgott várva, hogy az újabb kínzás és az azt követő eszméletlenség utolérje. Az álmaimban Joker üldözött, és felébredve se éreztem magam biztonságban.

- Igazad van, és sajnálom. Mostmár rájöttem, hogy élek, és ezt ki akarom használni.

- Persze, hogy élsz! Rossz pénz nem vész el. - üt játékosan karon, miközben hahotázik.

- Na, bagoly mondja verébnek.. - szúrok oda neki válaszul, és elvigyorodom.

- Ez... Ez.. Ez most szívenütött. - kezét a mellkasához szorítja, mintha valaki tényleg leszúrta volna, és elkezdi játszani a hattyú halálát. - Oh, mondd, hát mily' barát vagyol te, hogy ily' szörnyűséget mondasz nékem... - tovább nem bírja folytatni, mert egymáson támaszkodunk, hogy ne essünk össze a röhögőgörcstől. Egy idősebb néni megy el mellettünk, aki csak megrázza a fejét, miközben halkan motyogja: "mai fiatalok", meg még valamit, de abból csak a "drog" szót tudom kivenni. De nem érdekel, jól esik ilyen felszabadultnak lenni. Most nem agyalok a vizsgák miatt, a szüleim halálán, Joker ügyön. Most egyszerűen csak Wally és én létezik a világon, minden más háttérbe szorul.

Fél óra "aktív" hasizommunka után végül leülünk egy padra, hogy nekikezdjünk annak, amiért eredetileg jöttünk. Táskámból kiveszek egy jegyzetfüzetet és egy tollat, melynek kupakja azonnal a számban köt ki, cigizést imitálva.

- Eldöntötted, hogy miről írsz? - kérdezi Wally, miközben ő is előveszi a felszerelését.

- Ah, igazán egyik téma se érdekel. Az ökológia talán az egyetlen, amiről tudnék is írni, és meg is lenne a négy oldal.

- Szuper! Én is arra gondoltam, szóval.. - kihúz a táskájából egy méretes könyvet -.. ez lesz a kiindulási alapunk. - szemem elkerekedik, főleg ha belegondolok, hogy két nap alatt el kell olvasnunk úgy... 1000 oldalt. Bizonyára ő is észrevette döbbenetemet, mert folytatja. - Nyugi Dicky, max 20 oldal, ami ténylegesen kell nekünk, és hogy időt spóroljak magunknak - egy köteg papírt vesz ki a lapok közül - kijegyzeteltem, és a részedre is nyomtattam. - azzal az egyik köteget a kezembe nyomja.

- Úr isten, imádlak, köszönöm! Megmentettél egy hosszú éjszakától. - mosolygok rá.

- Ugyan, nem tesz semmit. Na, akkor ezzel meg is volnánk. Matekkal hogy állsz?

-  Áh, hadilábon. Be kell ismernem, nem vagyok akkora zseni belőle, mint te. - kínosan vakarom a tarkóm.

- Ugyanmár, én se vagyok az. Csak mikor a tanár írja a táblára a kérdést, gyors meglesem a megoldást a füzetében, és villámmód ugrok a helyemre vissza.

- Oh, szóval képességed kihasználva csalsz. Szép vagy, mondhatom. - ismét kacarászni kezdünk.

Egy darabig csak egymás mellett ülünk, élvezzük a napsütést és a levelek suhogását. A csendet hirtelen lágy hangja megtöri.

- Tudod, nem tudom, hogy vagy ezzel, de... Hogy is mondjam el... Valaki feladta magát a rendőrségen. - kizágult pupillákkal nézek gesztenyéibe. - Bevallotta, hogy ő követte el a támadást Joker ellen, és hogy a bosszú vezérelte.

- Az nem lehet.. - suttogom magam elé. Miért vallaná be ezt bárki? Annak az őrültnek úgyis mindegy, élete végéig az Arkhamban fog rohadni. Miért vállalná fel a börtönt azért a rohadékért?

Ezek a gondolatok egész hátralévő napomat beárnyékolják, míg végül éjjel, a mennyezetet bámulva megszületik a döntés: holnap elmegyek és beszélek azzal a személlyel...