Megtört madár ✔️

39. fejezet

Miss Marsi szemszögéből

Végre! Végre eljött a várva várt nap. Legalábbis számomra, bár szerintem a többiek is örülnek neki. Hogy mi van ma? Az első bevetés újra Robinnal. Tény, megvoltunk nélküle is, de sokkal jobb volt vele. Hiányzott a szarkazmusa, a gyors helyzetfelismerése. Tudjuk, nehéz lesz vele így hogy néma, és nyilván ennyi trauma után nem ugyanaz lesz, aki volt.

Beszállunk a biohajóba, egyből a vezető helyet foglalom el, míg Wally mellé Artemis ül, Superboy mellett pedig Kaldur foglal helyet. Robin fejlehajtva kullog a jobb hátsó üléshez, a karfára könyökölve a fejét ráhajtja, jobb lábát felhuzza az ülésre. Maszk alatt is látszik rajta, hogy semmi kedve itt lenni. Kár, pedig én nagyon izgatott vagyok. Gondolataimmal irányítva elindítom a kicsikém, lassan a magasba emelkedünk. Az irányítás mellett telepatikusan összekapcsolok mindenkit.

- Srácok, mostmár hallotok?

- Igen, drágám. Már hiányzott a hangod a fejemből. - Wally szokás szerint bókolgat, mire Superboy morgását hallom a fejemben.

- Wally, fejezd már be. Eskü a legelső alkalommal kidoblak. - Artemis is ideges, máskülönben elengedné a kölyök mondanivalóját. Erősen koncentrálok, de Robin-t nem érzem. Hátranézek, látszik rajta, hogy el van mélyülve saját gondolataiba. Jobban koncentrálok, de semmi, pedig ilyen sose történt még velem, bármikor bárki fejébe beleláthatok. De az ő esete más; a bácsikám mesélt nekem még régebben olyanokról, akik erős falakkal képesek lezárni az elméjüket. Ezek a lények általában tudatosan csinálják, vagy egy trauma miatt zárkóznak el a külvilágtől. Vajon az ő esetében is az utóbbi a helyzet?

- Robinnal nem tudok kapcsolatot létrehozni, pedig pont miatta kellene. - hallom, hogy mindenki meglepődik, de hisz ez még nekem is újdonság. Kaldur hátrafordul a mögötte ülőhöz, szólítgatja, de semmi reakciót nem kap. Feláll, elésétál, és karjánál fogva rázni kezdi. Robin kiszakadva elméjéből értetlenül néz fel Vízilényre.

- Marsi telepatikusan össze akar kapcsolni minket, viszont téged nem tud. Van valami ötleted? - kérdezi a megszeppentől. Robin felém néz, bólint egyet, és egy ismétlőjelet mutat a kezével. Újra megpróbálom, ezúttal már érzem és sikerül. Bár semmit se látok az elméjében, ezek szerint megtanulta kezelni azt, és képes csak annyit mutatni, amennyit ő akar.

- Hallotok? - hangja újra felcsendül, Wally egy könnycseppet morzsol el. Mindenki szíve összefacsarodik, oly' régóta nem hallotuk már ezt a kissé kisfiús hangot.

- Igen, Robin. Mostmár tudunk beszélni. - ránk nem nézve bólint egyet az említett, és az alattunk elterülő tájat vizslatja. Szívfacsaró így látni, főleg, hogy nem láthatom, mi jár a fejében. Nem is tudom, melyik frusztrál jobban.

A kicsikémet óvatosan leeresztem egy konténer mögé. Tökéletes hely az elrejtéséhez, hisz az egész rakományt meg kell kerülni, hogy a kiszemelt raktárhelyiségbe be lehessen jutni. Kinyitom a rámpát, mindenki egyszerre lép ki rajta, persze most is kivétel egy személy. Ő hátul áll, övét ellenőrzi, megigazítja fekete maszkját a szemén. Sose láthatjuk meg, kit rejt, sose érezhetjük, mit érez, és sosem értjük meg, min ment keresztül. Elűzöm a keserű gondolatot a fejemből és a küldetésre koncentrálok.