Megtört madár ✔️

18. fejezet

Dick szemszögéből

Csak álom az egész! Richard Grayson, ne engedd magad a kísértésnek! Joker csak játszik veled, tarts ki! Nem győzheti le az elméd! A tested megtörheti - azt már meg is tette - de a lelked nem birtokolhatja! Tarts ki! Tarts ki! Tarts ki! - a hang egyre halkul, míg teljesen hallhatatlanná válik.

Kinyitom a szemem... A saját szobám plafonja bámul le rám, mármint a Wayne birtoki szobám.. Este lehet, mert csak a bútorok körvonalait tudom kivenni. Megpróbálok felülni, de a törzsemnél mintha millió tű szúrna, olyan furcsa érzés. A fájdalom ellenére feltápázkodok, könyökömmel félülő pózban tartva magam. Megszoktam már a folyamatos nyílaló, szúró, vágó és a fájdalom egyéb más fajtáit, szinte észre sem veszem egy idő után. Szétnézve az ablak előtt egy szikár, magas ember körvonalain akad meg a szemem. Első pillanatban a félelem, a szorongás vesz birtokába, de amikor meghallom a hozzá kapcsolódó kedves hangot, rögtön megnyugszom.. Milyen rég nem hallottam már... És csak ilyenkor döbbenek rá, mennyire hiányzott ez a gondoskodó hang, amelyből csak úgy árad a szeretet. Miatta... Miatta megérte kitartanom.. Mert ha más nem is, Ő biztos hogy szeret. Talán a világon Ő az egyetlen, de akkor ez az egy lélek miatt éltem túl.

- Dick úrfi, felébredt? - az éjjeliszekrényen lévő lámpa halvány fénye most felkattan. Olyan ismerős, mégis ismeretlen ez az érzés. Itt vagyok testileg, de az eszem mégis azt súgja, vigyázzak, mert bármelyik pillanatban felébredhetek, és újra fogoly leszek. Válaszul Alfred kérdésére bólintok, bár elég nyilvánvaló, hogy fenn vagyok.

- Kér valamit esetleg? - hangjából kihallatszik a zavartság, mely érthető. 1 év után újra lát, ráadásul nem vagyok túl fényes állapotban, és Ő nyilván nem borulhat a nyakamba, hogy hála a jó égnek, hogy végre "hazakerültem". Az ő helyében én még inkább zavarban lennék. Válaszul megrázom a fejem, és a takarót kezdem el vizslatni, mintha olyan érdekesebb dolog lenne rajta. De valójában csak képtelen vagyok a szemébe nézni vagy akár megszólalni. Bizonyára látja rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért megkérdezi, hogy: Magára hagyjam egy kicsit? Szerintem ez most a legeslegjobb ötlet, ezért rábólintok. Alfred a lámpát felkapcsolva hagyja, és elmegy. Teljesen felülök, a térdeimet felhúzom és ráborulok.. 1 teljes éve vártam ezt a pillanatot, hogy végre szabad legyek.. És most, amikor eljön ez a pillanat, nem tudom mit csináljak. Azt hinné mindenki, hogy innentől már csak könnyebb lesz.. De az igazság az, hogy nehezebb...

Amikor megszöktem, azt gondoltam, hogy jól teszem. Hogy jól tettem, amikor a maradék erőmmel az őrnek nekimentem, amikor a folyosón fejvesztve rohanni kezdtem, miközben az újabb és újabb őrök a nyomomban voltak. Amikor kijutva az erdő felé futottam, hogy ott elrejtőzzek, míg feladják és éjjel továbbarangolok, mígnem egy teleportkapuhoz érek.. És most?