Megtört madár ✔️

52. fejezet

Dick szemszögéből

A kapitányságon a megszokottnál is nagyobb a nyűzsgés. Bármerre is nézek, aktatológatók, telefonálók, szorgosan jegyzetelők tárulnak a szemem elé. És ez az egész felfordulás a Joker-incidens miatt van. Tud a pasi, ha ennyi energiát fektetnek az ügye kinyomozásra. Az előttem haladó szőke nő lelkesen magyaráz valamit nekem, de fejemben egyáltalán nem regisztrálnak szavai. Csak azért követem, hogy "hivatalos" látogatást tehessek a sráccal. Most az egyszer örülök, hogy Wayne nevelt fiaként ismernek - így nem kérdez senki semmit. Ki akarna konfliktust egy milliomossal? Ha csak egy, az utcáról beesett kölyök lennék, senki nem foglalkozna velem. Így viszont: még a kapitánynak se kell tudnia az ittlétemről. Kapóra jön, hogy a szőke nyomozó, és párszor beszéltem már vele a továbbtanulásommal kapcsolatban. Még gyanakodni se fog, azt hiszi, hogy a szakma iránti érdeklődésem miatt vagyok itt. Pedig ha tudná.....

- Megérkeztünk. Be akarsz menni, vagy kihívjuk? - hangja valami eszméletlen magas, és ez irritálja érzékeny fülem, de el kell viselnem.

- Inkább bemennék, ha lehet. Egyedül. - az utolsó szót lassan, hangsúlyozva ejtem. Látom a meglepődést a szemében, de nem izgat.

- Ohm, rendben. 15 perced van, tovább nem maradhatsz a szabályzat szerint. Ha bármi gond adódna, hármat kopogj az ajtón, és kiengedünk, rendben?

- Értettem. - hangom rideg, tekintetem elhatározott, a vasajtónak szegezett.

- Ooké!? - ha akarná se tagadhatná le zavarát. Tény, ritkán vagyok ennyire eltökélt, ezt az oldalam nem mutogatom, de a cél szentesíti az eszközt.

Kikeres egy kulcscsomót a zsebéből, feltekint az ajtó fölé firkált számra. A félhomály miatt elég nehezen kivehező a négyes szám, de hamar kattan a zár és kinyílik a vaslap. Mély levegőt veszek, és belépek a cellába.

Amint átlépem a küszöböt, az ajtó hangos csattanással a helyére kerül. Bent ugyanolyan sötét van, mint kint, csupán körvonalakat látok. Rutinos mozdulattal felcsapom a villanykapcsolót a jobb oldalamon, mire az ágyban fekvő alak hangos nemtetszését nyilvánítja egy nyögés keretében. Karját szeme elé emeli, miközben felül a fémágyon, amin eddig kuporgott. Megdörzsöli arcát, éjfekete, középhosszú hajába túr, majd rám szegezi a tekintetét.

- Te vagy. - hangja megdöbbenésről árulkodik. Szeme kitágul, felpattan és felém lép. Üres arccal meredek rá, kezem összekulcsolom a mellkasom előtt, ugyanakkor egy tapotatt sem mozdulok a küszöbről, inkább kihúzom magam, magabiztosságot mutatva. - Téged láttalak aznap.

- Miért? - vetem oda nyersen, figyelmen kívül hagyva észrevételét. Értettlenül mered rám, mire kénytelen vagyok konkrétabban megfogalmazni kérdésem. - Miért vagy itt? Tökéletes alibid van a támadás estéjére, azt hiszed, meg tudod vezetni a rendőrséget?

- Mi? Miről beszélsz?

- 23:43 perc, a Gotham Villamossági Művek előtti kamera előtt haladtál el, tökéletesen makulátlan ruhában. 0:07 perc, az utolsó kamera, amely rögzített a Kennedy lakótömbnél. Mindenbizonyal ott laksz. A támadás éjfél és egy közöttük történt, a város másik felén, szóval hacsak nem tudsz tereportálni, közöd sincs a történtekhez. Erre pár órán belül a rendőrség is rájön. Úgyhogy megkérdezem még egyszer: Mit keresel itt?

- Honnan... Honnan tudod ezeket? - teljesen le van sokkolva, és ez az érzés felemelő. Megvagy - mosolyodom el magamban.

- Nem számít. Még mindig nem kaptam választ a kérdésemre, és fogytán az időnk. Szóval?

- Én... Én csak.. Magamra vállaltam, mivel nekem mindegy, ha börtönbe zárnak. Egy vagyok Joker áldozatai közül, évek óta terveztem egy hasonló megtorlást, de én.. Én csak gyáva voltam ahhoz, hogy véghezvihessem. Amikor meghallottam a tévéből, hogy valaki megtette, úgy éreztem, hogy hálámból - még így ismeretlenből is - magamra hárítom a felelősséget. - zöld szeme zavartan cikázott köztem és a padló között.

- Értem. Tehát 19 évesen úgy döntöttél, hogy ártatlanul sittre mész úgy - magamban elkezdtem számolgatni - 15 évre. Miért érzem úgy, hogy ez nem a teljes kép? - választ követelve oldalra döntöm a fejem.

- Heh, mi ez, valami kihallgatás? A zsernyákok küldtek?

- Válaszolj! - hideg hangom viszakozásra készteti.

- Oké, oké, igazad van. Tényleg valamit nem mondtam el. - sóhajt egyet, összeszedi a gondolatait, arcán mély nyomot hagynak a gondterheltség ráncai. - Én, uh, rákos vagyok. Megközelítőleg két hónap, és elpatkolok. - Szavai most engem késztetnek meghökkenésre. Majd folytatja. - Szóval, mivel nekem úgyis mindegy, nincs vesztenivalóm, így úgy gondoltam, segítek a tettesnek, és feladom magam helyette. Mivel már évek óta figyeltem Jokert candykamerákkal és poloskákkal, így mindent tudok a támadással kapcsolatban. A rendőrök zabálták a vallomásom, így nyert ügyem van.

- Tehát, úgy érted, hogy életed utolsó heteit egy börtönben akarod tölteni, ártatlanul? - zavartságomban a sarokban lévő csöpögő csapott kezdem el tanulmányozni.

- Pontosan. Igen, tudom, hihetetlen, meg minden. Az ember fia pont hogy megbolondulna, kiélvezné az utolsó órákat. De mivel tudom, hogy a tárgyalás és az előtte lévő macerák elhúzodnak, így mire az ítéletre kerülne sor, én már rég fentről fogom követni az eseményeket. Így lesz a legjobb mindenkinek. Az ügy lezárul, a rendőrség megnyugodhat, Joker az Arkhamban lehet újra, az igazi elkövető pedig élheti tovább az életét. Hát nem csodálatos terv? - humortalanul felkacag.

Mielőtt bármit mondhatnék, két kopogás hallatszik, majd az ajtó feltárul, és egy őr kitessékel mondván, sajnálja, de letelt a rendelkezésre álló idő. Még egyszer visszanézek a srácra, arca nyugodt, és bólint egyet. Én még mindig sokkos állapotban vagyok, és fogalmam sincs, hogy jutottam ki az épületből, mert mire feleszmélek, a járdán állok a szakadó esőben.

- Nem, ez így nagyon nem helyes. - morgom magam elé, és jobb híján elindulok gyalog vissza a Wayne birtokra.