Megtört madár ✔️

34. fejezet

Bruce szemszögéből

A kis kávéházba belépve pár kómás, tipikus reggeli álmos fejjel találom szembe magam. Néhányan felismernek, de szerencsére ők csak az üzletembert látják bennem, és nem az éjjel aktívkodó szuperhőst. Köszönök, de tekintetem már Superman-t, alias Clark Kent-t keresi. Egy csendes sarokban meg is látom, így felé igyekszem. Szokás szerint valamelyik cikkén dolgozik, de amikor észrevesz, lecsukja a laptopját és int.

- Barátom, mi jón dolgozol MÁR megint? - emelem ki a már szót. Éles pillantást kapok válaszul, nem is számítok másra. Mindig is igényes a munkájára, és gyűlöli, ha valaki lenézi az újságírói hivatást. Kezet rázzunk, és szembe ülök vele.

- Szia. Ez most nem számít. Letesztelted? - hangján hangzik, nem túl sokat aludt éjjel, kék szeme alatti sötétebb bőr is erről árulkodik. Bár az igazat megvalva, én se festhetek másképp.

- Persze, hisz megígértem. Mit gondoltál?

- És? Számíthatunk rá újra?

- Tökéletesen. Bár először leblokkolt, de utána jól reagált.

- Akkor a reakcióidőn csiszolni kell, de ezek szerint képes lesz visszarázódni. - gondolkozik el - Vagy mit gondolsz róla?

- Szerintem a következő bevetésen jelen lehet, persze, ha akarja folytatni ott, ahol abbahagyta.

- Melletted van más választása? - szemöldökét egyhén felhúzza és kérdőn néz rám. Ez fájt.

- Hé, nem erőltetek rá semmit sem. Ne állíts be zsarnoknak! - akadok ki, pedig nem szokásom.

- Nyugi, Bruce, csak vicceltem. Egy percig se gondoltam komolyan. - nevet fel - Te tényleg nem változol. Már több mint 10 éve ismerlek, de még mindig nem veszed észre, mikor beszél komolyan az ember és mikor hülyéskedik. Na, de amúgy mit szólt, amikor beavattad?

- Hát, az a helyzet, hogy - vakarom meg kínosan a tarkóm, mire összeszűkült szemekkel néz rám - nem mondtam el Dicknek, hogy miért tettem.

- Te normális vagy? Szerinted mit gondol most szegény srác? - szeme villámokat szór, türtőztetnie kell magát, hogy ne kiabáljon fel, de nem kellene a többi vendég figyelmét felkelteni.

- Basszus, a kölyök combon szúrt, azonnal el kellett látnom. Túl gyors volt, kicsavarta a kezemből a kést és belémvágta. Mégis hogy mondtam volna el? - próbálok magyarázkodni, bár ezt ő biztos nem fogja megérteni.

- Jó, elmentél volna, rendbe szedted volna magad, és visszamentél volna. De te nem. És még hogy én nem kezelem jól Superboyt? Én nem önként fogadtam be. Te viszont felelősséget vállaltál érte! Ő nem rendelkezik semmilyen képességgel, csak egy egyszerű srác, aki oké, jól küzd, mivel kitanítottad, és ügyes a mozgása és gyors az akrobata múltja miatt. De semmi más. Ebbe belegondoltál?

- Persze, hisz majdnem olyan mint én. - de sosem lesz olyan, gondolom magamban - Ennek tudatában képeztem ki.

- De nem csak edzetni kell azt a gyereket. Most érte egy újabb nagy trauma, egy éven át az a pszichopata fogva tartotta. Két hónapig nem volt magánál, két hónapig vegetált, most végre összekapta magát, egy hónapja edz, kezd jobban lenni, erre most? - hadarja- Mit gondolhat? Azt hiszi, meg akartad ölni! Jesszusom, Bruce, kicsit gondolkodj már az ő fejével is! Te a helyében mit csinálnál? Mert én kiborulnék az biztos. Úgyhogy menj haza, keresd meg és magyarázz meg neki mindent! - áll fel, összeszedi a papírjait és a laptoppal együtt a táskájába csúsztatja és magamra hagy.

Oké, igaza van. Nem gondoltam bele, mi játszódik le Dick fejében, amikor meglátta, ki támadta meg. Visszagondolva, a riadtságon kívül volt még valami a szemében. De nem tudom mi, én nem értek ehhez az "olvassunk mások tekintetében, mint valami könyvből" dologhoz.

Felállok, a pultnál kifizetem Clark számláját, mert hát olyan hírtelen viharzott el, hogy elfelejtette. Most megint csalódott bennem. A legjobb barátom. És megint Dick miatt. Deja vu érzésem van, hisz mikor Joker lecsapott, akkor is ez volt. Két hétig nem szólt hozzám, csak ha Ligával kapcsolatos dologról volt szó, amit muszáj volt megbeszélni. Ha hazaérek, első dolgom lesz megmagyarázni Dicknek, mi is történt éjjel.