Megtört madár ✔️

62. fejezet

Dick szemszögéből

Tegnap reggel Bruce-nak nem igazán sikerült megnyugtatnia. Nem arról van szó, hogy bánnám amit tettem, istenem, dehogy is. Újra megtenném, mégha halálbüntetést is érdemelnék miatta. De azért félek a következményektől, vagyis annak bizonytalanságától. Vállalom, amit tettem és annak vonzatát felelősséggel, csak lenne már eredmény, mert ez a kétség felemészt. Legalább nem kerülnek ártatlanok miattam börtönbe. És apropó ártatlanok, Damian végre belátta, hogy élvezni kell a maradék napokat, úgyhogy teljesítettem egy álmát: szereztem jegyet egy motorversenyre, ami pont most van. Remélem élvezi fogja a meglepetésemet, ugyanis elintéztem, hogy találkozhasson a versenyzőkkel az interjúk alatt. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon ennyi mindennel kell megküzdenie, ezért döntöttem úgy, hogy támogatom.

A lépcsőn leérve a konyhából vita hangja szűrődik ki, így a fordulóban megállva hallgatózok. Ritka, hogy Alf és Bruce veszekedjenek, tulajdonképpen nem is igazán voltam ilyennek a fültanuja.

- De hogyhogy erről én nem tudok? - Bruce hangja inkább elkeseredett, mintsem haragos.

- Sajnálom, Bruce úrfi, de ez nem az én kompetenciám volt elmondani, hanem Dick úrfié.

- Várj! Te tudtál róla? - rövid nyomasztó csend áll be. Miről tudott Alf, amit nekem kellett volna elmondani? Ötletem sincs, így közelebb lapulok az ajtóhoz, hogy mindent tisztán halljak. - Remek, szóval te tudtad. Én meg már azt hittem, végre elnyertem a bizalmát.

- Úrfi, Dicknek időre van szüksége. A bizalom nem alakul ki egyik pillanatról a másikra. És úgy hiszem, itt most nem a bizalmatlanságról van szó, egyszerűen csak - fájdalmas sóhaj hagyja el Alf ajkait - sok minden összejött neki. A vizsgák, az incidens, a rendőrség, a visszatérő rémálmok. Biztos vagyok benne, hogy elmondta volna Önnek, de egyszerűen a dolgok összecsúsztak és elfelejtette.

- Akkor szerinted még mindig jó úton haladok? Hogy nem szándékosan nem osztotta meg velem ezt? - valami könnyű dolog az asztalra csapódik. Ötletem sincs, miről feledkeztem meg, de az biztos, hogy Bruce-nak rosszul esik. Újabb csalódás, hurrá. Ha az összes esetet felírnánk, a listával körbekeríthetnénk Gotham-et, az biztos.

- Szólni kellene Dick úrfinak, bizonyára kíváncsi, hogy felvették-e vagy sem.

Szóval a jelentkezésem a Gotham City Rendőrakadémiára a ludas. Basszus, erről tényleg elfelejtettem említést tenni Bruce-nak. Csak a kapitánysági látogatásaimról tudott - mármint azokról, amikor épp nem aktákat lopkodtam és kihallgattam a gyanúsítottakat. Kíváncsi vagyok rá, vajon sikerült-e bejutnom, ugyanakkor:

- Felesleges megnézni, már nem számít. - lépek be a konyhába. Bruce és Alf egyaránt értetlen pillantást vet rám. Sóhajtok egyet, és nekiállok megmagyarázni. - Rendőr csak az lehet, akinek büntetlen előélete van. És hát nekem, valljuk be, kicsi az esélyem arra, hogy ez teljesüljön. Ha meg börtönbe zárnak, akkor meg mindegy, hogy lesz-e szakmám, vagy nem. Úgyhogy ne is foglalkozzatok a levéllel, dobjátok a kandallóba! - azzal kifordulok az ajtóból és felindulok, de persze Bruce egyből megállít, így háttal állva kénytelen vagyok maradni.

- Dick, hogy mondhatsz ilyet? Ahj, igen, tudom, hogy tegnap azt mondtam, hogy ez is lehetőség, de lássuk be, elég kicsi. Nem hiszem, hogy az ügyész ne látná a helyzetet, mégiscsak Jokerről van szó és..

- Soha ne mondd ki a nevét! - csikorgatom a fogam, és a körmeim olyan erővel nyomom a tenyerembe, hogy meleg szivárgást érzek. A gyomrom forog a fellépő emlékektől a név hallatán. - Az ügyésznek meg független ügyként kell ezt kezelnie, bárki is legyen az áldozat, itt most áldozat. A tettes meg én vagyok, tehát nincs az az opció, hogy elvessék vagy felmentsenek.

- Dick úrfi, rengeteg enyhítő körülmény szól Ön mellett, és biztos vagyok benne, hogy ha bűnösnek is vallanák, a korábbi áldozatok Ön mellett állnának, ahogy mi is. Ezt sose felejtse el, kérem!

Nem szólok semmit, csak felrohanok a szobámba.