Megtört madár ✔️

6. fejezet

Dick szemszögéből

Basszus, basszus, basszus! Rohadtul elaludtam. Már 6 óra van, én meg csak most kelek fel. Asszem Bruce ki fog nyírni.

Gyorsan beleugrok egy fekete pólóba és egy szintén fekete szűk farmerba. Oké, ezt lehet meg fogom bánni, de végülis Bruce szokta mondani, hogy a jó harcosnak mindenben jól kell küzdenie. Még ha az egy szűk farmerről is legyen szó.

Villámgyors arcmosás, hogy felébredjek, 1 perces fogmosás (sose tudom kihagyni), és trapp le a terembe. Ilyenkor a földszinten elhelyezkedő nagy edzőtermet használjuk. 6:07, talán nem nyír ki...

Nagy levegő után belépek, felkészülve az elkövetkezendő szidásra. De semmi. Teljes csend fogad. Lassan felemelem a fejem, és meglepődve tapasztalom, hogy rajtam kívül senki sincs itt. Mégegyszer ránézek a fekete (mi más lenne) karórámra. 6:08, pont most vált át.

Persze, lehet mondani, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy egyszer alszok el, és pont akkor Bruce is. De sajnos ismerem annyira, hogy tudjam, ő bizony sosem alszik el. Mindig pontosan kel, és időben ott van mindenhol. Ettől a gondolattól rossz előérzet kap el. Mivan, ha én csináltam valami rosszat, és most azon agyal, miképpen büntessen meg. Érzem, hogy mindjárt elönt a pánikroham.

Az ajtó hangosan kicsapódik, és belép rajta. Arca rezzenéstelen, a szokásos póker arc, ahogy magamban hívom. Odalép az állványhoz, és levesz róla két eskrima botot. Fájdalmasan felpillantok az ég irányába, mintha a megváltást várnám onnan, de pontosan tudom, hogy nem fog eljönni. Igen, kitalálhattad, az eskrima bot a kedvencem (szarkasztikus hang). Felém dobja az egyiket és beáll védekező pozícióba. Asszem most nekem kell támadni, amit végképp nem kedvelek. Mindig inkább a védekezés volt az erősségem. Ahhoz nem kell tudni a másik gyenge pontját. Amit mellesleg megjegyzek, hogy Brucenak nincs, szóval esélyem sincs ellene.

Fejre támadok, határozottan csapok az irányába, de Bruce természetesen játszi könnyedséggel kivédi, és átveszi a támadó szerepet. Hál' isten!

Persze egyből a gyenge pontomat támadja: a gyomromat. Ja, igen refluxos vagyok, szóval ha jól sikerül eltalálnia, akkor megreped a gyomorszájam és belső vérzésem lesz. Szuper! Sikerül lecsapnom a botját, de újra és újra támadja a kitűzött célpontját.

Már vagy 5 perce viaskodunk. Kezdek fáradni. Persze azóta változott a felállás. Ő két bottal, én meg eggyel próbálok védekezni. A következő támadása telibetalálja a gyomromat, míg én a fejemet célzó másik botra koncentrálok. Fájdalmamban összegörnyedek és legszívesebben felüvöltenék. De nem tehetem meg, mert Bruce szerint ezzel eláruljuk, hogy az ellenfél megtalálta a gyenge pontunkat. Tehát inkább alsó ajkamba harapok, ami persze egyből kivérzik. Az ajtó felé pillantok, ahol Alfred áll. Szeméből a csalódottság sugárzik. Rám néz, majd vissza Brucera, megrázza a fejét és némán továbbmegy a nappali felé. Szuper, még egy ember, akinek csalódást okozok.

- Felkelsz még ma, vagy itt alszunk? - hallom a hátam mögül Bruce türelmetlen hangját és botjainak suhogását, ahogy körbeforgatja őket. Nem bírok megszólalni, így 3szor csapok a földre jelezvén, hogy számomra vége a harcnak. Mindezeket ő figyelmen kívül hagyva felrángat, és újra támad. Hármat vagyok képes kivédeni, de a negyedik egyenesen tarkón talál. Ismét a földre rogyok. "Helló padló, újra itt vagyok! Úgy hiányoztál, remélem én is neked." Próbálok felkelni, de az izmaim cserben hagynak. Felnézek Brucera, de látásom egyre homályosodik. Hallom, hogy valamit mond, de semmit se bírok kivenni szavaiból. Újra megpróbálok felnézni, jelezvén, hogy nem értem mit mond, de a fekete fátyol teljesen összezárul a fejem felett, és számomra megszűnik a külvilág...