Megtört madár ✔️

41. fejezet

Wally szemszögéből

Ez a fojtogató érzés a torkomban, a csiklandozás az orromban, és a könnycsatornáim zabolátlansága megőrít. Újra itt van, velünk, köztünk. Az elveszettnek hitt fiú, aki megjárhatta a kínok poklát, de mégis megacélozza magát, és semmi érzelmet nem fejez ki. Csak ruhája lógása árulja el, valami nincs rendben vele. Csendben ül hátul, bár ha akarna, se tudna megszólalni. Alapból se volt egy beszédes típus, a szobája is oly' jelentéktelen, személytelen. Azóta is folyamatosan a plakát van a szemem előtt. Gondosan és alaposan utánanéztem annak a bizonyos estének.

  Egy éve Tony Zucco-t felmentették bizonyítékok hiányában. Az árváról annyit találtam, hogy 13 éves volt, mikor a tragédia történt. Az eset után a milliomos üzletember, Bruce Wayne fogadta örökbe. Azóta, mint aki megszűnt létezni. Se iskola, se egy árva kép, közösségi oldal, semmi nem utal rá, hogy mi lett vele. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy beleillik arctalan Robinunk profiljába. A titkolózás körülötte, a kora, a testalkata annyira egybevág. Lehet megoldottam az évszázad rejtélyét? De ha Robin az árva Richard Grayson, akkor a gyámja a...

Úr Isten az égben! Nyugodj le Wally West! Úgy sincs akkora mázlid, hogy ennyire könnyen összerakd a puzzlet. Ez csak egy rossz összeesküvés elmélet. De akkor mit keresne egy poszter Robin szobájában elrejtve. Lehet, csak rajongója volt az akrobata családnak? De olyan tiszták és tökéletesek a mozdulatai, hogy az nem lehet pusztán véletlen. Számtalanszor láttuk már a trapézon edzeni, és azok a mozdulatok nem mindennapiak. Richard Grayson ebbe az életbe született bele, 2 éves kora óta gyakorolta szülei mesterségét, világhírűvé váltak. Egy fiú nem tudja egyik pillanatról a másikra eldobni korábbi életét, mégha az a szüleire is emlékezteti. Robinként viszont csak kis átalakítással, de fel tudja használni képességeit. Annyira összeáll a kép.

Gondolatmenetem közben észre sem vettem, hogy őt bámulom, csak hangja zökkent vissza a valóságba.

-Mi az?

-Öhm, semmi. - válaszolom hirtelen zavartan. Csak meg ne sejtse, hogy éppen most jöttem rá, hogy ki is van az álarc mögött. Meg persze a többiek se jöjjenek rá, különben óriási galibát okozunk.

Szerencsére Artemis akaratlanul is kiment a kínos helyzetből. A csapat összeáll, együtt indulunk felfedezni a terepet, majd csak az ütközetnél válunk szét. Ez a legnagyobb hibánk szerintem: nem összehangoltan, egymás képességeit kiegészítve harcolunk, hanem mindenki a maga feje után megy. A monotonitást Robin hangja töri meg, amikor is kiabálva adja a tudtunkra, hogy azonnal hagyjuk el az épületet.

Szerencsére mindannyian időben kiérünk, 10 méterre se jutunk, amikor egy bomba a levegőbe repíti a faszerkezetet. A földre vetjük magunkat, kezünket a fejünk mögé rakjuk ösztönösen. Mennyire zseniális az emberi agy, mindig le vagyok döbbenve rajta. A ház darabjai közül egy se ér el bennünket, 5 méteres körzetben landolnak a földre. Feltápászkodunk, egyből Marsira és Kaldurra szegezzük tekintetünket.

- Jól vagyok, hála Robinnak, nem esett bajom. - porolja le magát Marsi, Kaldur szintén bólint, hogy köszöni megvan. Artemissel összenézek, majd együtt keresni kezdjük tekintetünkkel a megmentőnket. 360 fokos fordulatot téve se látjuk a közelbe, ijedten meredünk egymásra.

- Hol van? Valamelyikőtök látja Robint?

- Én nem látom, túl nagy most a hősugárzás a bomba miatt. - Superboy hangja kissé csalódott.

- Várjatok, mit mondott pontosan? - néz ránk kérdőn Kaldur.

- Hát, ha emlékezetem nem csal, - vakarom meg a tarkóm, mert nem igazán értem, mire akar kilyukadni az atlantiszi - "Azonnal menjetek ki..."

- Menjetek ki! Nem azt mondta, hogy gyertek ki. Hát nem értitek? - vág a szavamba Vizilény. - Nem hiszem el. Gondolkodjatok egy kicsit! Ha kint lett volna, akkor azt mondja, hogy gyertek ki "hozzám", de ő bent volt, így menjetek ki volt a parancsa. - felismerés egyszerre csap le mindannyiunkba. Robin bent volt a robbanás alatt. Azonnal futásnak eredve rohantunk a törmelékek közé. Édes istenem, ha létezel, add hogy ne essen baja! - fohászkodok magamba. Bármerre pillantok, sehol se látom piros köpenyét, vagy sárga felsőjét. Érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam a pánik. Ez nem lehet igaz! Még csak most kaptunk vissza, és már újra elveszítünk? Miért ilyen kegyetlen a sors velünk, és legfőképpen veled? Nem szenvedtél már így is eleget rövidke életedben?

- Srácok, megtaláltam, gyertek az épület hátsó sarkához, már ami maradt belőle. - hallom Artemis csengő hangját. Pillanatokon belül ott állok mellette, a törmelékek alatt megpillantva a sebesült fiút. Gyorsan elkezdem ledobálni róla a fadarabokat, lesöpörni a portól. Már a kezemet a háta alá raknám, amikor Artemis ijedten felsikolt.

- Meg ne mozdítsd! Mi van, ha eltört a gerince? Előbb engedj oda, hogy megvizsgáljam. - meglepődve adom át a helyem a lánynak, aki először a koponyacsontokat ellenőrzi, majd a nyakán, kulcscsontján, szegcsontján és oldalt a bordáin vezeti végig a kezét, majd a két karján, lábán. A hasát 4 pontban benyomja, belső vérzésre utaló jelek után kutatva, majd a medencéjét is alaposan végigvizsgálja és a legvégén a gerincét. Feláll, a szemebe néz.

-  A jobb felkarja, jobb oldalt a 4-es 5-ös bordája törött, a gerince és a koponyája szerencsére ép, belső vérzése sincs. Óvatosan felemelheted mostmár.

Leguggolok mellé, és könnyedén, de annál óvatosabban a kezembe veszem. Annyira sovány, szerintem 50 kiló sincs. Marsi közben a biohajót mellénk hívta, így felszállva hátul bekötöm az eszméletlen fiút. Orra most kezd el vérezni, így előrehajtom a fejét, és egy zsebkendővel felfogom a meleg folyadékot. Egész úton szorítom az orrnyergét, de a vérzés csak nem akar elállni.