Megtört madár ✔️

37. fejezet

Dick szemszögéből

A fekete fátyol lassanként feloszlik a szemem elől, amelyet mostmár ki tudok nyitni. A már ismerős mennyezet tekint vissza rám, melynek apró repedéseit a holdfény világítja meg. A szobámban fekszem az ágyamon, teljesen betakarva. Mit sem sejtve balra fordítom a fejem, tekintetem megütközik egy karosszéken. A rémület egyből kiül az arcomra, izmaim megfeszülnek. Bruce itt ül mellettem, bal keze a karfán könyököl, feje azon nyugszik, és úgy alszik. Miért van itt? Meg akarja várni míg felébredek, és újra megpróbál... Nem! Érzem, ahogy a levegő nehézkesen jut a tüdőmbe, hirtelen összeszűkül körülöttem a szoba, a pánik a torkomat fojtogatja.

A lehető legóvatosabban lehajtom magamról a nehéz anyagot, így nem csapva vele szelet. Lábaimat felemelve az ágy oldalára teszem, lassan felülök, így Brucetól távoli oldalon vagyok. Végig őt nézem, hogy mikor ébred fel. Légzésem a lehetőségekhez képest próbálom normalizálni, hangtalanná varázsolni. Két kezem a combom mellé rakom, arra támaszkodva megemelem magam. A fájdalom futótűzként terjed szét a jobb alkaromban, ahonnan a csippet kivettem. Halkan felszisszenek, összeszedem magam és kicsit elrugaszkodva leugrom az ágyról. Bár ilyen könnyen menne.

Az utolsó pillanatban a fekvőalkalmatosság hangosan nyikorogni kezd, mire Bruce is felkapja a fejét. Hátrálni kezdek az ablak felé, de hátam pár méter múlva beleütközik. Bruce feláll a székről, egyenesen felém indul el. Megáll előttem egy karnyújtásnyira, szemembe néz. A rettegéstől remegni kezdek, hátamat szorosan a falhoz préselem. Lehunyom a szemem, oldalra billentem a fejem, ezzel tökéletes hozzáférést adva a nyaki ütőeremhez. Érzem, ahogy az apró heg megfeszül, amit a múltkori akciója után keletkezett. Nem könyörgöm, nem hisztizek, nem ellenkezek. Tegye meg, neki is és nekem is könnyebb lesz.

Hűvös ujjai gyengéden végigsiklanak a varraton. Meglepődésemben kinyitom a szemem, az ő arcát fürkészem. Aggódás, szomorúság és megbánás? tükröződik belőle. Ez az a pillanat, amikor teljesen összezavarodok. Ha ez egy játék velem, akkor nagyon jól játssza magát, mert bedőlök neki, oly' hihető.

- Sajnálom, Dicky! - suttogja, mintha nem akarná, hogy más is meghallja. De mi ez a név? Sose becézett másképp, mindig csak Dick voltam, vagy ha nem figyeltem, akkor maximum rámkiabált, hogy Richard. - Sajnálom, el kellett volna mondanom, mi történt azon az éjszakán. Egyből meg kellett volna magyaráznom. - teljesen lesokkolva állok ott előtte, tekintetét a földre szegezi végig, de így is sugárzik a bűntudat belőle. - A Liga tagjaival úgy döntöttünk, hogy készen állsz arra, hogy ismét az ifjú liga tagja legyél. De hogy erről teljes mértékben megbizonyosodjunk, tesztelni kellett a védekező mechanizmusod. Erre a legjobb megoldásként az éjszakai rádtámadást találtam ki, mivel akkor csak a reflexeidre és saját magadra hagyatkozva tudsz küzdeni. A teszt jól sikerült, viszont úgy megsebesítettél, hogy azonnal el kellett látnom. - tekintetem a nadrágjára szegeződik, az anyagon keresztül is tökéletesen látni lehet a szorítókötés körvonalait. - Sajnálom Dick, nem így akartam, nem akartam, hogy rettegj tőlem, hogy egy szörnyeteg legyek a szemedbe, hogy olyan legyek számodra, mint Joker. Én, én... - szemét könnyek lepik be. Még sose láttam sírni, de most.. Annyira gyengének, elesettnek és tanácstalannak tűnik. Annyira.. Emberinek.

Kezem lassan felemelem az arcához, a lefolyó könnyeit letörlöm. Félve a szemembe néz, mire bólintok egyet. Tudja, hogy megbocsájtok neki, de ez nem azt jelenti, hogy teljes mértékben megbízom benne újra. Mindig bennem lesz a félsz, hogy mikor támad rám, mikor lesz elege belőlem, és mikor akar megszabadulni tőlem.

Megkönnyebbülten felsóhajt. Jobb karomat megfogva a fény felé fordítja azt. A kötésem teljes mértékben átázott a véremtől, ahogy az imént felszakítottam a sebet.

- Gyere, újrakötöm neked. - bólintok egyet, és a kezem el nem engedve az ágy felé kísér. Leülök rá, és várom, hogy az éjjeliszekrényem fiókjából elővegye az elsősegélydobozt. Közelebb húzza a széket, lehuppan rá, és az ollóval a kötés széléhez közelít. Automatikusan elhúzom a kezem, hisz éles tárgy van nála. Nem nézek rá, de hallom, hogy fájdalmasan felsóhajt, és gyengéden megfogja a kezem, és visszahelyezi a combomra. Lassan levágja a gézt, mely felfedi a vágást. Napok alatt nem húzódott össze, még mindig van vagy négy centi hosszú, és igencsak mély. Tágra nyílt szemekkel meredek rá, hisz nem is rémlik, hogy ilyen hosszúra sikeredett volna.

- Hé, ne néz rá úgy, mintha nem te csináltad volna! - mosolyodik el, de mikor nem reagálok, feszültté válik. - Dick, ezt nem te csináltad? Nem te vetted ki a nyomkövetőt? - szemébe nézek, amely mostmár az aggódást tükrözi. Gyorsan bólintok egyet, nehogy a végén félreértse. Megkönnyebbülten kifújja az eddig visszatartott levegőt, és a fertőtlenítővel átitatott steril mullappal elkezdi lefertőtleníteni a sebkörnyéket.

- Ez lehet, hogy csípni fog. - a lapot a sebszélhez húzza, mire kicsit felszisszenek. Tényleg brutálisan csíp. Mégegyszer megismétli a folyamatot, majd egy fémes színű csomagból kivesz egy kis hálós anyagot, amit a nyílásba helyez. - Ne kérdezd, mire jó, Alfred mutatta így. Ja, és a végén se szídj, ő jobban ért az ilyenekehez. - nevet fel kínosan. Egy gézlapot a kezembe veszek, és úgy teszek, mintha bele akarnám nyomni a sebbe. Majd a hálóra mutatok, és megrázom az ujjam. - Uh, szóval ez azért van, hogy ne ragadjon a sebbe a géz? - bólintok egyet, és örülök neki, hogy megértette a mutogatásból. Anyukám ápolónőnek tanult, így sokmindent megtanultam tőle a sebkezelés terén. Persze, azt is tudom, hogy az előbb a fertőtlenítést rosszul csinálta Bruce, mert sose a seb felé haladunk, hanem a sebtől kifelé tőrlünk. De nem szólok, olyan furcsa ilyen figyelmesnek látni, ordít róla, hogy nagyon koncentrál arra, hogy ne okozzon fájdalmat és hogy mindent jól csináljon.

Miután végez a kötésemmel, elrakja a dobozt, és befektet az ágyba. Rámhúzza a takarót, én megköszönés képen biccentek egyet.

- Próbálj meg aludni. - mondja és kisétál a szobából. Olyan fura volt ez az egész számomra. Egy olyan oldalát mutatta meg az előbbiekben, amelyet már nagyon rég nem. Vajon melyik Bruce az igazi? Ezekkel a gondolatokkal nyom el az álom.