Megtört madár ✔️

23. fejezet

Dick szemszögéből

Lassan kinyitom a szemem, de a sötétség miatt nem sok mindent látok. Halvány körvonalak rajzolódnak ki előttem, azok is a pinceszellőző keskeny rácsán átfurakodó holdfénynek köszönhető. A falak üresek, néhol vakolat se borítja. Az orromba furakodó dohos levegő is azt a tényt erősíti, hogy egy pincében vagyok. Fejem alatt érzem a csupasz, hideg betont, ami enyhén ragad valamitől. Bár az a sanda gyanúm, hogy az a valami a saját vérem, ami alátámasztaná, hogy miért nyilal a fejem jobb oldalába a fájdalom.

Szóval így állok, vagyis ebben a helyzetben inkább fekszek. A kezeim szokás szerint hátra vannak láncolva szorosan, olyan szinten, hogy a zsibbadás már abban a stádiumban van, hogy nem érzem a karjaimat. De a legnagyobb problémám nem csak ez: alig kapok levegőt. A vállövem helyzete nehezíti a légzést, ami levegő a tüdőmbe kerül, az is oxigénhiányos, dohos, penészspórákkal telített. Igazi hegyi levegő. Ez természetesen szarkazmus volt.

Már épp kezdek beletörődni a sorsomba, amikoris léptek hangja üti meg a fülem. Nem igazán vagyok tisztában a hely alaprajzával, mivel eszméletlenül kerültem ide. Így csak jelenlegi "szobámat" ismerem csak.

A pinceajtó zárja hangos kattanással kinyílik, majd egy retesz is elmozdul a helyéről. Az ajtó kitárul, pillantásom bebocsájtást nyer a kint lévő folyosóra, ahol pislákoló lámpák világítják meg a sötétszürke, vaskos falakat. A küszöbön álló alak sziluettje jelentős részt kitakar a túloldalon lévő helyiségből. Dolgomat nehezíti, hogy pár másodperc után az ajtó ismét visszatér eredeti helyére, így teljesen elzárva tőlem a kinti világot.

Az alak kimérten ballag felém, titokzatos hatást keltve. Persze erre semmi szükség, hisz már egy éve ő életem megkeserítője. De nem is Jokerről lenne szó, ha nem lenne minden mozdulatában a hatásvadászat. Bár belőlem már csak egy érzést tud kiváltani: önkéntelenül is félek tőle. Ezzel ő is tisztában van, épp ezért teszi ezt velem. Nyomást gyakorol rám. Irányít. Manipulál. Neki ez az asztala, máshoz sem ért.

Leguggol elém, felemeli a fejemet, ezzel kényszerítve, hogy ránézzek. Erről beszéltem az imént. Megint csak eléri a célját. A szemeimből bizonyára kiolvassa a félelmet, ezért a rajzolt mosoly alatt igazából is elmosolyodik. Elengedi az arcom, felegyenesedik, és botjával egy kíméletlenül nagy ütést mér a derekamra. A fájdalom terjedni kezd bennem, a rettegéssel karöltve, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy feljajduljak, inkább megint szétharapom a nyelvem. Itt persze nem áll meg: tulajdonképpen ez még csak a bevezetés volt. A láncok segítségével felhúz, így már a levegőben lógok a karomnál fogva. A légszomjam ezzel tovább fokozódik. A következő ütést egyenesen a gyomorszájamat éri, a bot vége fájdalmas nyomot hagy maga után. Erősebben harapok a nyelvemre, egy mukkot se engedhetek meg magamnak. Ezzel támadómat felidegesíthetem.

- Miért nem ereszted ki a hangodat? Nyugodtan kiabálhatsz, itt senkit se zavar, mert senki se hallja meg, - szavai vízhangként verődnek vissza a csupasz falakról. Válaszul a számban felgyülemlett, véres nyálamat az arcába köpöm, bár ez így már nem is volt olyan jó ötlet. Tenyerét arcához emeli, letörli róla a testváladékomat, majd pszichopata mosollyal megrázza a fejét.

- Ez nem volt szép tőled, de most megtanítalak a jómodorra! - botja megsuhan, telibetalálva a bordámat, amely ebben a pillanatban meg is roppan. A fájdalom hirtelen nyilal belém, akár egy villám, szemeim összeszorítom a fogaimmal együtt, hogy ne üvöltsek fel. A csapás a másik oldalamra is irányul, arról is megreccsen egy bordám. A kíntól az összeszorított szememből egy könnycsepp préselődik ki, de hangomat még benntartom. Karizmaim segítségével feljebb húzom magam, kicsit könnyítve a légvételen. Ez sem tetszhet neki, mert a következő sújtás a karjaimat kényszeríti elernyedésre. Nem szól semmit, csak folytatja az ütlegelést ott, ahol ér: mellkasom, oldalam, gerincem, combom,és végül a fejem is kap, mivel sikeresen kihúztam nála a gyufát a hallgatásommal. Számomra az utolsó, fejemet érő találat a kegyelemdöfés. Megszédülök, hátracsapom a fejem, megfeszítem az összes izmom, és a fekete fátyol ismételten magába burkol engem.