Megtört madár ✔️

26. fejezet

Dick szemszögéből

Az ébredés már nem ment olyan nehezen, mint eddig. A sebeim szépen összeforrtak, hála Alfred kenőcseinek. 1 hét telt el azóta, hogy újra kellett éleszteni, szerencsére maradandó károsodásom nem lett, a törött bordám kivételével, amelyet a mellkaskompresszió okozott, de legalább onnantól kezdve az állapotom rohamosan javul. Éjjelente nincs lázam (csak néha rémálom, de az mindig is volt és szerintem lesz is), a fájdalom is már csak halványan jelentkezik, tagjaimat kontrollálni tudom, és már segítség nélkül is tudok járni. Azért még nem indulok maratont futni, de az eddigiekhez képest jó bőrben vagyok. Ám a némaság nem múlik... Hiába erőlködök, próbálkozok, egy hang se jön ki a torkomon.

Most a tükör előtt állok, mosdókagylóra támaszkodva, és nézem magam. A szemem már nem olyan fakó, kezd visszatérni a fény belé, az arcom is kezdi felvenni régi színét. Beesett még, az étkezéssel is meggyűlik a problémám, ha sikerül ennem, fél órán belül sajnos visszakívánkozik, de ennek ellenére 1 kilót már híztam, ami Alfred szerint jó dolog.

Nagy levegőt veszek, a számra vezetem a tekintetem, és mivel hirtelen jobb nem jut eszembe, az ábécét kezdem el mondogatni. Az ajkaim mozognak, a nyelvem is pörög, érzem, ahogy a levegő áramlik, de mégse adok ki semmilyen hangot sem. Újabb nagy levegő, mégegyszer nekifutok, de most is kudarcba fulladok. Csalódottan megrázom a fejem, és ellépek a tükör elől. Beletúrok lenőtt fekete hajamba, és elindulok az udvar felé.

A hátsó bejárati ajtó mellett szépen elrendezve vár a cipőm, gyorsan kilépek a papucsomból, és felveszem a fekete converts lábbelit. Az ajtó kilincsét lenyomva magam felé húzom, mire az nagy nehezen kinyílik. Lehet, hogy gyenge vagyok még, de alapból is nehézkesen működik, mentségemre szóljon. Kint a frissen vágott fű illata csapja meg az orrom, a tavasz első jelei tárulnak a szemem elé. A tuják új hajtásokat hoznak, a cseresznye és barackfa rügyeket ereszt, aprótestú madarak csiripelése szeli át a csendet. Olyan gyönyörű és mesebeli minden, ezért belecsípek egy kicsit az alkaromba, hogy meggyőződjek arról, ez az egész nem csak egy álom. Másfél hónapja, hogy elszöktem, de most érzem csak igazán szabadnak magam.

Egy cinke száll a mellém kinyúló ág közepére, és páratlan dalba kezd. Ránézek, figyelem, ahogy dala közben ficánkol az ágon, és figyeli társait a többi fán. Annyi sikertelen próbálkozásom volt a beszéddel, de még sose jutott eszembe az, hogy fütyülni próbáljak. Pedig szerettem és tudtam is fütyülni. A madárka láttán felbátorodva mély levegőt veszek, kifújom lassan, és egy újabb mély légvétel után ajkaimat csücsörítem, nyelvem lefeszítem és fütyülni kezdek.

Az eredmény újra elkeserítő. A levegő áramlásának hangján kívül semmi sem szólal meg. Búsan leszegem fejem és az egyik fa tövébe ülök. Kezemmel felveszek egy kismarék földet, amit egyik tenyeremből a másikba folyatok. Egy megérzés miatt szomorúságom ellenére az egyik ablak felé nézek, ahol meglepődve látom, hogy Bruce áll és engem figyel. Látszólag ő maga is elkeseredett, bizonyára újabb csalódást okoztam neki. Haragszik rám, hisz amióta visszajöttem, csak párszor találkoztunk, pedig én szerettem volna valahogy kommunikálni vele, de ő szándékosan kerül engem. Elfordítom a fejem, nem bírom tovább nézni a csalódott pillantását, amit felém irányít és nekem címez.
Úgy csinál, mintha az én hibám lenne, hogy egy pszichopata elrabolt és megnyomorított bizonyos értelemben. Nem én kértem, hogy kínozzon meg, erről nem én dönthettem, nem én befolyásoltam. Mégis engem állít be minden pillantásával bűnbaknak. Bármi rossz történik, én vagyok az oka. Alfred vagy Clay sose tenne ilyet.

Amikor kijöttem az udvarra, szabadnak éreztem magam és még egy kicsit boldognak is. De most újra fogoly és boldogtalan vagyok....