Megtört madár ✔️

36. fejezet

Bruce szemszögéből

-Alfred! Alfred! - kiabálom a szobájának ajtaja előtt. Biztos nagyon örülhet nekem így éjjeli egykor, de ez most (is) vészhelyzet. A nyílászáró lassan, nyikorogva feltárul, ezzel rálátást adva a túloldalon álló vékony, álmos férfira, kinek arca csak a félhomály miatt sejthető.

- Mi olyan sürgős, Bruce úrfi, hogy az éjszaka közepén felébresztett? - hangja olyan, mint aki még alszik, lassan, alig artikulálva beszél, vagy inkább motyog.

- Nagy baj van, Dick eltűnt, a nyomkövetővel sem találom. - hadarom le egy szusszal. Alfred, mintha csak hidegvízzel öntötték volna nyakon, egyből kipattanak a szemei, gyorsan rámcsapja az ajtót és a neszekből ítélve öltözni kezd.

- Kaptunk újabb fenyegetést, bármit, ami újabb elrablásra utal?

- Nem, nem kaptunk. Már ott tartottunk, hogy bevetésekre küldjük.

- Hogy mi? - tárul ki az ajtó, és a már megszokott, szmokingos Alfreddel állok szemben.

- Úgy gondoltuk Clark-kal, meg a többi Ligataggal, hogy eleget vártunk, és elérkezett az idő, hogy ismét ifjú ligatag legyen.

- És a tesztelést megcsináltad?

- Iiigen!? - nem túl határozottan mondom, de tudom, hogy Alf pillanatokon belül összerakja a szitut.

- Mondd, mondd hogy elmagyaráztad neki! - néz rám dühösen.

- Nem volt időm r..

- Ezt nem hiszem el... Nem, egyszerűen, hogy lehettél ilyen... Áh, hagyjuk, inkább nem mondok semmit. - harag, csalódottság cseng ki a hangjából. Legyint egyet a levegőbe és ott hagy. Most irtó dühös rám, de érthető. Ha visszacsinálhatnám, nem foglalkoznék a sebemmel, hanem egyből beavatnám Dicket. Ezt nagyon elszúrtam. Most először érzek lelkiismeret furdalást.

Időközben már a batcave-be érkezünk, Alfred már be is ül a batmobilba, de most kivételesen a vezető oldalra, így én kénytelen vagyok az anyósülésre huppanni. A szerkezet mozgásba lendül, a kijárat felé fordítva minket és megnyílik a kapu. Alf beindítja az autót, és teljes gázzal elindul a város felé.

Az eső már órák óta megállás nélkül esik, néha villámok tarkítják a fekete eget.

- Hova megyünk? - kérdezem, hisz nekem ötletem sincs, hova mehetett. A cirkusz felbomlott, a tagok visszamentek Európába, egyedül Clay dolgozik valahol San Franciscoban, de arról Dick nem tud.

- Ha egy kicsit is ismernéd, tudnád. - érzem az élt a hangjában. - Egyetlen hely van, ahova mehet. És remélhetőleg nem késünk el.

- Mi? Mire gondolsz? - választ már nem ad, mert leparkol és egyből kiszáll. A hely eléggé elhagyatottan fest, utcalámpák erre már nincsenek, így a sötét lepi el, de a temető óriási kovácsolt kapuját így is ki tudom venni. Hát persze. Az egyetlen hely...

Kiszállok és egyből Alfred után indulok, aki már feltörte a zárat és a bal oldal ötödik sorában jár.

Melléérve megpillantom a sírkövön összekuporodott fiút. Az esőzés miatt bőrig ázott, jobb alkarja alatt lévő óriási vértócsát a víz már mossa lefelé, de a sebet tisztán lehet látni. Ezért nem találtam meg, mert kiszedte a nyomkövetőt és megsemmisítette.

Az ölembe veszem a vékony, átázott testet. Dick valamelyest még érzékeli a külvilágot, mert fejét a mellkasomba temeti. Ezt is elszúrtam. Megbuktam edzőként, tanácsadóként, társként és gyámként, apaként. Ezt sose fogom magamnak megbocsájtani.