Megtört madár ✔️

45.fejezet

Bruce szemszögéből

Idegesen kapkodom magamra a ruháimat. Már megszokott mozdulattal veszem az öltönyt, gombolom be az ingújját, hasamnál is kettő gombot helyére illesztek. Zselézett hajamon végigsimítok, úgy vizslatom  sármos tükörképem. Gyors egy kis pacsuli, szájszesz, és már indulok is James barátomhoz. Ma a gatyáját is elnyerem pókeren, legalábbis ez a cél. Meg persze a csinibabákról se feledkezzünk meg, hoznom kell a megszokott címlapkinézetet.

Már kezem a kilincset, mikor két kopogást hallok rajta. Kitárom, Dick földet szugeráló alakjával találom szembe magam.

- Öhm, bocsi, hogy csak így rádrontok, de beszélhetnénk? - néz fel rám sötétkék szemeivel.

- Persze, van egy pár percem indulásig. - tessékelem beljebb. Belépve alaposan körülnéz, különös figyelmet szentel a falon lévő festményre, mely 7 évesen a szüleimmel ábrázol. Az utolsó megörökített pillanat a gyilkosság előtt. Emlékeimben is úgy néznek ki, mint a vászonon.

- Fontos lenne, de kérlek ne akadj ki - zökkent vissza Dick halkan csengő hangja. Nem sokat beszél, de még mindig jobb, mint a pszichés némaság.

- Nem ígérek semmit, de próbálkoznak fogok. Mi ilyen fontos? - meglep, hisz soha semmiről nem szeret velem beszéli, de lehet valami lány áll a háttérben, ha hozzám és nem Alfredhez fordul.

- Oké, szóval röviden és tömören ki akarok lépni az ifjú ligából. - mondja el egy szuszra, végig a parkettacsíkokat figyelve, majd válaszomat várva rámnéz.

- Hu, ez tényleg rövid és konkrét volt. De miért? Félsz, hogy nem tudod a tanulást összeegyeztetni vele vagy miért?

- Igen, ezért. - vágja rá hirtelen és pillant el rólam. Sose tudott hazudni.

- Jó, ez volt az ürügy. Mi az oka?

- Ez. Félek, hogy nem lesz meg a sikeres érettségim.

- Dicky, Dicky. Nem tudsz hazudni. Ha neked nem lenne meg, akkor a világon mindenki elbukna a vizsgán. Ki vele, miért akarsz kilépni? Bánt valaki, vagy megfenyegettek?

- Nem, csak - sóhajt egyet, ordít róla, hogy valami bántja - csak nem érzem alkalmasnak magam, hisz láthattad, az utolsó küldetésnél is mi történt. Nem veszélyezthetem a többieket. Nekem ez a csapatban dolgozunk dolog nem megy, egy ebből adódó tragédia elég nekem. Nem akarom, hogy megint miattam haljon meg valaki. - hebegi. Benne még mindig eleven él szülei halála úgy, mint bennem. Talán sose fog ez az érzés elmúlni. Az érzés, hogy magunkra hagytak.

- Dick, nem te okoztad a szüleid halálát, ne hibáztasd magad feleslegesen. Amúgy ezt a másik dolgot pedig megértem. Nem azt mondom, hogy örülök neki, de elfogadom. Most pedig menj pihenni, fáradtnak tűnsz, én meg sietek Gordonhoz, oké?

- Oké - bólint, majd elindul ki, de az ajtónál visszafordul - és köszi, hogy nem haragszol. - s azzal eltűnik a hosszú folyosó sötétjében.