Megtört madár ✔️

65. fejezet

Dick szemszögéből

A konyhába érve megcsap a frissen sült croissant illat. Bruce és Alf széles mosollyal köszöntenek, ami szokatlan. Szememmel kettejüket pásztázom, majd a környezetet, de semmit sem találok. Pedig valamire készülnek, és már előre sejtem, hogy nekem nem fog tetszeni. Kihúzok egy széket és leülök, mire Alf egy tányért tesz elém, és enni kezdek. Mennyei íze van ezeknek a csokibombáknak.

- És Dicky - kezdi Bruce, miközben újabb darabért nyúl - elolvastad már a levelet?

Ohó, szóval itt van a kutya elásva, erre ment ki a játék. Megforgatom a szemem, hisz sejtésem megint beigazolódott: nincs ínyemre ez a téma, úgyhogy gyorsan ki kell vágnom magam belőle.

- Igen. - gyors válaszolok, és nagyot harapok, hogy a következő kérdésre később kelljen válaszolnom.

- És? - húzza fel Bruce a szemöldökét, és mindentudóan Alfra pillant.

- Hmm, elutasítottak. - vonom meg a vállam, mintha nem számítana. Legalább többet nem kell róla beszélni.

- Tényleg? Sajnálattal hallom, Dick úrfi. - álcázott meglepődést mutat Alf hangja, mire a vállam felett hátranézek rá kérdőn. Bruce nem bírja tovább, kitör a nevetés belőle, mire odakapom a tekintetem, már a homlokát a kezében tartva remeg a röhögéstől. Mi folyik itt???

Hátrahúzom a székem, hogy kényelmesebben tudjam őket szemügyre venni, ne kelljen forognom, mint valami pincsikutyának. Alf is somolyog, miközben rám néz, Bruce meg már fulladozik.

- Oké, ha szépen kinevettétek magatokat, elmondhatnátok, hogy mi a fészkes olyan fene vicces! - csattanok fel. Alf szedi először rendbe magát, így ő szólal meg előbb.

- Elutasítottak?

- I-igen? - najó, mostmár teljesen elvesztettem a fonalat.

Alf játékosan megrázza a fejét, követelőzően Brucera tekint, aki feláll, és a farmerja zsebéből elővesz egy 20 dollárost. Átnyújtja Alfnak, aki kissé meghajol és elégedetten elhint egy "öröm volt Önnel üzletelni"-t a bajsza alatt. Mindketten felém fordulnak, és a fiókból előhúznak egy bontatlan borítékot.

Basszus!

Azt hiszem, most lebuktam. Hogy felejthetettem el, hogy az a fránya papír végig itt volt a konyhában, érintetlenül? A hazugsággal véget akartam vetni ennek a folyamatos nyomásnak, hogy nézzem meg, mi lett volna ha... Ha normális életem lenne, és nem börtönbe kéne vonulnom. Nagyot sóhajtok és a fejemet az asztallapra támasztom.

- Ti komolyan képesek voltatok fogadni egymással, hogy hazudok-e vagy sem róla? - motyogom a fába.

- Igazából nem. A fogadás tárgya a felbontod-e vagy sem volt. - nevet fel ismét Bruce, mire hallom, hogy Alf hátbacsapja.

- Szépek vagytok, mondhatom. - morgolódok. - És most mi lesz?

- Szerintem az lenne a legjobb, ha felbontaná. - azzal Alf az orrom alá csúsztatja a borítékot. Remek, csak nem úszom meg - dühöngök magamban.