Megtört madár ✔️

25. fejezet

Dick szemszögéből

Nem érzek semmit, csak a fájdalmat. De ez nem fizikai, avagy testi fájdalom, hanem lelki eredetű. A szüleim hiánya okozza, és most, hogy pár percre találkoztam édesanyámmal, ez csak fokozódott.
Mély levegőt veszek, mint akinek már órák óta nem járt a tüdejében oxigén. Egy összekulcsolt kezet érzek a mellkasom közepén, amely most felemelkedik onnan, nyílaló fájdalmat hagyva maga után. Remek, megjött a testi változata is, kellett nekem hiányolni.

Ki szeretném nyitni a szemem, de mintha ólomból lenne, a testemet pedig nem érzem, egyik végtagomat se tudom megmozdítani, hiába a nagy erőfeszítés. A külvilágot tisztán érzékelem. Hallom Alfred sóhajtását, majd fáradt hangját:

- Visszajött. Az utolsó pillanatban.

- 4 perc 38 másodperc. Lesz valamilyen maradandó károsodása? Az agya elég sokáig oxigén nélküli állapotban volt. - Bruce hangja másképp cseng, mint általában. Mintha aggodalom szűrődne ki a hangszínéből.

- Ezt még nem tudhatjuk, majd ha felébred, kiderül. Mindenesetre itt mararok mellette, ha bármi történne, bár ezek után inkább ne történjen semmi.

- Mi okozhatta ezt a hirtelen szívleállást? Gond lenne a szívével? De hisz az örökbefogadásnál nem találtak semmilyen elváltozást.

- Szerintem rémálma lehetett, nagyon izzadt, ami nem csak a magas láza miatt van, bár a láz okozhat rossz álmot. Az ágya is gyűrött, a keze oldalt kinyújtva volt, mint aki csapkodott. Ha valami olyan történt a képzeletében a szörnyű emlékek hatására, az agy védekező mechanizmusa leállíthatta a szívét. Egy biztos, mostmár tényleg kezelésre lesz szüksége.

- De a szülei elvesztése után se akart pszichológushoz járni, hiába győzködte a gyámügyes.

-  Mert akkor gyengének tűntem volna előtted - akarom kiabálni, de semmit se tudok csinálni. A saját testem fogja vagyok. Néma, vak és béna, miközben azt hallgatom, hogyan tárgyalnak ki előttem. Ki akarok törni! Fel akarok teljesen ébredni! A lelkem eszeveszetten dörömböl a testemben, de az nem engedi ki. Valahogy jelezni szeretnék a két férfinak, hogy hallom őket, hogy itt vagyok, de sehogy sem sikerül.

Feladom.

Mintha egy növény lennék. Már csak abban reménykedem, hogy ha visszaalszom, és újra felkelek, minden helyrejön... Aztán kitudja, lehet rosszabbodni fog a helyzet. Fő a pozitív hozzáállás.

A távolodó léptekből arra következtetek, hogy Bruce elhagyja a szobát. Alred egy széket húz az ágyam mellé, tekintetét érzem magamon.

Vigyáz(z) rám.!