Megtört madár ✔️

1. fejezet

Dick szemszögéből

Mindig ugyanaz...

Visszatérünk a Wayne birtokra, Bruce egyből a saját szobájába bevonul, én pedig miután Alfrednak jó éjszakát kívánok, befekszem az ágyamba és egész éjjel a plafont bámulom. Szokás szerint valami hülyeség jár az agyamban. Fáradtan az éjjeliszekrényen világító órára pillanatok. 0:44 rikít rajta zölden. A testem másra se vágyik, csak egy kiadós alvásra, a gyomrom valami szilárd ételre. De ezek közül egyik se fog megvalósulni. Kikászálódok az ágyból, és a mosdó felé veszem az irányt.

Belenézek a tükörbe, de ezt most jobb lett volna inkább kihagyni, mert saját magamtól is megijedek esküszöm. A tükörképem most nem a szokásos 16 éves, életvidám srác, hanem egy nyúzott arcú, lesoványodott, ijesztő alak. Fekete fürtjeim csapzottam állnak mindenfelé, tengerkék szemem helyett egy fakó szempár néz vissza rám.

Lassan, nehogy felkeltsek valakit, megengedem a kádban a vizet, és míg várom, hogy megteljen, óvatosan levetkőzök. A sebeim úgy égnek, mintha valaki savat öntött volna rájuk. Lehet hogy nem ártott volna megmutatnom Alfrednak. Ki tudja? Mostmár mindegy. Úgyis csak veszekedés lett volna a vége, ha Bruce is észrevette volna. Hogy őt idézzem : "Miért nem tudsz jobban odafigyelni az ellenfeledre? " Talán azért, mert egyszerre öten jönnek rám?

A kád megtelik, én pedig óvatosan engedem bele magam a forró vízbe. Igen tudom, hogy fiúként ez nem valami egészséges, de az izmaimnak jót tesz, és jelenleg számomra ez fontosabb. Elmerengek... Mennyivel könnyebb életem lenne, ha a szüleimmel élhetnék, normális iskolába járhatnék, és lennének barátaim... Egy könnycsepp ezekre a gondolatokra végigfolyik az arcomon. Nem! Nem sirhatok! Erősnek kell látszani!

A víz egyre csak hűl. Elengedem magam, és hagyom, hogy a testem által keltett hullámok összecsapjanak a fejem felett. Amikor lesüllyedek a vízfelszín alá, valahogy megszűnik minden gond, vele együtt a tér és az idő. Nem fáj semmim, nem kísért a múltam és a fejem is kitisztul arra a pár percre. Kinyitom a szemem és nézem, ahogy a tüdőmből kiáramló levegő buborék formájában tör a felszínre. Olyan békés ez most így. És csendes. Elnyom a fáradtság szelleme...