A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Halloween napján a tanulók roxmortsi kimenőt kapnak. Nosztalgikusan gondolok vissza azokra az időkre, amikor én voltam diák. Még tanárként is hatalmába kerít az az izgalom, amit akkor éreztem — így hát gyermeki lelkesedéssel várom a lakomát. Az ünnep hangulata engem is magával ragad, így időlegesen még a baljós jelekről is megfeledkezem.
Elvégre, talán Perselusnak igaza volt, és csak valami béna halálfaló próbálkozott, hogy rémítgesse a népet... Dudleyék pedig végül is rendben vannak. Már a Privet Drive-i ház helyreállítását is megkezdték — habár, a bátyám ragaszkodik hozzá, hogy hagyományos úton hozzák rendbe, így az építkezések még el fognak tartani legalább a tanév végéig. Felajánlották ugyan, hogy addig lakást bérelnek valahol, de Mr. és Mrs. Weasley hallani sem akartak róla — ragaszkodtak hozzá, hogy az Odúban maradjanak. Mióta a gyerekeik kirepültek, csak örülnek a társaságnak, és amennyi pénzük lett az e-Weasley vállalatból, igazán nem teher nekik eltartani három főt.
Ellie persze azért dolgozik tovább, így van valamennyi fizetése (nem is beszélve a szülei örökségéről, ami aranyvérű lévén nem csekély), és a házaspár minden tiltakozása ellenére makacsul ragaszkodik hozzá, hogy amit tud, ő finanszírozzon a család számára — csak annyi anyagi segítséget fogad el, amennyi feltétlenül szükséges. Dudley pedig, hogy meghálálja a vendéglátást, szorgosan segít az Odú körüli teendőkben (még akkor is, ha mindezt csak varázslat nélkül teheti), legyen szó vállalati adminisztrációról, takarításról vagy kerti törpétlenítésről — utóbbit különösen élvezi, küld is nekem egy videót, amiben kicsi Maddel hajigálják a szemtelen gnómokat.
Ha már roxmortsi kimenő, a diákokhoz hasonlóan én is ki szeretném használni — így hát megbeszélem Neville-lel, Hagriddal és Adammel, hogy lemegyünk meginni valamit a Szárnyas Vadkanba. Ezer éve nem láttam már Abe-et (aki hajlott kora ellenére még mindig dolgozik), jó lesz végre találkozni vele is.
Ebédnél már nagyon be vagyok sózva, így csak késve figyelek fel rá, hogy asztalszomszédjaimmal szokás szerint zajlik az élet. Piton feltűnően sokat pillantgat az ausztrál nő felé, aki megelégeli a dolgot, és az asztalra támaszkodva előrébb hajol, hogy közvetlenebb testtartásban szólhasson a férfihez.
— Mit bámul rajtam, Piton? Talán kifordítva vettem fel a taláromat, vagy mi? — vonja kérdőre.
Piton pókerarccal mered rá.
— Csupán azon töprengtem — feleli vontatottan —, hogy hol hagyta a köntösét.
— Tessék? — Az ausztrál nő szemöldöke összeszalad. — Nem értem a kérdést.
— Pár napja azt mondta, nem zavarja, ha ebben a viseletben látják — szívja a vérét a férfi. — Abban a hitben éltem, hogy ez minden helyzetre érvényes. Vagy a nyilvános jelenései alkalmával azért tartja a professzorhoz méltó öltözetet? — méricskéli a nő ausztrál mintás talárját.
