A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éljen a Felix Felicis!
Feltehetőleg a bájital hatása miatt, de Aragog temetésére menet Harry és én összefutunk Lumpsluckkal. Tanárunk tüstént csatlakozik hozzánk, hisz' nem volna szabad ilyenkor egyedül kószálnunk — de gyanítom, a végső löketet az adja meg neki, hogy megemlítjük: elpusztult egy akromantula. A professzor kisgyermek módjára fellelkesül, mivelhogy a mérge állítólag értékes („Kétszáz galleont is megadnak literéért!"), és ilyen állapotban még lefejhető. Nem is ő lenne, ha kihagyna egy ilyen remek alkalmat. Szerencséjére Hagrid megengedi neki, hogy lecsapolja a mérget, így mindenki elégedett.
A szertartás után iszogatás veszi kezdetét a vadőr házában. Kuncogva nézem Harryt, aki azon igyekszik, hogy Lumpsluck még csak véletlenül se legyen szomjas, és Hagridot, aki magától is rendesen a pohár fenekére néz. Amikor már mindketten jól berúgnak, együtt éneklik az Odo nevű haldokló varázslóról szóló balladát (mivel Flitwick professzor tanította kóruson, én is becsatlakozom hozzájuk), nem sokkal ezután pedig Hagrid elalszik, és Harrynek csodák csodájára sikerül kiszednie az emléket Lumpsluckból.
Később ő is álomra hajtja a fejét, így Harry és én boldogan ügetünk vissza a kastélyba. Egyenesen Dumbledore irodájához rohanunk. A kőszörny előtt megtorpanunk, de mivel Harry tegnap járt itt, szerencsére tudja a jelszót („Mindenízű drazsé!"), így hamarosan már a griffmadaras kopogtatóval ütlegeljük az ajtót.
— Szabad! — szól ki az igazgató.
Dumbledore az íróasztala mögött ül, és felvont szemöldökkel nézi, ahogy az unokabátyámmal berobbanunk a szentélyébe.
Harry büszkén feltartja az emlékes fiolát.
— Megszereztük, uram! — jelenti diadalmasan.
— Igazából Harry szerezte meg... — helyesbítek.
— Jobban mondva Felix — szerénykedik az unokabátyám.
Beszámolunk az igazgatónak az emlék megszerzéséről.
— Tudtam, hogy képesek vagytok rá. Nem csalódtam bennetek — mosolyog Dumbledore. Fawkes érdeklődve nézi, ahogy gazdája előhalássza a szekrényből a rúnákkal díszített merengőt, és az íróasztalra helyezi. — Nos, Harry, ha lennél oly' kedves...
Unokabátyám átnyújtja neki a fiolát, az igazgató pedig óvatosan a tálba önti a tartalmát. Az emlék örvényleni kezd.
— Hölgyeké az elsőbbség — int mosolyogva Dumbledore.
Nagy levegőt veszek, és belemerítem az arcomat a folyadékba. Lumpsluck dolgozószobájában találom magam, a Lump-klub egyik ülésezésén. Kisvártatva felbukkan mellettem Dumbledore és Harry is, így együtt hallgatjuk, mit beszél a bájitaltantanár a hajdani Tom Denemmel.
— Bámulatos érzéked van hozzá, hogy megtudj olyan dolgokat, amiket nem kellene. És ahhoz is, hogy olyan emberek kegyét keresd, akiktől sokat remélhetsz — apropó, köszönöm az ananászt, jól sejtetted, ez a kedvenc csemegém... Megsúgom neked, arra számítok, hogy húsz éven belül mágiaügyi miniszter leszel. Vagy akár tizenöt éven belül, ha elég ananászt küldesz nekem. Kitűnő összeköttetéseim vannak a minisztériumban.
