A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction

FUN FACTEK

A történet egyik exkluzív részében már olvashattatok néhány kulisszatitkot, így azokat most nem írom le újra, viszont azóta összegyűlt még jó néhány fun fact (egy-kettő még régebbről maradt ki, de most eszembe jutott, a többi meg értelemszerűen a sztori későbbi fejezeteihez kapcsolódik, mint az a bizonyos régebbi különkiadás), úgyhogy következzenek most ezek.

￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣
A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) az első történetem, amit jelen időben írtam. Ez egyfajta kihívás volt nekem, mivel ezelőtt el nem tudtam képzelni, hogy én valaha is használni tudjam ezt az írásmódot, annyira furának és idegennek tűnt. A komfortzónámból való kilépésen kívül az is közrejátszott, hogy a Harry Potter könyvek E./3. múlt időben íródtak, és az MSZVB első kötetei még szorosan követik a cselekményt, így uncsinak tartottam volna, ha ugyanúgy írom le. A történet során egyébként beleszoktam az E./1. jelenbe, már nem idegen — és bár nem lett a kedvenc írásmódom (valószínűleg nem is fogok benne írni többet, tapasztalataim szerint az E./3. múlt idejű, mindentudó szemszögben tudok leginkább kiteljesedni), jó volt látni, hogy erre is képes vagyok, és szerintem sokat fejlődtem vele.

Eleinte egyébként azért is volt nehéz Di szemszögéből írni, mivel mégiscsak egy tizenéves kislányról van szó — úgyhogy muszáj volt megoldanom azzal, hogy érettebb lett a korához képest, máskülönben kezdetben elég gagyin hatott volna a sztori.

Chloe eredetileg azért lett szarvas vipera, mert szerintem ez a legaranyosabb kígyófaj. A történet elején aztán, ha jól emlékszem, innen jött az ötletem, hogy beleszőjem a sztoriba a Szarvas Kígyó-szálat.

A kórus-vonalat azért tettem bele a történetbe, mert tizenkét évet jártam ének-zenei iskolába, és szerves részét képezte az életemnek a énekkar. Ennek köszönhetően alakult ki egy nagyon jó baráti társaságom, ezért úgy alakítottam a történetet, hogy Luna és Di is részben a kórus miatt lettek jóban. A barátnőimmel rengeteg közös élményt éltünk át együtt a kórus kapcsán, ami közelebb hozott minket egymáshoz. Sokat utaztunk külföldre fesztiválokra meg versenyekre, és például Di-ék írországi kiruccanása is azért került bele sztoriba, mert kicsit szerettem volna átadni a kórusutak hangulatát — mondjuk, mi Írországban speciel pont nem voltunk sosem, Di-ékat azért küldtem oda, hogy bele tudjam vinni a Morrigan-vonatkozást.

Lyonel sírkövén a „Szívünkben örökké élni fogsz – Szeretteid" felirat nem random, az egyik nagypapám sírjáról származik, akit nagyon szerettem.

Néhány baddass jelenet írásakor (már nem tudnám pontosan megmondani, melyikeknél, de ha jól emlékszem, a „Drukkoljunk a kiválasztottaknak? Legyünk mi a kiválasztottak!", illetve „A kígyók igaza" fejezeteknél) a Queen of Meant hallgattam Sarah Jeffery előadásában, ami a Disney: Utódok 3 egyik betétdala (amúgy a széria mindhárom filmjét imádom, aranyos kis mese, és a zenéi is szuperek).

Miközben Grindelwald és Di találkozását írtam, végtelenítve ment a fülemben a Legendás Állatok nyitójelenetéhez tartozó Thestral Chase betétdal. Bízom benne, hogy segített abban, hogy megfelelően hozzam a hangulatot.

A Roxforti csata írása alatt végig a Halál ereklyéi II. filmből származó a Statues betétdalt hallgattam (egyébként rájöttem, hogy egy-egy — az adott fejezet hangulatához illő — szám folyamatosra állított lejátszása tök jól beválik nálam írás közben).