A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Összerezzenek és hátrafordulok. Ron zaklatott, szeplős képével találom szembe magam. Mellette áll Hermione (aki a barátjával ellentétben nem tűnik meglepettnek), Ginny, valamint az unokabátyám — akinek az arcizmai rángatóznak az idegességtől.
— Harry... — szólítom meg félszegen.
— Ne mondj semmit — int le tömény borzalommal a hangjában. Szikrázó szemmel megcsóválja a fejét, ökölbe szorítja a kezét, azzal sarkon fordul és tovacsörtet.
„Hát, legalább nem átkozott szét" — olvasom ki Draco fejéből a gondolatait. — „Rosszabbra számítottam."
„Ők még megtehetik" — biccentek Ronék felé. — „Megbocsátasz egy percre?" — pislogok a távolodó Harry alakja felé.
„Komolyan itt hagynál Grangerrel és a két Weasley-vel?" — riad meg a pasim.
„Ne legyél már nyuszi! Nagyfiú vagy, egyedül is boldogulsz. Nekem most muszáj elintéznem ezt a kis családi malőrt" — határozok, azzal kilépek a fiú karjai közül, és az unokatestvérem nyomába eredek.
— Harry! Harry, várj! Várj már meg! — loholok utána, de természetesen esze ágában sincs lassítani, úgyhogy kapkodhatom a rövid lábaimat.
Hirtelen egy kéz érintését érzem a vállamon. A szívem kihagy egy ütemet. Megtorpanok, és szembefordulok az illetővel.
— Ginny! — teszem a tenyerem a szívemre. — Hála Merlinnek! A szívbajt hoztad rám, ugye tudod?
— Bocsáss meg — kuncog. — Minden rendben? — fürkész mindentudó szemmel. — Boldognak tűntél a meccs után.
— Igen, igen, az is vagyok, csak Harry... — vetek lapos oldalpillantást abba az irányba, amerre a fiú távozik.
— Én a helyedben nem mennék most utána — jegyzi meg halkan Ginny. — Még fel kell dolgoznia.
— Muszáj megbeszélnem vele, Gin! — bizonygatom kétségbeesetten. — Draco nem olyan, mint amilyennek ő ismeri! Már régen megváltozott!
— Tudom — mosolyodik el —, és ez részben a te érdemed. Mióta vagytok együtt?
— Pár hete — felelem.
— Pár... heteee? — esik le az álla. — Azta, csajszi, nem vagy semmi! És titkolni tudtátok mindenki előtt?
— Azért nem mindenki előtt — vigyorodtam el. — Mad rájött. És egyszer Trelawney előtt is majdnem lebuktunk...
— Micsoda? — kerekedik el a szeme. — Na, erről még mesélned kell... Bevallom őszintén, én is megsejtettem, az árulkodó kis jelek miatt, de nem gondoltam, hogy már... érted, hogy már összejöttetek. Azt hittem, randizgattok, és úgy voltam vele, hogy majd elmondod a fejleményeket, ha akarod.
