III./12. fejezet | 🏆Bunyó és bébi-baki🏆

4.6K 286 317
                                    

Piton parancsának megfelelően továbbsétálunk, és az előbbi esetet boncolgatjuk, amikor is elérünk egy szökőkutat

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Piton parancsának megfelelően továbbsétálunk, és az előbbi esetet boncolgatjuk, amikor is elérünk egy szökőkutat. A tőlünk nem messze lévő padon két hatalmas alak körvonala rajzolódik ki — Hagrid és Madam Maxime. Tüstént meg is halljuk a vadőr hangját.

— Rögtön tudtam, amint megláttam kegyedet.

— Ajaj... — súgom Harrynek. — Most mi legyen? Nem szúrhatjuk el a romantikus pillanatot, nem vagyunk mi Piton!

— Nem tudom, de nem akarom végighallgatni sem. Menjünk vissza — int, ám azon az útvonalon, amerről jöttünk, időközben egy másik párocska jelenik meg. Cho Chang és Cedric Diggory egy rózsabokor rejtekében, cuppogó hangok kíséretében smárolnak.

— Fúj! — fintorgok a lehető leghalkabban. — Még ilyen undorító nyálcserét!

— Meggondoltam magam... — közli színtelen hangon Harry. — Arra inkább ne menjünk.

Az unokabátyám falfehér arccal roskad le a szökőkút tövébe.

— Minden rendben? — guggolok mellé, és a vállára teszem a kezem.

— Nem... — feleli őszintén.

Az arckifejezése arról tanúskodik, hogy nem fogja tudni egyhamar kiverni a fejéből az előbb látott képet.

— Mit tudott rögtön, 'Ágrid? — búg fel Madam Maxime hangja valahol a fejünk felett.

— Hát, rögtön tudtam... tudtam, hogy kegyed is olyan, mint én... kegyednek az anyja vagy az apja volt az?

— Nem értem, miről beszél, 'Ágrid...

— Nekem az anyám volt az. Ő volt az egyik legutolsó az országban. Persze nem sok emlékem van róla... elhagyott minket, mikor hároméves voltam. Nem volt valami gondos anya. De hát... nem tehetett róla, hisz' nekik már csak ilyen a természetük... könnyen lehet, hogy már meg is halt... Az apám nagyon szenvedett, mikor anya elment. Pöttöm kis emberke volt. Hatéves koromban már fel tudtam rakni a komód tetejére, ha bosszantott. Az mindig megnevettette... Apa szeretett, törődött velem... de alighogy elkezdtem az iskolát, meghalt. Attól fogva egyedül kellett boldogulnom. No, meg Dumbledore segített nagyon sokat. Ő mindig a pártomat fogta... — fújja ki az orrát Hagrid. — No, de miért csak én beszélek... Kegyed is meséljen magáról. Melyik ágon örökölte?

— 'Ideg van — tér ki a válasz elől Madame Maxime. — Bemegyek á kastélyba.

— Mi? Ne, ne menjen el! — kéri Hagrid. — Maga az első, akit megismertem!

— Az első micsoda? — kérdezi ingerülten a nő.

— Hát félóriás, mi más?

— Misoda pimaszság! — kiabálja a nő. A zajokból ítélve Cedric és Cho ijedten kirebbennek a rózsabokorból. — So'a de so'a nem érht még ilyen fel'áborhító sérhtés! Félóriás!? Moi? Nekem sak... hosszú sontjaim vannak!

A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfictionWhere stories live. Discover now