A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Szükség Szobájában töltött idő miatt lekésem az ebédet — így ellátogatok a konyhára. Nagy döbbenetemre az ottani házimanók között megtalálom Dobbyt is, valamint Mr. Kupor volt szolgáját, Winkyt.
Miközben étellel traktálnak, Dobby boldogan meséli, hogy Dumbledore felvette őket ide, és még fizetést meg szabadnapot is ad neki. Winky és a többi manó csak szégyenkeznek azon, hogy egy társuk pénzért dolgozik. Nem törődöm velük, mesélek Dobbynak arról, hogy mi újság velem mostanában, milyen az élet az Ilvermornyban. Miután befejezem az evést, elköszönök.
— Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Dobby!
— Én is, kisasszonyom! Szerencsés visszautazást!
— Köszönöm, Dobby. Látjuk még egymást — mosolygok rá.
Felkeresem a szobatársaimat, és velük lógok egy kicsit, a nap hátralévő részét pedig Ginnyvel és Lunával töltöm. Kiderül, hogy a roxforti kórus is jön az ír nemzetközi kórusfesztiválra, így a hollóhátas barátnőmmel ott is találkozhatunk. Már alig várom.
A zsupszkulcs indulása előtt kikísérnek a tölgyfaajtó elé. Clayton professzor, Trixie, Adam és Dumbledore már ott vannak. Búcsút veszünk Ginnytől, Lunától és a roxfortos igazgatótól.
Adam különösen nehezen válik meg az iskolától.
— Jövünk majd még ide, anya? — kérdezgeti Clayton professzort.
A nő Dumbledore-ra pillant.
— Természetesen bármikor szívesen látunk benneteket, ifjú Adam — biccent az igazgató. — Sőt... — hajol le hozzá, és bizalmasan a fülébe súg valamit.
— Hű! Komolyan...? Ezt még meg kell beszélem anyával — pillant fel Claytonra.
— Mit kell megbeszélned? — érdeklődik a nő.
— A professzor bácsi azt mondta, hogyha szeretnék ide járni, jövőre felvesznek.
— Tényleg? — hökken meg Clayton.
Dumbledore derűsen bólint.
— Úgy van. A legnagyobb örömmel látnánk az intézményünkben.
— Légyszi, anya! Lehet? — rángatja a ruhája ujját Adam.
— Nem tudom... elvégre Andrew is a Castelobruxóba ment. Az mégiscsak közelebb van...
— Naaa, légyszi, légyszi, légyszi!
— Beszélek róla apáddal, és átgondoljuk — sóhajt az anyja.
— Ez az! — ujjong a kisfiú.
Vidám hangulatban utazunk vissza az Ilvermornyba — még a zsupszkulcs rángatása sem szegi kedvünket. Trixie beszámol róla, hogy Viktor Krummal töltötte a napját, és fantasztikusan érezte magát. Nagyon örülök a kialakulóban lévő szerelmi életének.
