A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
— Hű, de menő! Sokszor álmodtam már erről, és olyan valóságosnak tűnt...
— Ez talán azért van, mert valóság is lehet — biccent Dumbledore.
Még mindig olyan szokatlan nekem, hogy az öreg tud párszaszóul beszélni.
— De hogy fogom megvalósítani? — töpreng Chloe.
— Erre magadnak kell rájönnöd, mivel én sajnos nem tudom — feleli az igazgató. — Azt javaslom, próbálkozz sokat, és hagyatkozz az álmaidra, mint eddig.
— Hát, jó. Remélem, menni fog — mondja csillogó szemmel a vipera. — Mindig is lusta voltam sokat csúszkálni. Nem árt egy kis változtatás a közlekedésben.
Legszívesebben agyonölelgetném. Látszik rajta, milyen lelkes, és mennyire akarja ezt az egészet.
Madam Pomfrey tér vissza, egy halom orvossággal.
— Kérem, most már maga is távozzon, igazgató úr. Még meg kell vizsgálnom Dursley-t, valamint ellátni őt és Chang kisasszonyt.
— Azonnal, Poppy — biccent Dumbledore. — Sok szerencsét, Chloe, és mihamarabbi felépülést, Diana — int búcsút, azzal kisétál a kórteremből.
— Nagy veszélynek tetted ki magad — sopánkodik a gyógyítónő, miközben végigtapogatja az oldalamat. Felszisszenek. — Úgy nézem, eltört néhány bordád. Ne mozdulj, rendbe hozom.
Pálcája pár intése után már nem fáj semmim — gondolom, összeforrasztotta a csontjaimat.
— Idd meg ezt — tol az orrom alá egy főzetet. — Nem zárhatjuk ki, hogy nincs belső vérzésed, de ha van, akkor ez a főzet helyrehozza. Ma és holnap bent kell maradnod éjszakára.
Na, ez remek... maradhatok az unalmas gyengélkedőn. Pedig meggyőződésem, hogy már semmi bajom. Ezt Madam Pomfreyval is közlöm, de az asszony nem tűr ellentmondást. Legalább vigasztal a gondolat, hogy megnyertük a meccset.
A barátaim eljönnek meglátogatni. Legelőször a kviddicscsapat caplat fel. Öltözékük változatlan, és a seprűik is velük vannak, így gyanítom, hogy egyenesen a pályáról jöttek.
— Di! — üdvözöl boldogan Lyonel, és az ágyam végébe helyezi a Nimbusz Kétezerkettesemet. — Összeszedtem a földről a seprűd.
— Köszönöm — hálálkodok.
— Nagy voltál, Dursley! — dicsér meg Flint. — Hála neked, győztünk.
