A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Perselus Piton haldoklik... ez mindenki számára nyilvánvaló — Barbara Birdwhister mégis úgy rostokol az ágya mellett, mintha a puszta tekintetével felébreszthetné.
— Ne merj magamra hagyni, Perselus, érted? — rimánkodik, és megszorítja a jéghideg kezet. — Ne csináld ezt velem... — csuklik el a hangja. Aranyló szemeit könnyek futják el. — Szükségem van rád.
A férfi egyenletesen lélegzik tovább — habár egyre erőtlenebbül. Olyan nyugodtnak tűnik így, mintha csak aludna...
— Fogadd el, Daer. — Alison a fia karjára teszi a kezét, aki nem hajlandó beletörődni páciensük sorsába. — Nem menthetsz meg mindenkit, ezt te is tudod. Lásd be, hogy szélmalomharcot vívunk.
— Az nem lehet, hogy itt legyen vége... Kell lennie megoldásnak! — bizonygatja kétségbeesetten a Davis-fiú. — Delphi, keresztanyu... — fordul felénk. — A párszaszó varázslat nem oldhatja fel a sárkánnyelvű átkot?
— Nem tudom, talán — sóhajtok. — De mivel azt sem tudjuk, mivel átkozta meg Xenodermus...
— Nem tudjátok kiszedni belőle legilimenciával?
— Mire sikerülne, késő lenne — csóválom a fejem.
— Na és a Finite? — kérdez rá Delphi.
— Nem tudom, működhet-e — dörzsölgetem az állam.
— Hát, ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg. — Az ezüst-kék hajú lány a bájitaltantanár ágyához lép, és rászegezi a pálcáját. — Finite incantatem! — sziszegi párszaszóul.
Piton mély levegőt vesz álmában, és pár pillanatig mintha javulna az állapota, ám rögtön utána vissza is esik. Delphi sápadtan megkapaszkodik az ágy végében — a kígyónyelvű varázslat kimerítette.
Reményvesztetten bámulok magam elé, és megcsóválom a fejem. Ha még a Szarvas Kígyó ereje sem használ...
— Segítek — hallom meg Scorpius hangját.
Felkapom a fejem. Tejfölszőke kisfiam a nővére mellé áll, és várakozóan pillant fel rá.
— Próbáljuk újra — ragadja meg a kezét. — Együtt erősebbek vagyunk, nem?
— Scorp, te egy zseni vagy! — villanyozódom fel. — Szaladj a klubhelyiségbe, ébreszd fel Daisyt meg Ethant, és hozd őket ide tüstént! Ide az utódok ereje kell!
— Arra gondolsz, hogy... — fordul felém Delphi. — Próbáljuk meg mind?
— Miért ne, miért ne? — túrok a hajamba izgatottan. — „Egységben az erő!" — idézem az Ilvermorny jelmondatát. Ha valamit, hát ezt megtanultam Amerikában. — Scorpius jól mondta: egyedül talán nem vagy elég a feladatra... de ha Mardekár minden utódja összefog, aki itt van a kastélyban, talán még van esély. Meglehet, hogy a sárkánynyelvű átok erősebb, mint a párszaszó, de ekkora dózisú megsokszorozódott erővel miért ne győzhetnénk le?
