A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Közeleg az első próba napja. Nemrég utánaolvastam kicsit a Trimágus Tusának. Remélem, idén tényleg finomítanak a versenyen, mert amit találtam, attól nem lettem nyugodtabb, sőt... A legutóbbi játékon például a bajnokoknak egy hatalmas sárkánygyíkot kellett volna foglyul ejteniük, de az állat megszökött, és a zsűri tagjait is megsebesítette. Bízom benne, hogy ezúttal nem lesz ilyesmi.
A próba előtti este telihold van. Tonks fél, hogy Remus nem lesz utazásra képes állapotban, de egyedül se akarja itt hagyni, így vele marad. Én viszont magamban nem kószálhatok a kontinensek között zsupszkulccsal, szükségem van egy felnőtt kísérőre.
Clayton professzor Göthe Salmandert kéri meg a feladatra, aki örömmel vállalja.
— Egyébként is beszélni szeretnék Dumbledore-ral — mondja. — Alig várom, hogy újra láthassam a jó öreg Roxfortot.
Mivel a próbára utazom, a délutáni óráimról Clayton professzor elenged. Ebéd után a legendás lények gondozása tanár, Chloe és én lemegyünk Convollba. A MACUSA emberei Johnra bízták a zsupszkulcsot, így a Vidám Wampustól indulunk. Kivisszük a fogadó elé a szakadt vászonszatyrot, és amikor kéken felizzik, hozzáérintjük a mutatóujjunkat.
Jön a jól ismert rántás érzete, és néhány pillanat múlva Roxmortsban találjuk magunkat, a Három Seprű előtt.
— Merlinre, de rég jártam itt! — túr a hajába Salmander.
— Eltegyem a vászontáskát? — mutatok a földön heverő zsupszkulcsra.
— Igen, ezzel fogunk visszamenni.
Belesüllyesztem a szatyrot a Remustól és Tonkstól kapott sárkánybőr-táskámba, és a legendás lények gondozása tanárommal meg a szarvas viperámmal együtt elindulunk a Roxfort felé.
— Előreküldök egy üzenetet Dumbledore-nak, hogy megérkeztünk — közli Salmander, és pálcájából ezüstös patrónust varázsol elő. Az állat elúszik a levegőben.
— Miféle lény volt ez? — kérdezem.
— Szalamandra — mosolyodik el.
Egy jóleső délutáni séta után elérjük a kastély kapuját. Nem más fogad bennünket, mint Perselus Piton professzor. A férfi ugyanúgy néz ki, mint amikor utoljára láttam. Szikár alkat, horgas orr és áll alattig érő, zsíros fekete haj.
— Jó napot, tanár úr — mosolygok rá.
— Nocsak, nocsak... rég láttalak, Diana. Számítottam rá, hogy megjelensz — közli szenvtelen hangon.
— Én is örülök magának — kacagok fel.
— Az úr pedig...
— Göthe Salmander — nyújt kezet a legendás lények gondozása tanár.
