Rettegve kezdtem el készülni a sétára, minden eshetőséget végiglatolgattam, és mint már napok óta, most is azt tervezgettem, milyen témákkal fogok előhozakodni. Mindeközben pedig Laurel-el és Nicool-al beszélgettem a csoportunkban.
Nicole: Ha nem megy el, végleg elássa magát.
Charlotte: Igen, de már le van beszélve, szóval biztos eljön. :)
Csakhogy nem tudtam, hogy vele kapcsolatban semmi sem biztos.
Nicole: Na majd mesélj utána.
Elbúcsúztak, majd én is, és erőt véve magamon elindultam.
Vidáman ballagtam a megbeszélt helyszín felé a napsütéses őszi délutánon, de közben a gyomrom görcsben volt, a szívem pedig a torkomban dobogott.
Néhány fiú volt a főtéren, de pár perccel azután hogy én leültem egy padra, elmentek. Reménykedve néztem körbe félpercenként, hátha valahol felbukkan, várva az ismerős lépteinek hangját, vagy valamit... de semmi.
Húsz perc elteltével átültem a pavilonok egyikébe, és onnan szemléltem az utcákat, melyek a főtéren futottak össze. Már tudtam, hogy fölöslegesen várok, a könnyeim, mint az esőcseppek, peregtek végig arcomon, de mégis vártam. Hogy miért, azt nem tudom.
Negyven percet vártam, azután hazamentem. Nem fojtottam vissza semmit, se a dühömet, sem az elkeseredettségemet.
- Na, mi volt? - kérdezte anya, mikor beléptem az ajtón.
Csendesen zokogva megráztam a fejem.
- Nem ment el? Meg sem érdemel. Ilyenekre nem éri meg időt pocsékolni. Hagyd a fenébe. - próbált vigaszt nyújtani.
Bementem a szobámba és levetettem magam az ágyamra. Elővettem a mobilomat, beszélni Laurelékkel.
Charlotte: Azt hiszem, végleg elásta magát.
Néhány másodperc múlva érkezett is Nicole reakciója:
Nicole: Nem ment el?!!
Charlotte: Nem.
Nicole nem kicsit lett dühös.
Laurel: Ó. (Laurel mindig is nagyon együtt érző volt. Sosem bírta igazán Tomot. )
Ekkor jelent meg az üzenet, amit Tom írt 16:25-kor, akkor, amikor már elindultam.
Tom: Nem tudok elmenni, itt vannak keresztapámék.
Ledermedtem. Üres teintettel meredtem a kijelzőre, majd erőből földhöz vágtam a mobilomat. Újabb erővel tört rám a düh.
Mélyeket lélegeztem, majd remegő kézzel felvettem az ártatlan kütyüt, és írtam a csoportba.
Charlotte: Várjatok, semmi gáz, öt perccel előtte írta, hogy nem tud eljönni.
Nicole: ÖT perccel előtte?
Charlotte: Ja, nem. Négy. :D - Huszonöt helyett huszonhatkor írta. Bárki tévedhet.
Nicole: Még jobb.
Charlotte: Elásta magát, befejeztem. Hagyjuk is ennyiben, jó? - Kértem tőlük.
Nicole: Oké. De amúgy jól vagy?
Nicole aggodalma jól esett, Laurel csendben a háttérből figyelte az eseményeket.
Charlotte: Persze. :) Nyugtattam meg kettejüket, és magamat is.
