Az ember általában előre eltervezi a nyarát. Elhatározza, hogy megy nyaralni, kirándulni, barátokhoz, napozik, strandol, sokat olvas, és egyebek. Ez az én esetemben kicsit más. Terveim természetesen nekem is voltak, és még június első napjaiban gondosan elterveztem a nyaramat, ami nagyjából annyiból állt, hogy túllépni Tomon, és teljesen új lapot nyitni. Magam mögött akartam hagyni az eddigi zavaros dolgokat, és élni a nyárnak: strandon lubickolni, napozás közben olvasni, belecsöppenni egy nyári románcba, és úgy összességében nagyon boldognak lenni.
De persze ebből csak annyit kaptam meg, hogy napozva olvashattam. Legalábbis július végéhez közeledve még csak ennyi látszik megvalósulni. A Tommal való vitánkat még akarva sem tudom elfelejteni. Lassan három hete történt, azóta még csak hallani sem hallottam felőle. De végül is kit érdekel? Nyár van, és azt ígértem magamnak, hogy továbblépek. Legalábbis a tervek szerint.
***
Forró, napsütéses, meleg nyári délután volt. Gombát szeleteltem a konyhaasztalnál, míg anya a tűzhelynél tett-vett. Míg nővérem külföldön volt, gyakran főzőcskéztünk kettesben, szóval ebben semmi különös nem volt, egészen addig, míg anya kínos témát nem hozott fel.
- Jaw jön az augusztusi versenyre? - kérdezte hirtelen a gőzölgő lábas fölé hajolva.
- Aha. Legalábbis úgy tudom. - feleltem lesütött szemmel, és éreztem, hogy elönt a pír.
- Miért nem kérdezed meg?
- Mert én nem fogok ráírni. Majd úgyis szól, ha jön.
- Hmm... Pedig érdekes fickó. - motyogta elgondolkodva, én pedig kénytelen voltam egyetérteni. Jaw minden kétséget kizáróan érdekes. Tavaly ugyanezen a versenyen ismertem, meg, ami nagyjából egy hónap múlva is lesz. Ő huszonhat éves volt akkor, én tizenhárom. Kétszer annyi idős volt, mégis bátran felvállalta a... nos, hát nem is tudom, mit. Mondjuk mentségére szóljon, tizenhét évesnek nézett... A lényeg, hogy megszállott zaklatóm volt, és szinte ki nem állhattam.
- Az. - biccentettem kurtán, mintha anya látná.
- És mikor mész vele Indiába? - tette fel az újabb kérdését néhány másodperc hallgatás után.
- Jövő nyáron. - viccelődtem. Mellesleg Jaw indiai volt.
- Hány tehénért? - kérdezett tovább, mikor felém fordult. Anya ma nagyon kíváncsi hangulatában volt. Gyakran kérdezgettek vele kapcsolatban, de ennyit még soha.
- Húszban egyeztünk meg. - néztem rá diplomatikusan, mire anya felnevetett.
- És mi van a fagyizós barátoddal? - váltott hirtelen embert.
- Fogalmam sincs. Két hete nem hallottam felőle. - vontam vállat érdektelenséget tettetve, miközben úgy éreztem, majd' szétvet az elkeseredettség, ami mellesleg állandó kísérőm lett azóta.
- Érdekes... - mélázott el anya, mire felkaptam a fejem.
- Mi érdekes?
- Semmi, semmi. - legyintett gyorsan, néhány percig ismét hallgatott. Én is elgondolkodtam, ami hiba volt, mert egy pillanat múlva a kés pengéje hajszál híján lemetszette a mutatóujjamat. Nem törődve ujjam majdnem elvesztésével, tovább folytattam a gondolatmenetet. Elfogott a deja vu érzés. Egy éve ilyenkor is haragban voltunk Tommmal, aztán szeptemberig nem beszéltünk. Aztán szeptembertől novemberig. Aztán december végétől februárig. Azután február közepétől június elejéig tartottuk a távolságot. Ez egy ördögi kör, minden évben ismétlődik, és lassan felőröl. Ki kell jutnom a körforgásból, meg kell szabadulnom Tomtól, bármibe is kerüljön. - És ő jön a nemzetközire? - kérdezte hirtelen anya, felébresztve kábult gondolkodásomból.
- Ki?
- Tom. Vagy ő nem lábtollazik?
- De igen, csak... vagyis hát már nem tudom. - és tényleg nem tudtam vele kapcsolatban már semmit. Anya bólintott de nem válaszolt. - Asszem jön. - adtam határozatlan választ, de határozottabbat akkor sem tudtam volna mondani, ha megígéri. Tomnál semmi sem biztos.
Remegett a kezem, be kellett fejeznem a gombametélést, ha ép végtagokkal akartam szeptembertől az új iskolámba járni. Letettem a kést, reszketegen fölálltam és bementem a szobámba. Lehuppantam az ágyra, hirtelen előtörni készülő könnyeimnek nem tudtam megálljt parancsolni. Már tudtam, mit kell tennem, de még nem voltam hajlandó tudomásul venni. Egy utolsó esélyt adhatok még, aztán tovább kell lépnem. De addig is minden erőmmel szurkolok, hogy végre lépjen valamerre valamit. Csak egy utolsó esély erejéig. A negyedik utolsóig.
