Másnap zsibbadó aggyal keltem fel, szerencsére a négy kis istenverte papagáj még húzta a lóbőrt, így nem fájdították tovább a fejemet a harsogásukkal.
Sajnos ez az áldott csend tartott sokáig, amint felhúztam a redőnyt, elkezdték hangjukat próbálgatni, s egy-egy ásítás és szárnyrebegtetés közepette felváltva rikoltoztak.Mintha mindegyik cserregésben egy "szeretlek!" kiáltás harsant volna, és minden csipogásban egy "tiszta szívemből". Mintha gúnyt űztek volna a gyávaságomból.
Gyorsan összekaptam magam és húgommal együtt elindultunk az iskolába. Idekint mennyivel csendesebbek a madarak!...
Odaértem és túléltem az első két órát, és addig nagyszerűen voltam, nem fenyegetett az a veszély, hogy Tom megtalálna.
Jött a harmadik óra, a tesi. Esett az eső, így az udvar helyett az aulában kellett sorakoznunk. Az évfolyam fele már lent volt, Laurel-el és Nicole-al valahol a középmezőnyben érkeztünk. Tomot is azonnal kiszúrtam, akivel amint felpillantott, találkozott a tekintetünk. Próbáltam ívesen kikerülni, de ő közeledett, s elém állt.
Kezében egy csokiszeletet tartott, felém nyújtotta.
- Boldog Valentin-napot. -mondta, és próbált a szemembe nézni, de én kerültem a tekintetét.
Vonakodva bár, de átvettem.
- Köszönöm. - motyogtam és elindultam a pad felé, ahol Laurel ült. Tom még most sem tágított, mellettem lépkedve szólt halkan.
- Még valami. Ha bármire szükséged van, csak szólj nekem és tőlem megkapod. - alig tudtam kivenni a szavait, de sikerült megértenem, s csak bólogattam, rá sem pillantva mentem előre.
Csak az járt a fejemben, hogy hagyjon már végre békén, hogy bárcsak a közelembe se jött volna. Hogy mennyire helytelenül kezelem a helyzetet.
Végül otthagyott. Visszament a barátaihoz, a továbbiakban csak félve pillantgatott felém. Túl őszinte volt tegnap, felzaklatott. Ilyen szánalmas is csak én lehetek, mikor vallomást tesznek nekem, egyszerűen elrohanok. Tudom, Tom nem ezt érdemelné, de félek, és ennek a legrosszabb része, hogy nem is tudom, mitől. Attól nem, hogy össze fogja törni a szívemet - nekem olyanom nincs, és attól sem tarthatok, hogy visszautasítanának - az ebben az esetben az én feladatom. Egyszerűen az érzelmek rémítenek meg, amikkel nem tudok mit kezdeni, és végképp nem tudom viszonozni.
