Azt hiszem, megtaláltam a tökéletes ajándékot. Na jó, nem tökéletes, de legalább mindent elmond. Tudniillik egy kulcstartó nagyon beszédes, és mivel ez esetben kettőről van szó, nekem megszólalnom sem kell, mikor átadom.
Már ha átadtam volna.
Verseny volt és Charlotte is jött. Így, hogy december 31-et írtunk, közelebb voltunk az újévhez mint a karácsonyhoz, de a szándék a lényeg.
Tudtam hogy szenilis vagyok, csak azt nem, hogy ennyire.
Charlotte felállt, hogy menjen valahova. Tudtam hogy utol kell érnem és odaadnom neki. Miközben a táskámba nyúltam, hogy kikeressem az ajándékát, folyamatosan szemmel tartottam, nehogy megint elillanjon. Nem találtam a kulcstartókat. Őrült módjára kutattak a kezeim, de nem volt nálam... Dühösen feladtam és levetettem magam a padra.
- A francba! - szitkozódtam, mire a mellettem ülők kérdőn felém pillantottak.
- Mi a hézag, Tom? - huppant le mellém Shawn.
- Nem hoztam el, a rohadt életbe a feledékenységemmel.
-Hogy is nevezett Char még novemberben? Szenilis?
Felnevettem, mire rosszallóan nézett rám.
- Hihetetlenül béna vagy... Hogy fogod ezt kimagyarázni neki?
- Sehogy. - intettem le - Nem tartozom neki magyarázattal.
- Hát jó, te tudod... - vont vállat Shawn.
***
- Char... - szólítottam meg, mikor elmentem mellette. Megállt és kérdőn felém fordult, finoman megemelte szemöldökét. - Öhmm... izé... úgy volt, hogy hozom az ajándékodat, csak otthon hagytam, így nem tudom odaadni... - próbáltam kinyögni a mondanivalómat.
- Semmi gond. Nem is vár tőled többet az ember. - mosolygott vidáman.
- De tényleg csak véletlen volt... - emeltem fel a két kezemet.
- Felfogtam. - mondta és elfordult, de egy mondat erejéig még hátrapillantott. - Ó, és még valami...
- Mi?
- Tudom, ha rajtad múlik, még jó ideig nem beszélünk. És most rajtad fog. - villantott ismét egy győzedelmes mosolyt, majd otthagyott.
Bénultan pislogtam magam elé, alig fogtam fel a történteket. Mi rosszat tettem vagy mondtam? Csak remélni tudom hogy más bosszantotta fel, mert ha én voltam, nekem annyi...
- Szóval mostantól nem beszélünk... - fogalmaztam meg a lényeget magamnak. - Azért boldog új évet! - kiáltottam Char után, aki valószínűleg egyáltalán nem hallotta. Ökölbe szorítottam a kezemet, próbáltam nem összetörni elkeseredettségemben semmit. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor ismét eltávolodtunk egymástól.
