Hangos zenére ébredtem föl. Mi ez? Kinyitottam a szemem és a telefonomért nyúltam. Csak az ébresztő szólt, a kijelzőn 03:30. Miért ébreszt az ébresztőm hajnali fél négykor csütörtökön? Ja, tényleg. Versenyre megyünk a Big Lake-hez, két napra. Kómás fejjel kikeltem az ágyból és elkezdtem öltözködni. Ötkor indult a busz a sportcsarnok elől, sietnem kellett.
Gyorsan összekaptam magam, a bőröndbe még előző nap bepakoltam, így nem kellett sok mindent csinálnom. Mihelyst öcsém is elkészült, elindultunk a csarnokhoz. A reggeli fagyos levegő csípte a szememet, de mosolyogva tűrtem, és csodáltam az éppen ébredező természetet.
Sietve lépkedtünk, korán odaértünk. Chris és még néhány barátom már ott volt, csatlakoztam a beszélgetésükhöz.
- Hányadikok leszünk? - kérdezte Chris.
- Hát csak megnyerjük! - vágták rá a többiek egy csöppnyi bizonytalanság nélkül.
Szó nélkül, gondolataimba merülve hallgattam őket. Gyorsan telt az idő, öt óra felé közeledett, lassan mindenki megérkezett, de Charlotte-nak nyoma sem volt. Pedig Peter azt mondta hogy jön... Ekkor felpillantottam a Főtér felé. Egy Char formájú ember közeledett valami magas fickó társaságában. Beértek a tömegbe, Charlotte odament Laurel-hez. Szeme félig csukva volt, hosszan pislogott, ez megint a "mindjárt elalszom, hagyjatok békén" fej volt.
- Jön a busz! - kiáltott fel valaki mögöttem.
A Főtér felé kaptam a fejem, ahonnan valóban közeledett a hatalmas, fehér jármű. Lassan állt be keresztbe a parkolóba, bepakoltuk a bőröndjeinket, majd felszálltunk. Röpke négy órás utazás és két pihenő után megérkeztünk Zancha-ra.
***
Átöltöztünk, és elkezdődött a verseny. Mondhatnám hogy izgalmas volt és írhatnék róla oldalakat, de nem érdemes, mert nem volt az. Teltek a percek, órák, lejátszottuk az összes csapatmeccsünket, harmadikok lettünk. Charlotte-ék persze megnyerték, mert miért is ne? Hisz ő az aranycsapatban van, én meg nem, mint már tudjuk november óta...
***
Késő délutánba fordult az idő. A lelátó túloldalán ültem, mikor láttam, hogy Peter leül Charlotte mellé a padra, beszélgetnek, majd Peter izgatottan feláll és elindul Char-el a nyomában.
Kíváncsian néztem utánuk, majd kicsivel később felkeltem, és lesiettem a lelátóról, Charlotte-ék után.
Még láttam ahogy épp kilépnek a hátsó ajtón, így arra vettem az irányt. A stadionba mentek, mikor én is kiértem oda, épp maroknyi repülő faterméseket dobáltak le magasról, amik pörögve, forogva szálltak alá a betonozott talajra. Levettem róluk a szemem és lenéztem a pályára. Odalent két biztonsági őr állt, akik amint megláttak, odaintettek.
- Menj le! - kiáltott rám az egyik. Charlotte-ék felé pillantottam, majd szó nélkül lebaktattam a lelátóról, és inkább átmentem a csarnok túloldalára focizni.
Rövid idő eltelte után Peter közeledett felém. Megállt előttem, majd hadarva belekezdett.
- Ülj le oda, és ne mozdulj, mindjárt jövök, oké? - darálta le a mondatot levegővétel nélkül, és egy közeli padra mutatott, majd meg sem várva a válaszomat, elviharzott.
- Öööö... okéééé... - hezitáltam, majd leültem, tekintetemmel végigkísérve Petert, amint berohan a csarnok épületébe.
