Beálltunk a sorba, az előző csoport épp levonult. Tom felemelte a kezét, én pedig ráhelyeztem kezemet az övére. Felcsendült a zene, amire bevonultunk. Elindult az első pár, majd a második, és mikor mi kerültünk éppen a küszöbre, idegesen szorítottam meg a kezét.
- Ne szorítsd a kezem! - szólt rám nevetve, mire halk bocsánatkéréssel engedtem a szorításon. Vártam volna legalább egy biztató "nyugi"-t, vagy egy visszaszorítást, de semmi. Rajtunk volt a sor, kiléptünk a terembe, az asztalok hosszú sorokban sorakoztak, rengeteg ember ülte körül őket, és még több állt mellettük, meg a színpadon, és az ajtó mellett, mindenhol emberek voltak, akik csillogó tekintettel figyeltek minket. Megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, kihúztam magam, bal kezemmel megemeltem a szoknyámat. Büszkén vonultunk a helyünkre, de közben könnyek égették a szememet.
Mikor mindenki beért, elhallgatott a zene, és felcsendült a keringős dal. Tom szembefordított a közönséggel, a koreográfia szerint. Anyáék asztala felé pillantottam, ahol a családom nagy része ott ült. Rájuk mosolyogtam. Tom visszafordított magával szembe. Alaplépés. Pukedli, biccentés.
Nem izgultam, de nem néztem rá. Keze a hátamon, az enyém a vállán, közelsége inkább biztonságérzetet nyújtott mint zavarba hozott. Másik kezünk szemmagasságban összekulcsolva, az enyém jellemzően jéggé fagyva. Forgás. Alaplépés. Csak rá és a táncra koncentráltam, igyekeztem nem foglalkozni a figyelő tekintetekkel.
Jobbra, vissza, balra, vissza. Tom ismét megfogta a kezemet, most a jobbat a jobbjával, hátraléptünk, majd előre, hátra, előre. Magasabbra tartotta a kezét, én pedig megkerültem. Mikor visszaértem szembe vele, jobbra fordultam, feltartottam a jobb kezemet, elléptem a mellettünk álló fiú mellett, miközben tenyerünk összeért. Jött a következő. A sor végén voltam, így csak kettejükkel kellett ezt megcsinálnom, majd körbe kanyarodtunk. Alakult egy fiú-és egy lánykör. Befordultunk háttal a körnek, majd vissza, a másodikok megint befordultak, majd előre-hátra billegés kézfogással. Megint nagy kört alkottunk, kézen fogva egymást két lépést előre léptünk a kör közepe felé, majd kettőt hátra. Mindezt hétszer, míg a párjaink mögénk nem értek.
Tom nagy lendülettel kifordított, majd maga elé, háttal voltam neki- ezt elneveztük Titanic-póznak. Kifelé fordulás a körből, majd befelé.
Vissza Tommal szembe, és alap, majd negyedfordulat, megint alap, aztán megint megkerültem, a másik kezét is tartotta, és szembe vele, aztán tovább balra, majd vissza szembe vele, és a kiindulási helyre, majd jobbra, szembe a szomszéd táncossal, majd mellé, megint szembe vele, majd ismét Tom és a másik oldalamon lévő fiú közé.
Tom megragadta a kezemet, és lassan sétálva vezetett a többiek után. Ekkor megláttam Nicole-t, aki a mobilját az arca előtt tartva kamerázott. Önkéntelenül is elvigyorodtam, majd lesütöttem a szememet. Odaértünk a helyünkre, még egy alaplépés, majd szétváltunk, elléptem Tom előtt jobbra, majd előre, majd balra, és hátra, utána ezt még egyszer megismételtem. Tom megfogta a kezemet, maga mellé fordított, és megvártuk, míg ránk kerül a sor a kivonulásnál. Néhány lépés után főhajtás kíséretében pukedliztem, Tom bólintott, és méltóságteljesen tovavonultunk.
Mikor kiléptünk az előtérbe, reszketve támaszkodtam meg az egyik ott álló asztalon.
- Char, jól vagy? - lépett mellém Phoebe. Nagyot nyelve bólintottam, majd felegyenesedtem.
- Jöhet a következő. - néztem ádázan az éppen újra kivonuló első csoport után.
Megint ott álltunk. Nem tudom mi értelme ugyanazt kétszer eltáncolnunk, de örültem hogy így lett.
