Zsibbadt tagokkal talált a reggel, nehéz volt kikelni az ágyból. Szombaton az ember legszívesebben délig aludna, de erről ma szó sem lehetett, hiszen hétkor indult a busz, ami a versenyre vitt minket. Tehát valami mégis hajtott, fülig érő szájjal készülődtem, mert tudtam, ma talán lesz lehetőségem beszélni Charlotte-val, mert megbeszéltük, hogy a páros számban együtt indulunk.
Hideg volt, leheletem minden lélegzetvételkor előttem gomolygott. Sietve lépkedtem, az elfojtott várakozástól remegett a gyomrom.
Korán érkeztünk, így várnunk kellett, csak néhány eltévedt lélek volt a csarnok előtt, néhányan pedig odabent várakoztak. A kiírt időpontra nagyjából mindenki megérkezett, többek között Charlotte is, a maga álmos arckifejezésével, ami azt üzeni a világnak: Most mindenki hagyjon a francba.
Az ígért időpontnál tíz perccel később bedöcögött az óriási busz a parkolóba.
Mind helyet kerestünk magunknak, a jármű hátulja hamar megtelt. Megvártam, míg Charlotte leül, én pedig az előttük lévő ülésre huppantam le. Egész egyszerű lett volna beszédbe elegyedni vele, de mégsem tettem. Elbeszélgetett ő a barátnőjével, én a teljesen fölösleges harmadik kerék szerepét kaptam volna,a mit nem voltam hajlandó vállalni.
- Charlotte, Dory és Kathy nem jött. Leszel velem párosban? - lépett oda Erica Charlotte-hoz, mire félig én is hátrafordultam.
- Mi? Miért nem jöttek? - nézett rá Charlotte elkerekedett szemekkel.
- Cigizésen kapták őket tegnap, ma nem jöhettek. Akkor leszel velem?
- Oké, persze. - mosolyodott el, Erica pedig egy bólintással nyugtázta, majd visszament a helyére.
Ismét Charlotte-ra pillantottam, aki az ablakban elsuhanó tájat figyelte düh fakasztotta könnyeivel küzdve.
- Engem mindenki cserben hagy. - szipogta félhangosan.
- Nem igaz. Csak hülyék voltak. Szerinted nem akartak volna jönni?
- De gondolom igen, és gondolom nem is szándékosan akartak kicseszni velem, de akkor is... elég pocsék érzés.
- Ajj, fejezd már be... Túldramatizálod a dolgokat.
- Miért, te talán örömtáncot lejtenél, ha a csapatod többi tagja reggel mindenféle figyelmeztetés nélkül nem jönne? - kérdezte szúrós tekintettel.
- Nem, de...
- Nem! Nincs de. Ez akkor is baromság a részükről. - vágott közbe Laurel mondatába.
- Oké. De legalább párosra és vegyes párosra megvan a párod. - próbálta vigasztalni.
- Hurrá. - dünnyögte Charlotte orrhangon, mindenféle lelkesedés vagy öröm nélkül.
Nem hallgatóztam tovább, ha már beleszólni nem volt merszem. A fülhallgatót a fülembe nyomtam és elmerültem a zene hullámaiban, behunytam a szemem, gondolkodtam.
***
Nagyon mélyen elmémbe zárkózhattam, mert hirtelen arra eszméltem, hogy a busz nagyot zökkenve megáll, s mi, mint holmi űzött vadak, lezúdulunk róla, ki a szitáló esőbe, majd át az úton, az iskolaudvaron, be a tornaterembe.
