27. fejezet - Charlotte

11 1 0
                                    

Mikor kiléptem az ajtón, a hó vakító fehérsége megfájdította a fejemet. Errefelé ilyenre is ritkán ébred az ember. Minden csupa fehér volt, a frissen hullott pelyhek ropogtak a lábam alatt, miközben az iskolába igyekeztem.

Miután a szokásos helyen megvettem a tízóraimat, óvatosan rakosgattam egymás után a lábaimat, nehogy elcsússzak. 

A busz néhány perce ért be a megállóba, az iskolába siető diákok özönlöttek az utca túloldaláról.

Tom is a gyerekseregbe vegyült. Mikor megpillantott, szólásra nyitotta a száját, de én elfordítottam a fejem s megszaporáztam lépteimet. Csak akkor könnyebbültem meg, mikor beléptem a termünkbe, ahol már nem volt hatalma fölöttem. A nap a megszokott medrében folyt tovább. 

***

Véget ért az utolsó óra, elpakoltam és végigtapogattam a padom belsejét is, nem-e benne hagytam valamit. Mikor a kezem egy ismerős tárgyhoz ért, a lélegzetem is elakadt. Nem, ez nem lehet! Megfogtam és épp csak annyira húztam ki, hogy láthassam. De, mégis igaz. Az ajándéka, amit kapott tőlem. Ott hevert a padomban, ki tudja, mióta, lehet, hogy szándékosan hagyta ott, vagy véletlenül? Egyáltalán hogy kerülhetett ide? 

Először forró dühöt éreztem, rémes megbántottságot, ami aztán hűvös keserűségbe és gyűlöletbe csapott át. Nem tettem el, otthagytam a padban, hátha rájön, hogy elhagyta, és kiveszi. 

Délután vissza kellett menni órára, félve néztem be a pad belsejébe... Újra az az égető érzés. Kivettem és kinyitottam az első oldalon. Ha már itt van, miért ne olvassak bele? Látszott hogy volt beleírva, de kiradírozta. A lap tetején ki tudtam venni a nevemet, illetve alatta is volt valami írás, de azt már sehogy sem tudtam értelmezni. Sokáig rágódtam rajta, hogy otthagyjam-e, vagy eltegyem, végül az utóbbi mellett döntöttem. Ha már elhagyta, legalább olyan kezekbe kerüljön, ahol biztonságban van. Ha már Tom maga egy paraszt, a kis jegyzetfüzet akkor is tetszetős, így megéri hogy vigyázzak rá, ha már a gazdája nem, és majd ha kiérdemelte, visszakapja.

Nem vagyok normális, hogy ennyire törődök Tommal, ha már egyszer feladtam. 

Te sötét, én fényDove le storie prendono vita. Scoprilo ora