Mikor véget ért a tánc, Charlotte valósággal kitépte a kezét a kezemből. Elfordult és öles léptekkel ment vissza a padhoz, ahol lerakta a cipőjét.
Beszélnem kell Peter-rel. Tisztáznom kell a dolgot mind magammal, mind kettejükkel.
***
Másnap, kedden az egyik szünetben az udvaron találtam meg Peter-t.
- Peter... - léptem mellé határozottan.
- Hm? - mosolyogva fordult felém, de amint meglátta borús tekintetemet, lehervadt arcáról a vigyor. - Valami baj van?
- Ami azt illeti, igen...
- Mi az?
- Beszéltem Char-rel. - böktem ki egy levegővel.
- Igen, és? - sürgetett Peter.
- Ő azt mondta, semmi olyasmit nem mondott neked, hogy azért ne akarna beszélni velem, mert tudok valamit.
- Pedig azt mondta.
- Akkor hazudott. - vont vállat.
- Vagy te hazudsz. - emeltem felé a mutatóujjam.
- Mi okom lenne rá? - kérdezte Peter ártatlanul.
- És neki mi oka lenne rá? - tártam szét a karom dühösen.
Erre Peter nem szólt semmit, csak megvonta a vállát. Elfordult és tekintetével az udvart kezdte vizslatni.
- Biztosan itt van Char is... megkérdezzük tőle.
- Nem! - kiáltottam kicsit hangosabban a kelleténél, mire a körülöttünk állók furcsán néztek ránk, ezért halkabban folytattam. - Ne. Majd valamikor beszélek vele, de egyedül. Oké? - néztem a szemébe, ezzel kényszerítve a beleegyezését.
- Oké. - bólintott rövid hezitálás után, majd elfordult és otthagyott.
Két tűz között vergődtem. Ha Peter-nek adok igazat, akkor jogos a haragom, de Charlotte megsértődik, ha meg fordítva, akkor Peter lesz dühös rám... A legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt hogy két olyan szeszélyes ember között kelljen döntenie, mint Char és Peter.
