A második, mind fizikailag, mind szellemileg kimerítő nap után csak arra vágytam, hogy befészkelem magam az ágyamba és aludjak.
Amint beértem a lakásba, a mobilom csatlakozott a wifi-hez, majd néhány másodperc múlva megjelenítette az üzeneteimet. Kettő érkezett. Az egyik Laurel-től, a másik Tom-tól.
Tom: Én feladom.
Amúgy is pocsék hangulatom mínuszba zuhant, először csak a forró könnyeket éreztem az arcomon, aztán zokogás rázta a vállamat. Valahol éreztem hogy ez most végleges döntése. Hogy már nincs visszaút. Mindent elrontottunk. Hasra vetődtem az ágyon és átadtam magam a szomorúságnak.
Néhány perc múlva erőt vettem magamon, letöröltem a könnyeimet, s a klaviatúrán pötyögtetve megfelelő választ próbáltam produkálni.
Charlotte: Mi történt?
Erre aznap már nem vártam választ, inkább megfürödtem, pizsamába öltöztem és olvasni kezdtem. Tizenegy óra körül lehetett, mikor Fran betoppant a szobámba.
- Kész vagy? - kérdezte a néhány perc múlva kezdődő bulira célozva.
- Nem megyek. - motyogtam halkan, igyekezve megakadályozni hogy elcsukoljon a hangom.
- Miért nem? - kérdezte teljesen meglepődve, pedig tudta jól, hogy nem vagyok az a bulizós típus.
- Mert nem. - recsegtem sírástól torz hangon, és mivel David az ajtóban állt, én pedig kínosan éreztem magam egy szál pólóban és bugyiban, magamra húztam a plédemet és elbújtam alatta.
- Mi van? - kérdezte Fran aggódva, miközben továbbra is próbált meggyőzni arról, hogy menjek. - Anya tud róla? - kérdezte, mikor belátta könyörgése hiábavalóságát.
- Ne szólj neki... - kérleltem a nővéremet a takaró alól teljesen fölöslegesen, mert Fran már ki is ment, néhány másodperc múlva pedig anyával az oldalán jött vissza a szobámba.
Anya leült az ágyam szélére, próbált valamiféle választ kiszedni belőlem az állapotomra vonatkozóan, de nem mondtam semmit. Úgy éreztem, ha hangosan kimondom, visszavonhatatlanul vége lesz.
Végül anya is feladta, átengedte a terepet Fran-nak és kiment.
Felültem az ágyban, és Frances szigorú pillantásával találtam szembe magam.
- Na, gyere. Felmegyünk, sminkelünk, felöltözünk, aztán átmegyünk a buliba. - próbálkozott sokadjára, mire megráztam a fejem. - Inkább szomorkodsz itthon? - értelmezte a válaszomat, erre bólintottam. - Na, akkor csak iszunk egyet, aztán jövünk haza. - kérlelt tovább, de még erre sem adtam meg magam.
Végül fogalmam fogalmam sincs, mivel, rávett hogy menjek.
Egy órán keresztül készülődtünk, sminkeltünk, amiből még David is kapott egy keveset. Ez idő alatt valahogy teljesen megvigasztalódtam, de hát ilyen egy nővér varázsereje. A legmélyebb bánatból is kirángat, akár akarod, akár nem.
Éjfél körül jutottunk el odáig, hogy végre elindulhattunk.
- Most, hogy beöltöztünk ribancnak és pávának, - mutattam magamra és Fran-ra, majd David-re - mehetünk a farsangra.
Fran felnevetett, szólt anyának - aki valószínűleg aludt - hogy elmentünk, és így is tettetünk, de mielőtt megrendeztük volna nagy belépőnket a buliba, David miatt kitérőt tettünk a közeli ATM-hez. A pénzfelvétel végeztével kezdődhetett a buli.
Amint beléptünk a homályos, színes fényektől villódzó terembe, ahol bömbölt az értéktelen, zenének nevezett egyhangú dübörgés, elfogott az ismerős "haza akarok menni" érzés. Helyet kerestünk magunknak, közben belebotlottunk Dora baráti körébe, ami őt és három barátnőjét jelentette.
- Charlotte! Te? Itt?! - mért végig teljesen ledöbbenve. Nem vettem zokon meglepődését, hisz nem mindennap látni engem ilyen helyeken. Félénk mosollyal bólintottam, majd miután mindenki kicsodálkozta magát, leültünk a sarokban elhelyezett asztal köré.
- Ki mit kér inni? - állt föl David, körbenézve a társaságon.
- Én egy martinit elfogadok, ha nagyon szeretnéd... - mosolygott szégyenlősen Dora, David pedig bólintott. Erre természetesen a barátnői is azt ittak.
- Char? - nézett rám David kérdőn. Fran-ra pillantottam amolyan engedélykérő stílusban, de ő épp mással volt elfoglalva, így megadtam magamnak az engedélyt.
- Fran mit iszik? - intettem nővérem felé.
- Ugyanazt amit én. - felelte.
- Akkor én is azt. - bólintottam, mert akkor még nem tudtam, mit vállalok. David elment italt kérni, majd nemsokára egymás után érkeztek az innivalók az asztalra. Először négy kóla, aztán három martini, végül három felespohár valami barna löttyel. Félve hajoltam fölé, de mivel senki nem reagált kérdő tekintetemre, David felé fordultam.
- Ez mi?
- Whiskey. - felelte félvállról, mikor azonban észrevette ijedt arckifejezésemet, a bárpulthoz indult. - Hozzak valami mást?
Erre megráztam a fejem, így David visszaült, és egy húzásra megitta az italt.
Annyira elegem volt mindenből, hogy már csak azért is megpróbáltam. Persze nem most készültem életemben először alkoholt inni, de ez volt eddig a legerősebb. Óvatosan a számhoz emeltem a poharat, majd bizonytalanul ittam egy pici kortyot. Először jó volt az íze, de az utána érződő aromától grimaszba torzult az arcom, aztán nemsokára éreztem a meleget is. A felénél többet nem sikerült meginni, amit meghagytam, azt David és Fran elfelezte.
Beszélgetni próbáltunk, de a hangos zene ezt lehetetlenné tette, inkább kint próbálkoztunk.
- Na szóval mi történt? - kérdezte Fran a kézfejére támasztva az állát.
Megráztam a fejem, egyáltalán nem akartam válaszolni.
- Naaaa - kérlelt tovább. Tovább ellenkeztem, és ez így folytatódott körülbelül öt percen keresztül, mikor pedig Fran megunta a hiábavaló faggatást, átmentünk a vendéglő másik udvarára.
Míg David elment újabb italokért, Fran közelebb hajolt.
- Na, most gyorsan mond el, míg nincs itt. - sürgetett, de hiába, közben a barátja is visszajött.
- Másfél éve senkinek sem beszélek arról ami történik, most sem fogom megtenni. - próbáltam lezárni a dolgot, de bben hajlottak rá.
- Akkor csináljuk azt, hogy mindannyian elmesélünk egy ciki sztorit, aztán te is azt ami történt. - vetette föl David, miközben óvatosan felém tolta a megmaradt pohár Whiskey-t.
- Mesélhettek, de én nem fogok. - kötöttem az ebet a karóhoz.
David elmondta a magda történetét, én továbbra sem adtam meg magam.
Beszélgettünk, leültünk a másik udvaron ismét, aztán bent is, ott Fran-ék megint ittak egyet, Fran beállt táncolni, aztán hazamentünk. Vagyis elindultunk haza. Még leültünk a Főtéren is, de rettentő hideg volt, így tényleg hazafelé vettük asz irányt.
Nem mondom hogy annyira rossz volt az egész, mert nem. Habár azért mentem el, hogy ne kelljen Tom-ra és a hülye drámájára gondolnom, Fran-nek hála egész végig azon járt az eszem.
A meleg lakásba belépve leültettek enni, de egy falat sem ment le a torkomon, csak ittam egy pohár vizet a másnaposság ellen. Vagyis inkább a mai naposság ellen, mert felnézve az órára háromnegyed kettőt mutatott.
Bementem a szobámba átöltözni, közben megnéztem a mobilomat, hátha Tom válaszolt már.
Tom: Szerinted?
Fogalmam sem volt, mi baja, és mivel túl fáradt voltam úgy tenni mintha tudnám, gyors választ írtam.
Charlotte: Honnan tudjam? :I
Nem számítottam válaszra, kikapcsoltam a Wifi-t és aludtam.
