Tiltott vonzódás

92. Fejezet: 2020.01.08.

Úgy éreztem, mintha a zuhanás egy boldog örökkévalóság lett volna, melyet a monoton mindennapok burkából kiszakadva élhetek át végre....Vele.
Csak Ő és Én.
A gyönyörű kilátást nyújtó teraszra nézve láttam a lenyugvó nap utolsó apró részét, mely rózsaszínre és narancssárgára festette az eget.
Csodás látvány...
A gyomromban a pillangók tomboltak, a vágy hatalmába kerített és a csókok halmazába minden érzelmemet beleadtam.
- Annyira gyönyörű vagy, Hanga! – suttogta, miközben nyakamat csókolta és oldalamat cirógatta.
Együtt zuhantunk, viszont ahogy az idő telt, a forróság elérte a testünket és felriadtam.
A saját ágyamban, a lehúzott redőny miatt, az besötétített szobában találtam magam.
Csak egy álom volt.
- Hanga, minden rendben? – hallottam meg anya hangját, aki türelmetlenül kopogott az ajtómon.
- Egy pillanat. – másztam ki az ágyból fáradtan, majd kinyitottam az ajtómat.
- Rosszat álmodtál? – érdeklődött.
- Miért kérdezed?
- Mert sikoltottál az előbb. Légy szíves ne zárd magadra az ajtót! Bármi baj történhet... – aggodalmaskodott, s megígértem neki, hogy legközelebb nem kulcsolom be az ajtómat estére.
- Várj egy pillanatot. – mondta, majd a mellettem lévő szobába ment.
- Nem mehetnék vissza aludni...még lenne negyed órám. – néztem a fali órára kissé hisztisen. Most miért? Szeretem kiélvezni azt az 5-6 órát, amit tudok aludni éjjel.
Különben is elég nehezen megy az alvás, úgy meg pláne, ha van is min aggódnom.
- Boldog Születésnapot! – jött ki a helységből, egy kék masnival átkötött dobozzal.
- Anya...tudod, hogy nem kellett volna... - pillantottam rá morcosan.
Az utóbbi napokban – pontosabban 2 napban - „álló bál" miatt ki is ment a fejemből, hogy ma vagyok 17.
A körülöttem felfordult dolgok kicsit elvették az eszemet és paranoiás lettem. Folyamatosan koncentráltam arra, hogy nehogy egy pillantással is, de újra ürügyet adjak arra Tinának, hogy gyanakodjon bármire is. Azóta sem szólt hozzám és a vádolásért sem kért bocsánatot.
A többiek szerint csak le kellene szarnom, mert a hülyeségeit beszéli...ha tudnák, hogy részben igaza van...
- Ne légy ilyen! Ez különben sem olyan nagy dolog, amolyan „segítség kibírni a mai napot". – nevetett fel, mire kibontottam az ajándékot.
- Anya! – nevettem fel. Máris kivettem egy fánkot és mielőtt szülőm rám szólt volna, beleharaptam az áfonyás finomságba.
Imádom az áfonyás fánkot, aminek a máza is áfonyás és a töltelék is...igazából szinte mindent, ami áfonyás.
Emlékszem kiskoromban állandóan fájt a hasam, mert nagyon falánk voltam ilyen téren.
Bár ez a fejvesztett evés gondoskodott a későbbi énemről...
De az már a múlt és így próbáltam mihamarabb elhessegetni ezt a gondolatot a fejemből.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá teli szájjal, mire felnevetett és lement a földszintre.
Mikor az ajándékomnak egy részét megettem, elvégeztem a reggeli rutinomat és kissé kisimultabban és tele hassal mentem le nappaliba.
- Míra? – érdeklődtem, mivel egész idő alatt a hangját sem hallottam.
- Kristófnál aludt. – mondta anya a konyhából.
Mikor már teljesen elkészülődtem elköszöntem anyától és elindultam a suliba.
Iszonyatosan örültem, hogy megint megfagytam, míg kiértem a buszmegállóba és arra a néhány percre is fagyás közeli állapotba kerültem, amíg beértem a leszállóhelytől az iskolába.
Amikor az osztályterembe értem Lívia és Áron már nagyban beszélgettek...barátnőm nem a fiú mellett ült, amiből arra következtettem, hogy még mindig nem mondta el neki, hogy mit érez iránta.
Miután köszöntem és lepakoltam a helyemre, rögtön felém szegeződött a kérdés:
- Ma bowling?
- Öhm nem tudom...ma csak Szerda van és nem tudom mennyit kell készülni a dogákra. – rántottam vállat.
- Igazából ez csak egy illedelmes kérdés volt, ami mögött az lapult, hogy amúgy jössz, csak felkészítés gyanánt kérdeztünk meg erről. – nevetett Lívi, mire kacagva megforgattam szemeimet.
- Különben is elegem van már az iskolából. – szólalt meg Áron.
- Hétfőn jöttünk vissza. – értetlenkedtem nevetve.
- Na látod, pont ezért. – tárta szét karjait.
- Jobban vagy már? – érdeklődött padtársam, a Tinás ügyre célozva.
Mit ne mondjak...egy hajszál választott el attól tegnap, hogy bejöjjek suliba. Nem akartam újra elviselni a vádaskodások tengerét, de tudtam, hogyha otthon maradnék, akkor meg csak felerősödne a gyanúja és Márk is furcsának találná amiért nem jönnék.
Márk...fogalmam sincs, hogy hogyan tudtam előle elrejteni a 2 nappal ezelőtti osztály vitát. Hétfő estére rám írt, hogy mégis mi volt, viszont csak azt mondtam, hogy egy kis hierarchiai nézeteltérés volt – mivel Tinára különben is jellemző az, hogy felsőbbrendűnek érzi magát mindenkinél – ezért tanárunk elhitte a mesét.
Furdal a lelkiismeret, amiért nem mondtam el neki az igazat, de nem akartam belekeverni őt is, mert biztos, hogy még inkább feszélyezettebb lett volna a helyzet, mint amennyire most az.
- Javulgatok. – mosolyodtam el.
- Szard le, Hanga! Csak azért foglalkoztak ezzel a témával, mert nincs izgalmasabb dolog az életükben. Ezen a héten még úgy, ahogy beszélni fognak róla, de következő héten már más lesz a pletyka tárgya. – mondta Áron.
- Remélem igazad lesz. – motyogtam, a következő pillanatban pedig a csengő hangja jelezte, hogy a matek tanárunk hamarosan bejön. [...]
Már reggeltől kezdve az idegesség járt át, viszont akkor még nem tudtam az okáról, de amikor kicsengettek matematikáról még inkább feszültség járta át a testemet.
Annak ellenére, hogy Márkkal tegnap is volt óránk, volt alkalom, hogy azért éreztem, semmibe vesz, máskor pedig, hogy felnyársal a tekintetével.
Addig vagy stabil lábakon, míg a tekintetével nyársal csak fel, Hanga!
Remek, a mai nap sötét gondolata is megvan...már csak túl kell élni a további 7 órát.
Persze ez csak abban az esetben valósul meg, ha Torna órán nem lövöm agyon magam az idegtől.
Reménykedtem, hogy az öltözőben nem állnak belém a lányok – vagyis inkább Tina – és nem kezdenek el újabb elméleteket szőni.
Bella és én indultunk be utoljára a tornacsarnok termébe, amikor hozzám szólt:
- Igaz, amit tegnapelőtt Tina mondott?
- Mit számít az neked? Neki hiszel, ha igaz, ha nem. – fordultam meg indulatosan.
- Egy kérdést tettem fel. – válaszolt nyugodt hangsúllyal.
- Előtte meg jól hátba szúrtál és elfordultál tőlem egy kurva dolgozat miatt. – emeltem fel a hangomat.
- Ezen a héten még hány veszekedést kell félbeszakítanom? – kérdezte unottan az ajtóból osztályfőnökünk.
- Egyet sem kellene. – morogtam alig hallhatóan.
- Az agresszióját legyen szíves elfojtani. – pillantott rám, mire konkrétan leesett az állam.
Én fojtsam el az agressziómat, amikor egyrészt kurvára nem vagyok agresszív, másrészt pedig nem én álltam bele a vitába?
Agyam eldobom.
- Akkor kérje meg kedves Bellát, hogy ne kérdezősködjön olyan dolgokról, amik nem valós állítást támasztanak alá. – szóltam vissza.
- Hanga! – figyelmeztetett, mire én egy „akkor védje őt" morgással kikerültem őket és megkerestem Áronékat.

Sziasztooook!!!😍
Ismételten csúsztam a résszel és esz is a méreg miatta rendesen, de remélem a késedelem ellenére is elnyerte a tetszéseteket a rész.🤗🥰
Tudom, hogy ebben a fejezetben nagyobb hangsúlyt fektettem a baráti/osztálytársi szálakra, de hamarosan visszatér a főszereplők "alakulása" is.
Amint tudok, jövök a következő résszel!😍😍
Vigyázzatok Magatokra és Kitartást a Héthez!🤗🤗🥰😍