Tiltott vonzódás

100. Fejezet: 2020.01.16

Az utóbbi napok iszonyatosan kimerítőek, de egyben csodálatosak is voltak. Olyan helyeken voltunk, mint a Louvre múzeum, a Sacré coeur bazilika, Párizs legnagyobb és legszélesebb sugárútját is bejártuk, a Champs-Élyséest és a Pathéonnál is megcsodáltuk az emlékműveket és szobrokat.
Egy túravezető és egy tolmács is a segítségünkre volt, így Lívia kissé szomorúan vette tudomásul, hogy nem ő fordíthatta le a nő minden szavát.
Azért mindig megkérdeztem tőle, hogy értetted-e hogy mit mondott, mire gyorsan elhadarta, hogy „a keletkezési évekről és annak körülményeiről beszélt", ezután kezdte a tolmács is a magyarázatát.
A kajákhoz egyszerűen nem tudok mit hozzáfűzni...azaz tudok, de azt nagyon vegyes érzésekkel. Tudtam, hogy a franciák csigás nép...de én egyszerűen nem tudtam egyet sem elfogyasztani, még szerencse, hogy a hotel dolgozói gondoltak a különböző kultúrákból érkező vendégekre. Mondjuk tény, hogy szokatlan volt a sült camembert sajt, viszont a cassoulet isteni finom volt, ahogy a tojásos-tejszínes sós pite is, ami a Quiche Lorraine nevet viseli.
A mai, azaz a csütörtöki tervek szerint az Eiffel Tornyot látogatjuk meg, valamint a Szajna jobb partján összpontosuló francia „divat központot".
Mind a 14-en könyörögtünk szinte tanár úrnak, hogy egy plázába legalább elmenjünk, amire ő azt mondta morogva, hogy „még jó, hogy a bankkártya az osztálypénz összegével nálam van".
Azt hiszem fél attól, hogy minden pénzünket elpazaroljuk.
Okés, hogy gyerekek vagyunk és még nálunk is előfordul az olyan, hogy „megkívánunk valamit", de azért túlzásokba szerintem egyikőnk sem esik.
- Még hagyj aludni! – morogta Lívia, miközben ébresztgettem.
- Már így is késésben vagyunk! – nyaggattam.
- De Áronnal volt közös álmom! – sóhajtotta. Na igen...az új love story...Lívia és Áron tényleg összejöttek és kiderült, hogy a srác azért kérdezősködött tőlem annyit, mert félt, hogy a lánynak valami pasija van.
Szép a szerelem.
Azóta, amikor csak van szabadidő azt együtt töltik, bár ennek ellenére Lívi mindig lelkiismeretesként megkérdezi, hogy nem-e baj, ha egyedül hagy.
Megnyugtattam, hogy igazából még örülök is neki, hogy kicsit kiülhetek a teraszra és gondolkodhatok, miközben a még meleg croissanomat és a szintén forró innivalómat fogyaszthatom, nyugalomban.
Ám a nyugalom szó, kicsit azért ferdén hangzik a fejemben.
Valójában egész nap és éjjel, amikor fent voltam Márkon gondolkodtam és a döntésen.
Tudtam, hogy milyen választ akarok majd mondani, mégis ezerszer átgondoltam...és nem...nem azért mert nem vagyok biztos abban, amit érzek. Talán aznap este, amikor átjött egy kicsit beszélgetni Hétfőn...akkor éjjel hoztam meg a végleges döntést.
Nem a magam részéről gondoltam át, hogy számomra ez miként fog hatni, hanem próbáltam Márkot nézni minden eshetőségkor.
Egy csöppnyi rosszat sem akartam neki, pedig tudom, hogy lesznek rossz pillanatok...
- Most akkor jössz vagy sem?- rángatott ki gondolkozásomból szobatársam, én pedig gyorsan elmentem még megfésülködni.
- Vágódj be a vad hajzuhatagoddal! - gúnyolódott ördögi énem, miközben a gubancokat fésültem ki a hajamból.
Amikor mindketten kész lettünk és az éttermi részre mentünk barátaink már az asztalnál ültek.
Áron intését véltük felfedezni és kissé szorongva, de odamentem hozzájuk.
Nem tudom...úgy érzem, hogy nem hagyok nekik elég „teret" annak ellenére, hogy szinte egész nap együtt lógnak, kivéve amikor én is ott vagyok. Jó fejek, hogy próbálnak bevonni meg minden és nem is arról van szó, hogy ezt én nem értékelem, hanem hogy nem szeretném elvenni a közösen töltött idejüket. Ezért is van az, hogy néha kihagyom azt, hogy velük lógok és inkább a szobában olvasok vagy nézek valami filmet.
- Elmegyek kajáért! – szóltam oda nekik – mivel Áron már vitt Líviának kaját – ők pedig bólintottak. A fiú nem is azért nem rendelt nekem kaját, mert „kiakar vonni", hanem mindig próbálok valami változatosat választani, hogy minél inkább megismerkedjek a francia reggelikkel.
Miközben rendeztem a tányéromon a választott kajákat, egy hangot hallottam magam mellől.
- Mindennap mást eszel. – a váratlan társalgási kezdeményezéstől kissé megijedtem.
- Ha már itt vagyok, szeretnék új kajákat is kóstolni. Bár nem mintha te nem e példa szerint cselekednél. – néztem fel Márkra, akinek szája szélén alig látható mosoly jelent meg.
Egy fehér pulóver volt rajta, egy barna nadrág és megszokott szemüvege, melyek mögött rajtam legelésző barnái ragyogtak.
- Tehát figyeled, hogy mit eszek. – vonta fel egyik szemöldökét.
- Ezt a megállapítást visszapasszolom. – nevettem fel, majd otthagyva őt vonultam újra Áronékhoz.
[...]
- Én felvonóval akarok menni. – nyavalyogtak többen is, mire beálltunk a – már amúgy is hosszú sorba. Bár hiszti nélkül is azzal mentünk volna szerintem.
Eszméletlenül nagy volt a forgalom, mind a Torony előtti területen, mind pedig itt a közvetlen közelben.
Gondoltam, hogy az Eiffel Torony szép, de hogy ennyire azt nem.
Nem mondom, elég sokat kellett várni, mire a mi csoportunk jutott sorra, viszont ahogy kiszámoltam pontosan befértünk mi hátralévő emberek, abba a „turnusba" ami következőleg ment fel. Kiskoromban állandóan féltem, hogy a lift elromlik, vagy éppen elszakadnak olyan eszközt működtető dolgok, amelyek a halálunkat okozzák majd...mindezen 6 éves koromban elgondolkodni egyaránt érdekes és para is.
Mivel Márk azt mondta, hogy csak a 2. emeletig – azaz 116 méterig – megyünk fel, így mindenki kiszállt ott.
Vanda és Bálint iszonyatosan féltek, mivel tériszonyosak és meg is értem. Annak ellenére, hogy magamon én még nem diagnosztizáltam a magasságtól való félelmet egy kicsit én is megszédültem ahogy láttam, hogy egyre inkább távolodunk el a stabil talajtól.
A leginkább Levente és – mily meglepő – Zsolti fűztek kommenteket a magassághoz, szinte minden pillanatban.
- Ha fejjel lefelé esel pont a talajra, akkor nem faltörő, hanem betonmélyesztő kos leszel.
- Ha összedől az Eiffel Torony, akkor elveszlik Párizs csodálatossága.
- Vajon, ha egy híres helyen halok meg, akkor találkozok majd olyan emberekkel, akik szintén híres helyen haltak meg? Mert hát, egy sors és érted. – magyarázták felváltva a hülyeségüket, amikor Márk rájuk szólt:
- Ezeket a mély filozófiát igénylő gondolatokat akkor nyilatkoztassák ki, ha leérünk.
- MI AZ, HOGY „HA LEÉRÜNK"? – nevettem fel tenyérbe temetett arccal.
Hiába jót akart csak, akkor is úgymond groteszkre sikeredett ez a megszólalása.
- Hanga! – nézett rám amolyan „ne kezdd te is" pillantással, mire inkább elfordultam és elmentem Ádámhoz és Balázshoz, akik nem arról beszéltek, hogy milyen lenne ha meghalnánk, hanem arról, hogy még néhány hetet szívesen töltenének itt.
Ehhez én is fűztem néhány gondolatot és egyet is értettek velük.
Ritkán beszélgetek a két fiúval, de amikor sor kerül ilyen bájcsevejekre, akkor elég normálisan tudunk társalogni.
Két óra hossza után ismét sorba álltunk és vártuk a liftet, amely hamarabb jött és levitt minket a biztonságos földre.
Mondanom sem kell, hogy Vanda és Bálint hihetetlenül megkönnyebbült, hogy kipipálhattuk ezt a részt is az utunkból.
[...]
- Remélem mindenki elfáradt. – jegyezte meg Tanár Úr, amikor visszaértünk a szálloda hall részére és a csapatunk körülbelül egy „ha most nem dőlök le, meghalok" morgással felelt.
Tényleg fárasztó volt, viszont rengeteg olyan élményt szereztünk, amely biztos vagyok benne, hogy mindenki számára maradandó lesz.
- Még este fogunk itókázni...fasza dobozos dzsúszt. – vigyorgott Bálint.
- Ha valakit részegen látok meg... - nézett végig rajtunk, s rajtam kissé több ideig legeltette szemeit.
Értettem a célzást, köszönöm!
- Hallod Hanga! – nevetett Lívi, mire vállba ütöttem.
Nem elég, ez az egyértelmű célozgatás, még a történelemmel kapcsolatos kérdésekkel sem kímélt Márk.
Miután mindenki elvonult a szobájába és „készülődött az itókázásra" én úgy gondoltam, hogy kihagyom.
- Biztos, hogy nem jössz? – aggodalmaskodott barátnőm.
- Figyelj, nekem jó lesz itt! – nyugtattam meg.
- De tényleg? – toporgott.
- Igen. Menj és szórakozz kicsit Áronnal! – bátorítottam, mire megölelt és elhagyta a szobát.
Körülbelül egy óra telt el – nagy nehezen és idegességi rohamok közepette -, amikor úgy voltam vele, hogy egy nagy lélegzetvétel után átmegyek.
Gyerünk Hanga, szedd össze magad!
Tudtam, hogy már 9-kor a többiek lent énekelgetve buliznak, így kimentem az ajtón, amit bezártam magam után.
A szobájához mentem és bekopogtam, mire pár pillanat múlva ajtót nyitott.
- Ráérsz? – szólaltam meg halkan, ő pedig bólintott, majd beengedett.

Sziasztoook!!!😍😍
Mondhatni "időben" tudtam hozni a részt, remélem elnyerte a tetszéseteket!😍☺️
A héten még szeretnék egy fejezetet hozni és valószínűleg hétvége felé erre sor is fog kerülni.
Vigyázzatok Magatokra és Kitartást erre a két napra még!❤️🥰